- A: Annyira bunkó vagy!
- B: Miért, Te is szoktál a hátam mögött dumálni!
- A: Én nem szoktam, te szoktál!
- B: Nem, te szoktál!
- A: #@$#&!!
- B: *>$#@>!!!
- A: #{@#}>łĐ@<&đ@{&Đ@$Ł!!!!!!!
- B: 🙁
- A: 🙁
Hogyan tudom megmondani a magamét valakinek anélkül, hogy megbántanám? Ez itt a kérdés. Egyáltalán, miért fontos NEM megbántani a másikat? Nagy titkot árulunk el.
Egy neves szociálpszichológus azt írja:
„Mit is jelent tulajdonképpen az az állítás, hogy az emberek társas lények? (…) a legtöbben időnk nagy részét azzal töltjük, hogy más emberekkel vagyunk interakcióban,(azaz kapcsolatban). Ők befolyásolnak minket, mi befolyásoljuk őket, gyönyörködtetnek, szórakoztatnak és felbosszantanak bennünket…” (Elliot Aronson: A társas lény)
Ha ez így van, akkor viszont vigyáznunk kell egymásra, mert ezek szerint egymás nélkül nem megy, nem is akarjuk, hogy menjen. Szükségünk van emberi, baráti kapcsolatokra. De hogyan lehet ezt megőrizni akkor, ha a másik annyira HÜLYE néha.
Nézzük:
Hülye. Ez egy olyan állítás, amit azért aggatunk a másikra, mert éppen nem tetszik, amit, vagy ahogy csinál. Valljuk be, ez a lecsupaszított igazság. Ha nem értünk egyet azzal, amit, ahogy tesz, vagy mond, (mert bánt minket, bosszant, esetleg csak nem ugyanúgy gondoljuk) akkor mondhatjuk rá, hogy hülye. (és egyebeket…) De megoldottuk vele a problémát? Nem, viszont elmélyítettük, és az is lehet, hogy másnap (vagy már 5 perc múlva) fejünket a falba verve fogunk bocsánatért esedezni nála. És igaz a mondás is: agresszió agressziót szül.
Akkor mi a megoldás?
Erről szólt az Élet Akadémia szombati, azaz második tréningnapja, ami egy kifejezetten fiataloknak szóló programsorozat része. (Az első napról itt olvashatsz.) A mostani beszámolóm erről a második alkalomról, azon belül a tiszta kommunikációról szól. Arról, hogy hogyan lehet erőszakmentesen (nem szidom és bélyegzem meg a másikat bántó szavakkal) és mégis önmagamért kiállva (azaz képviselve a saját igényeimet) megbeszélni egy vitás helyzetet.
Ezt lehet gyakorolni, ha az ember tudja, mit gyakoroljon.
Ezen a kommunikációs tréningnapon a fiatalok meghallgatták a módszerek lényegét, megtanulták azok alapjait, majd különböző gyakorlási lehetőséget kaptak – egymással. Szituációs feladatok és más érdekes kihívások elé álltak, és a megtanult kommunikációs stílusokat használták.
Kinga szerint:
„Gyakorlottnak kell lenni ebben, mert ez nehéz, főleg akkor, ha dühös vagyok és hevesebben reagálok. De mégis el kell tudnom mondani, hogy mi a problémám…”
Anna így érezte:
„Először nehéz volt megérteni, de várom, hogy leülepedjen, és használni fogom a családdal és a barátokkal is!”
Kitti véleménye:
„Én elég kritikus vagyok általában, és rájöttem, hogy sokszor mondok úgy véleményt, hogy abban előítélet van. Nehéz ezt levenni róla, és átfogalmazni, majd virágnyelven közölni a mondandómat, de most megtanultam, hogy lehetséges.”
A módszereket teljes egészében itt nem tudom felsorolni, (egy napba telne) de néhány tippet mindenképp leírok:
1. Lassíts le! Nem kell mindenre rögtön reagálni! (Ne oltsd le egyből!)
2. Légy tisztában vele, hogy mi is a problémád, mi az, ami történt pontosan. (Pl.: Nem ért oda a barátnőd időben a randira.)
3. Gondold végig, hogy milyen érzések zajlódnak benned. (Pl.: végigfutott rajtad a hideg, szétaggódtad magad, aztán becsapottnak érezted magad, aztán meg dühös lettél)
4. Aztán azt is elevenítsd fel, hogy valójában mire LETT VOLNA szükséged, úgy igazán. (Pl.: arra, hogy fontos legyél neki, és megbecsüljön)
5. És végül azt fogalmazd meg, hogy mi az, amit kérnél tőle. (Pl.: hogy legközelebb érjen oda időben, vagy ha nem, akkor hívjon fel.)
Ha ezeket mind el is tudod neki mondani, akkor figyeld meg, nem lesz belőle oltári nagy csetepaté, mert semmi olyat nem mondtál, ami őt bántotta volna, hanem csak elmondtad, hogy mi ment végbe benned, mialatt ő mondjuk nem hívott fel, hogy késik.
És ne feledd: A nulladik lépés az, hogy valóban akard nem leordítani valakinek a fejét és ráönteni a dühödet! A szándék az első ugyanis.
Tehát le az előítéletekkel és a veszekedéssel, és elő a konkrétumokkal, így érheted el, hogy a vészes helyzetekben se veszítsd el a fejed.
Végezetül Kitti beszámolója a szombati napról, érdemes elolvasni!
Kommunikációs tréning-beszámoló
„Átélés és ítélkezés között körülbelül olyan különbség van, mint lélegzés és harapás között.” (Elias Canetti)
Mindannyiunknak vannak korlátaink, bizonyos nehézségeink a kommunikáció során, vagy egy adott szituációban.
Az első lépés a megoldáshoz vezető rögös úton a probléma felismerése.
És most képzelj el egy olyan gyógyszert, amely minden bajra ír. Azt mondod hihetetlen? Gyere, próbáld ki. Egy gyógymód, amely segít a félénknek, a ráerőltetőnek, a passzívnak és még megannyi embertípusnak. Egyfajta Moksa-elixír Dr. Marshall B. Rosenberg módra.
Azt gondolom, ha létezik szkeptikusabb ember nálam, akkor azt nagyítóval kell keresni. Nyitottan, bár vegyes érzésekkel érkeztem a kommunikációs tréningre. A korábbi önismereti nap nagyon sokat nyújtott nekem, így magas elvárások fogalmazódtak meg bennem. Mint később kiderült, épp az elvárásokat kell félre tenni, hogy a szavak falak helyett ablakokká váljanak. Hiszen a fejlődés csak és kizárólag egyszemélyes, zártkörű buli. Érdemes kapcsolatba kerülnünk a szükségleteinkkel, mert csak magunknak tudjuk őket kielégíteni. Ám tévedésbe ne essünk, az úgynevezett ’együtt’ is nagyon fontos, amiből erőt, energiát és örömöt meríthetünk. És ha félünk az “együtt”-től igenis próbáljunk meg bátran levetni teknőspáncélunkat és kiállni a gyakran csak általunk kreált csatatérre.
Bár nagy és okos embereket csak pontosan szokás idézni, mégis engedjétek meg, hogy ezúttal csak hozzávetőleg elevenítsem fel kedves trénerünk szavait: Senki sem szimpatikus mindenkinek, de mindenki szimpatikus valakinek.
S hogy a kevésbé szimpatikus emberekkel mi a teendő? A kulcsmondat a következő: Meghallgatlak Téged, hogy megismerjem a másságodat!
Összességében azt gondolom, hogy nem egyszerű folyamatba kezdtünk bele a tréningen elsajátítható technikával. Sokat kell még gyakorolnunk, fejlesztenünk és érlelnünk az itt megtanult tudást, ahhoz, hogy mellékíz nélküli, zamatosan telt rutinná váljon hétköznapi kis életünkben. Mégis elengedetlenül fontosnak tartom azt hangsúlyozni, hogy ez csupán egy hosszú út kezdete, amelyben- untig-unt frázisokat puffogtatva -a célhoz vezető ösvény az, ami leginkább lényeges. Most, hogy már tudjuk, hogyan tegyük félre a büszkeséget és a balítéletet (na nem a könyvet, mert az nagyon jó ;)), következzék a pénzügy, immár elvárások helyett hótiszta lélekkel.
Gábor Kitti
képek: vfp49.org, fin6.us, comicvine.com
