Megjelent Saya Noé bemutatkozó albumának első klipje, a Museum of Sins

Rovat

Megosztás

Saya Noé, azaz Kőrös Mimi napjaink egyik legígéretesebb dalszerző-producere. Az 1992-es születésű előadó gyermekkorát Kuala Lumpurban töltötte, majd sok minden más mellett Barcelonában volt óvónő, nemrég pedig Magyarországra költözött, hogy itt valósítsa meg régi vágyát és életre hívja saját zenei projektjét.

Hazatérve első dolga volt beiratkozni az ImProSchool-ba, ahol többek között iamyank is oktat. Mimi ekkor már elkezdte producerként összerakni a saját szerzeményit, közben pedig elindult a streamer karrierje Twitch-en. A Hangfoglaló Program támogatására pályázva rakta össze az első élő, zenekaros formációját, de emellett az egyszemélyes, akusztikus felállás is működött az élőzenés fellépései alkalmával.

Maga a Saya Noé néven induló zenei álom pedig 2017-ben vette kezdetét. A projektben Mimi énekel, gitározik és billentyűs hangszereken játszik. Az élőzenés produkcióban pedig Ádám Donát dobol, míg társproducerként a Cloud9+ basszusgitáros-zeneszerző-producere, Biksi Gábor tevékenykedik.

Saya Noé első, komolyabb jelentőséggel bíró dala a Fly lett még a 2017-es induláskor. Majd 2019-ben következett a Say What You Mean című dal, és a Taboo című EP, valamint megjelent az első videóklip is, melyet a Free című dalhoz forgattak.

Az eddig megszületett dalok a pop, electropop, alternative pop irányvonalon lebegtetik Saya Noé zenéjét, akire zeneileg többek között olyan előadók hatottak, mint BANKS, Flume, Alt-J vagy az Empire Of The Sun. A fiatal szerző emellett inspirálódott az olyan klasszikus könnyűzenei zsenik írásaiból és dalaiból is, mint mondjuk Bob Marley, a Nirvana vagy éppen Johnny Cash. A szövegírás mélységeibe pedig a Doors alapító frontemberének, Jim Morrisonnak a hatására kezdett. Volt tehát neves inspiráció bőven!

A nagy elődök pedig megtették a hatásukat: Saya Noéra ugyanis nemcsak itthon, hanem külföldön is felfigyeltek, egyik legnagyobb sikere, hogy 2019 őszén a Grammy-díjas Matt Lawrence kiválasztotta az Under The River című dalt, melyen producerként dolgozott együtt az énekesnővel. Ez azért is nagy szó, mert Matt Lawrence Mimi előtt olyan világsztárokkal dolgozott közösen, mint Amy Winehouse, Beyoncé vagy éppen George Michael. A közös munka pedig olyan jól sikerült, hogy az Under The Rivert végül tizennyolc európai rádió tűzte már műsorára és számos szerkesztői Spotify listára is felkerült.

Az énekes-dalszerző-producer első nagylemeze 2020-ban készült el és a Museum of Sins, azaz a Bűnök Múzeuma címet kapta. A soulful-artpopos lemez címe a teljes albumon végigvonuló témát vetíti előre. Saya Noé elmondása szerint a bűnök, melyek a múzeumba kerültek, mindig is ott voltak, csak most egy kicsit előtérbe kerültek. Az énekesnő szerint a kérdés nem is a bűn maga, hanem, hogy pontosan ki és mit is tekint bűnnek.
Mimi egy interjúban elmondta: „Az egész életünk azzal telik, hogy körbevesznek a különféle vélemények és nézetek, a családi, baráti, internetes és mindenféle befolyás, követni se lehet, hogy ki épp hogyan ítél el vagy fordítva, ítélsz el másokat azért, mert nem úgy gondolkodnak, mint te.”

Ő maga úgy látja, nincsenek tökéletes emberek, mint ahogyan a múzeumba kerülő képek sem mind szépek. Azonban mindegyiknek van egy története, és akkor él, ha van róla párbeszéd, mely annál tovább tart, minél nagyobb alázattal állunk hozzá.

A Museum of Sins „egyfajta szerenád a mindannyiunkban ott rejtőző jóhoz, rosszhoz és csúnyához egyaránt, a dalokkal pedig annyi a célom, hogy elindítson egy gondolatot, vagy azt a párbeszédet két ember között. És ítélet nélkül hallgassuk meg egymást” – mesélte a szerző.

A lemez mind témáját, mind zenei világát tekintve egy hihetetlenül erős alkotás lett, különösen egy debütáló nagylemezhez képest. A mű születésének pikantériája pedig egyébként ennek fényében különösen érdekes: a korongra kerülő mind a tizenkét dal egy-egy hónapos dal kihívás részeként született meg még tavaly januárban. Saya Noé a challenge keretében minden nap írt egy-egy dalt, ezekből a művekből válogatta ki a Museum of Sinsre kerülő szerzeményeket.

A lemez talán azért is sikerült ilyen mélyre és profira, mert lényegében egy közös családi műről van szó: a lemezen vendégszerepel ugyanis Kovács Ida, Mimi édesanyja, aki brácsázik, Kőrös Csaba, az énekesnő édesapja csellón játszik, Kovács Sára Dizna, Saya Noé unokatestvére pedig fuvolán és egyéb fúvós hangszereken kíséri a dalokat. Az albumon emellett közreműködik még Justine Griffin hegedűs és Orosz Mihály, aki a Mount Morrison című dal hangszerelésében segített Miminek.

A lemez tehát erős zenei alapokon nyugszik és szép karriert futott be a megjelenése óta, azonban egy klip még hiányzott. A videó pedig nemrég meg is született, mégpedig az anyag címadó dalához, a Museum of Sinshez készültek a felvételek.

Az egyszerűségében is rendkívül látványos videót Gábor Bence rendezte, VFX artistként Turáni Gergely munkáját dicsérhetjük, a mastringért és a produceri munkáért pedig a már sokat emlegetett Biksi Gábor a felelős.

Főkép: Youtube

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

76,603RajongóLike
177,760KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta