Még nincs vége az evészetnek: jön a szilveszter!

Rovat

Megosztás

2015. december 29. /kedd/

Két nap múlva szilveszter, ami csak egyet jelent: még meg sem nyugodott gyomrunk a karácsonyi ételtúladagolás után, és máris degeszre ehetjük magunkat. Még nincs vége az evészetnek: jön a szilveszter. Hogy miket lehet falatozni ezen az ünnepen, no, meg ennek az ünnepnek az eredményén, az új évben, azt most megmutatjuk.

1. Rétes

Tudtad, hogy miért is fontos a rétesevészet minden szilveszter után? Nos, eláruljuk, hogy azért, mert akkor gazdagságra teszünk szert az újévben. A babona szerint legalábbis így van. Ha mégsem így lenne, legalább ettünk valami finomat ezen a bizonyos napon, már ezért megéri falatozni belőle.

Fotó: Chicago-bakery.com
Fotó: Chicago-bakery.com

 

De persze mindenütt fontos, hogy egyszerre lépjünk. Miért is?

“Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.”

– pedig enélkül nincs szerencse (a babona szerint).

2. Malac

Sokan várják az új esztendőt malaccal az asztalon.

Úgy tartják, hogy a malac orrával előre túr minket a jövőbe, természetesen a szebb jövőbe. Még a szerencsét is képes kitúrni a földből. Tartja a babona.

Az elkészítési mód viszont országonként változik:

A németek, írek, portugálok, kubaiak, spanyolok sültként tálalják,  svédeknél sertéscsülök a menő,  mi, magyarok pedig virslit készítünk a felhizlalt állatból.

Fotó: Wikipédia
Fotó: Wikipédia

 

Amerikában úgy tartják, hogy káposztával együtt az igazi a sertéshús, az olaszok lencsével együtt egytálételként tálalják fel ünnepi menüként.

A káposzta kulcsfigura az ünnepi ételek között a tengerentúlon. A jelkép felismerése egyszerűbb, mint azt bárki gondolná. Mivel a zöldség zöld levelei a zöld dollárjukra emlékezteti őket, így ők ezzel várják, hogy rájuk szakadjon a bank a következő évben.

3. Hal

A halat itthon nem szokás az év ezen időszakában fogyasztani, mivel elúsztatja a szerencsénket, ahogyan a hal elúszik a vízben. Számos más országban azonban a kedvelt ételek közé tartozik szilveszterkor.

Fotó: Wonderhowto.com
Fotó: Wonderhowto.com

 

Svédországban halban gazdag svédasztalt hoznak létre, az olaszok és dánok is szívesen esznek halat ekkor, a hering pedig Lengyelország legkedveltebb csemegéje ebben az időszakban.

4. Lencse

Nemcsak a zsíros, nehéznek mondható ételek kapnak szerepet ezen az ünnepen, de a könnyedebbek is.

Fotó: Foodpeoplewant.com
Fotó: Foodpeoplewant.com

 

Itthon a lencsefőzelék, lencseleves a menő, de az olaszok kolbásszal keverik a lencsét, és azt falatozzák be január 1-jén, a japánok a lencse rokonát, a babot eszik ilyenkor.

5. Szőlő

A spanyol és portugál térségekben kedvelt csemege a szőlő. Spanyolországban, Portugáliában, Venezuelában, Mexikóban, Ecuadorban, Peruban és Kubában szilveszterkor 12-12 szem szőlőt esznek meg.

Fotó: Staticflickr.com
Fotó: Staticflickr.com

 

Ki nem találná az ember, hogy itt mi a babona, de eláruljuk. Az éjfél felé közeledvén egyesével eszik meg a szőlőszemeket, amelyek mi mást is szimbolizálnának, ha már 12 van belőle, mint a hónapokat. Természetesen itt is a szerencse a lényeg és a gazdagság. Amennyire édesek a szőlőszemek, annyira lesz hónapunk/évünk, és amennyire savanyúak, annyira lesz rossz a következő év.

Szilveszteri és újévi evészet
Te mit eszel a következő ünnepeken?

 

Borítókép: Chowstatic.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta