Menedékre lelhetünk a Belau albumát hallgatva

Rovat

Megosztás

A könnyed electronica szerelmeseinket nem kell bemutatni az elmúlt években komoly sikereket magáénak tudó Belaut, melynek célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet zenéjük által.

A duó régóta várt, második, Colourwave című albuma tavasszal jelent meg, amely számos pozitív kritikát kapott és több, közel egy millió streamnél jár. A külföldön is egyre sikeresebb zenekar, a karibi hangulatú lemezük Deluxe verziójával jelentkezik, amelyen remixek, újraértelmezések, és live session is található.

,,Take you to the sea” – vallják szerzeményeikről. A Belau (Kedves Péter és Buzás Krisztián) lehetőséget kínál. Menedéket a modern világ emberének arra, hogy a zenekar önismeretre invitáló zenéjén keresztül a hallgató elmélyülhessen önmagában, miközben a zenekar által megalkotott modern és elegáns ütemek keverednek az elme nyugalmát örökké remélő szövegekkel. Az inspiráció pedig állandó. A természet legalapvetőbb elemei, melyek közül számukra a legfontosabb a végtelen tenger és annak ereje.

A formáció öt éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt közel 200 koncertet adtak 23 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW. Az elmúlt években olyan komolyabb rádiók játszották dalaikat, mint a BBC Radio 1, a Triple J vagy a KEXP, és olyan nemzetközi médiumok írtak róluk elismerően, mint a Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit, vagy a Rolling Stone. A Belau első lemeze 2017-ben Fonogram-díjat kapott, és nemrég átlépték az egymillió streamet is az eddigi kiadványaikkal.

A számos pozitív kritikát bezsebelő Colourwave majdnem egy éve jelent meg, melynek első számú célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet.

„A ‘Colouwave’ egy többrétegű koncepció, mely utat próbál mutatni az önismeret mélyebb lehetőségeinek kiaknázása felé összekeverve a természet zaját letisztult modern megoldásokkal. Párhuzamosan a lemez szellemiségét a minket körülvevő természet intelmei határozták meg, amely kapcsán a tenger továbbra is kiemelt szerepet tölt be. A zenekar továbbá folytatta a – ‘The Odyssey’ korszakból már megismert – földrajzi koncepcióját, amely ezúttal az ezerszínű Karib-térségbe kalauzol el minket, számos nemzetközi vendégénekessel karöltve” – mesélte az electronica formáció az albumról, amelyen hangsúlyos szerepet kapnak az egzotikus hangszerek, a 808-as szubok, és különböző, általuk, a karibi szigeteken gyűjtött hangok is. A Colourwave Deluxeon megtalálhatóak Ken Fan, Coss, Hillsdom, és Ohxalá remixei, néhány újraértelemezett dal, valamint egy live session felvétel is.

Az ország egyik legkeresetteb export zenekara a jelenlegi helyzetre való tekintettel őszre halasztja az európai lemezbemutató turnéját. Az új dátumokról és a különleges bakelit kiadványról naprakész információkat a zenekar közösségi oldalain lehet találni.

Képek: sajtófotók

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta