Megkezdődött a csillagászati tavasz! – A hétvégén az idő is követi

Rovat

Megosztás

Szombaton, azaz március 20-án 10 óra 37 perckor megkezdődött a csillagászati tavasz! Hogy honnan tudni ezt? Ekkor következett be a napéjegyenlőség. A dátum nem tévedés, bár a tankönyvek március 21-re datálják az eseményt, azonban az éppen úgy eshet március 20-ra, mint 21-re – írja az OMSZ.

A nap-éj egyenlőség dátum csúszkálásának oka, hogy egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki.

Ráadásul a Föld pályaparaméterei – excentricitása, a Tavaszpont helye, a forgástengely precessziója – szintén nem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik.

Utoljára 2011-ben esett a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-ére, 2048-ban pedig először fog 19-én bekövetkezni.

Minden bizonnyal kevéssé ismert az, hogy a napéjegyenlőségkor az elnevezés ellenére nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy a légköri refrakció (fénytörés) miatt az égitestek egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett, mint a valódi elhelyezkedésük. Ez a nagyon kicsi eltérés a horizonton a legnagyobb, fél fok. Ez azt jelenti, hogy a Nap néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában. Ugyanígy, napnyugtakor ennyivel később nyugszik látszólag. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát. A másik ok, hogy a napéjegyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett. De a Napnak kiterjedése van, azaz egy körlap világít ránk, következésképpen már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem kelt fel, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontja már lenyugodott. Ezen két ok miatt a napéjegyenlőségkor nincs napéjegyenlőség, sőt emiatt pontosan soha nincs napéjegyenlőség, de március 16-án és 17-én majdnem egyenlő a nappal és az éjszaka hossza.

Mikor lesz tavaszi az idő is?

Az előrejelzések szerint, a hét vége felé már számíthatunk rá! Csütörtökön és pénteken több órára kisüt a nap, legfeljebb néhol fordulhat elő zápor. A nappali maximumok csütörtökön 8 és 14, pénteken 10 és 18 fok között alakulnak.

Szombaton fokozatosan megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt pedig valamelyest megnő az eső, záporeső esélye is. A leghidegebb órákban 0 és plusz 6, napközben 12-19 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap csökken a felhőzet, és a legtöbb helyen több órára kisüthet a nap. Egyre kisebb eséllyel fordulhat elő gyenge eső, záporeső. A hajnali 1-6 fokról délutánra 10-17 fokig melegszik a levegő.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta