A Rósz Bálint-féle egyszemélyes black metál formáció, a Bál az elmúlt évek egyik legérdekesebb felbukkanása a szekcióban. A Bál 2017-ben indult, az első teljes anyagra pedig nem is kellet sokat várni, hiszen 2018-ban jelent meg a Duna, ugyanebben az évben pedig egy demo is napvilágot látott.
2020-ban egy single érkezett a zenésztől, melyről azt hihetnénk, hogy az új lemez beharangozója volt, pedig a dal nem került fel a második albumra, mely még nem sokkal a szólódal megjelenése után debütált Bú címmel az orosz Narcoleptica Productions jóvoltából mindössze 150 példányba. Ez a szám egyébként nem meglepő – az első teljes anyagot mindössze 66 darab kazettára limitálták – ha azt vesszük, mennyire szűk réteg az ma Magyarországon, aki black metált hallgat. A két anyag remekül összefoglalja Bálint motivációját: „az emberi gyarlóság és a vele járó lenyomatok undora”.
A soron következő harmadik nagylemez is ugyanezt a mélabús hangulatot, sötét tónusú életérzést folytatja. Ez a Krampusz, mely 2020 szeptemberében digitálisan jelent meg szerzői kiadásban. A lemez fizikai formátumban áprilisban lát napvilágot, a Narcoleptica Productions limitált példányszámban jelenteti majd meg CD-n.
Bálint az anyagot Hollandiában rögzítette. Már a beharangozónál feltűnt, hogy megváltozott a logó, és a zenész ígérete szerint a fizikai formátum is egy teljesen új designt kap majd, mely az előző két album megjelenésétől eltérő lesz. A CD borítót egyébként Bálint maga fogja megtervezni.
Ha a külsőségek ugyan változni is fognak a fizikai formátumban, de a stílus biztosan nem. Digitálisan hallgatva a Krampusz hasonlóan komor képződményt, mint a Duna vagy a Bú. Az anyag címadója, a Krampusz pedig már az akusztikus Szeptember című intrónál mellénk szegődik, és a teljes lemezen át el is kísér minket.
Rósz Bálint a kezdetekhez képest sokat változott. A bemutatkozó lemeze még a szó legjobb értelmében vett amatőr alkotás volt, tele kísérletezéssel, dallampróbálgatásokkal, improvizáció-érzését keltő szövegekkel. A Bú már egy érettebb anyag lett, a számokat hallgatva azt érezhettünk, a szerző lassan irányba áll: a dalok sokkal jobban illeszkedtek egymáshoz, egy teljes koncepció bontakozott ki, mikor egy lépést hátráltunk, és távolabbról kezdtük el szemlélni a kész művet.
Mindezen előzményekhez képest a Krampusz egyrészt besorol a korábbi művek mögé, másrész el is tér azoktól. A black metálos irányvonal nyilván megmaradt, a témák – vér, halál, depresszió, az élet nehézségei, sötét képzetek, fájdalmak – is változatlanok. Zeneileg azonban egy teljesen letisztult lemezzel van dolgunk, melyben nyoma sincsen a korai dalokban megismert kísérletezésnek. Bálint amatőrizmusa már a múlté, a Krampusz egy kész koncepció mentén kel életre, és ez azért jó, mert egy zenész életútjának – jó esetben – természetes velejárója a fejlődés, de azért azoknak, akik éppen formabontó, kísérletezős jellege miatt szerették meg a Bált, kicsit hiányozhat a kezdeti számok spontaneitása. Mindenesetre az összhangzás kifejezetten professzionális lett. A legcsodálatosabb pedig az, hogy minden egyes hangszert és vokált Bálint egymaga játszott fel.
Talán az egyetlen dal, melyben a régi rajongók fellelhetik a kezdeti korszakot, az az Elég volt című szerzemény, mely egyébként a lemez leghosszabb dala lett, a maga 11 perc 40 másodperces hosszával.
A másik dal, melyet érdemes lehet kiemelni, az a Kárhozat, mely roppant érdekes, keringőre emlékeztető témával ejtheti rabul a rajongókat. Hozzá kell tenni, hogy ez a szám is kicsit utal a korábbi Bál-dalokra, de nem annyira érhető tetten, mint mondjuk az Elég voltban.
A Krampusz az album végére érve úgy engedi el a kezünket, mint ahogyan az intróban belénk csimpaszkodott: az 1013 címet kapó outró egy kicsit ambientes hangzásvilágával kilóg az előző számok közül, de nem kell megijednie senkinek sem: a dal természetesen egy ponton egészen hirtelen csap át ízig-vérig valódi metálba, hogy aztán amilyen hamar jött, olyan hamar el is menjen. Így az 1013 nem is lehet a szó klasszikus értelmében vett lezárás, hiszen kicsit olyan érzésünk támad az utolsó hangot elhalkulása után, mintha valaminek még következni kellene, mintha csak megszakadt volna a lejátszás. Várunk valamire, de végül csak a hiány marad – Rósz Bálint szándékával összhangban.
Az anyagot egyébként megkerülhetetlenül inspirálták az elmúlt több mint egy év változásai, bár egy black metál albumnál negatív érzésekről és világvége hangulatról beszélni nem újdonság. Mindenesetre azoknak különösen nem ajánlott az anyag, akik maguk alatt vannak, mert nem valószínű, hogy a Krampusz hét dala közül bármelyik is feldobná a depressziós hallgatót.
Bálint a lemezről a Csak az enyém című dalhoz készített először klipet. Hogy hogyan jutott el a videó ötletéig, arról a következőket mesélte:
„Eddigi legproduktívabb évem volt 2020, minden szempontból. Januárban kiadásra került az új album, a “Bú”, mely a kazak/orosz Narcoleptica Productions révén elérhető CD-n. Az atmoszferikus katyvaszból disszonáns légkör született, a fájdalom és a homály ismét dominál a zenémben. Pár hónapra rá összehoztunk egy négytételes split-albumot a Brazil Far From Beyond csapattal és azt gondolom, a Vak látnok elég erős dal lett magamhoz képest. Ezek után szeptember 13-án megjelent a “Krampusz” album hét nyers, kegyetlen és fagyos számmal. Ezen a lemezen csak magyar nóták jelentek meg, az intrón és az outrón kívül két versszakos dalszövegekkel. Ezt követte a “Hirsch”, mely egy sokkal dallamosabb és letisztultabb hangzású anyag lett. Ennek az EP-nek az a története, hogy Smara Kand – akivel már elég régóta dolgozunk együtt, a barátom és egy varázslatos művésznő Ausztriából – küldött nekem egy videósorozatot dalszövegekkel német nyelven, hogy komponáljak alá muzsikát. A novemberben megjelent, hatszámos anyagból 4 dal, a kisfilm 4 felvonása, 2 dal pedig bónusz számok. 2021 tervei a következők: új BÁL-kiadványok létrehozása, projektek új művészekkel és olyanokkal is, akikkel már dolgoztam együtt.”
Főkép: Facebook
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.
