Megjelent Stahl Barbara debütáló albuma

Rovat

Megosztás

A szerelmes pillanatoktól a borongós percekig járja végig az érzelmek skáláját Stahl Barbara 9 című bemutatkozó nagylemeze, melynek minden darabját az énekesnő élményei ihlették. A downtempóval és elektronikával finoman hintett r&b dalok élőben május 6-án, a GMK-ban mutatkoznak be.

A MamaZone kiadó gondozásában jelent meg a 9 angol nyelvű dalt tartalmazó korong, melyet High Love, azaz Lotfi Árzsáng producerált.

 „A ” 9” egy közös pont bennem és az albumban. 9 dalt írtunk meg a lemezhez, én pedig 9-én születtem – a nagymamám és az egyik kishúgom is, szóval egyébként is szeretem ezt a számot”

– mesél az albumról Barbara.

„A dalok egytől egyig a saját élményeimről, érzelmeimről szólnak, különböző lelki állapotokban írtam őket, úgyhogy hangulatát tekintve elég sokszínű lett a lemez.  Egy napló lett az emlékeimről, korszakaimról, azokról az emberekről, akik hátassal voltak rám… 100%ig engem tükröz. A legjobbak akkor születtek, amikor szárnyaltam, vagy amikor a padlón voltam. Középlángon nem funkcionálok”

– teszi hozzá.

A legtöbb dal downtempo, loopokkal, gépdobbal, mély basszusokkal és itt-ott lo-fi hangzással szólal meg, műfaját tekintve pedig az elektronikával kevert r&b a fő irány, de fellelhetőek benne jazz, hip-hop és trap elemek is.

A City és Gold című dalok már megjelentek a lemezről, a City a lüktetőbb, energikusabb vonalat képviseli, amihez hasonló lesz bőven a lemezen (Who will I be, Flower, Other than you), de a Goldhoz hasonló melankolikus trackek is képviselik magukat, mint például a Night, vagy a Put that down című számok.

„Izgalmas volt minden egyes számot megírása és a legnagyobb élmény a végén egészként látni és hallani azt a 9 dalt, amit összeraktunk High Love-val. Nem koncepció szerint haladtunk, abszolút érzésből dolgoztunk, mégis azt érzem, hogy egy változatos, izgalmas dolog lett, ugyanakkor mindegyikben megvannak azok a stílusjegyek, amik egységessé teszik a lemezt. Ezek Árzsáng egyedi zongoratémái, a széteső beatek és a rengeteg vokál, amikkel imádom teliszórni a dalokat!”- Fűzi hozzá az énekesnő.

A korong masterelése Stamusic. Studios Mastering & Production munkája, az album dalaihoz pedig Hencz Péter fotográfus és Ghyczy Dia készítettek artworkot. A lemez a Cseh Tamás Program támogatásával jött létre. A lemezbemutató május 6-án a GMK-ban lesz, addig pedig  Ituneson, Spotifyon, Deezeren és Soundcloudon is hangolódhatunk.

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

NKA_logo_2012

cstp-logo-web-small

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta