Miért próbáljuk ellopni a másik szerelmét?

Rovat

Megosztás

Felmérések szerint nemzetközi szinten a válások száma egyre csak emelkedik. Sok országban az 50 %-ot is meghaladja. Ezek szerint ugyanannyi az esélyünk arra, hogy boldogan élünk, míg meg nem halunk, mint arra, hogy a házasságunk igencsak rövid életű lesz. Az emberek már nem képesek az elkötelezettségre? Vagy egyszerűen csak kalandvágyóbbak lettünk?

A megfelelő partner megtalálása nem egyszerű dolog, és valószínűleg kellő válogatás nélkül nem is lehetünk biztosak benne, hogy megtaláltuk az igazit. A válogatással azonban csak óvatosan bánhatunk, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kik közül válogatunk. Bizony nem biztos, hogy jó ötlet, ha a legjobb barátnőnk pasija is számításba jön.  Ennek ellenére sajnos rossz szokás, hogy azt képzeljük, a barátaink szerelmei velünk is jól kijönnének. Ha egyszerűen csak próbálunk hasonló kapcsolatot felépíteni, abban még nincs semmi kivetnivaló. A probléma akkor kezdődik, ha a másik partnerét próbáljuk aljas módon ellopni.

Ha tetszik a barátnőm pénztárcája és megkérdezem hol vette, majd beszerzek egyet az teljesen normális, viszont, ha kihasználom az alkalmat, amikor nem figyel, belenyúlok a zsebébe, kiveszem a pénztárcát és elfutok….na az beteges és aljas húzás. Akárcsak a pasilopás.

Forrás: www.gltrends.com
Forrás: www.gltrends.com

Hoppolták már el tőled a partnered? Voltál már a gonosz csábító szerepében? Esetleg téged próbáltak már elcsalni a szerelmedtől?  Ez a jelenség szinte minden korosztály szerelmi életében jelen van Európától Dél-Amerikáig az egész világban.

53 országból 17 000 embert kérdeztek meg. A felmérésből következő eredmények születtek:

–          A jelenség leggyakrabban Dél -Amerikában, Dél, Kelet és Nyugat-Európában fordul elő.

–          Viszonylag ritkán fordul elő: Afrikában, Dél, Délkelet és Kelet- Ázsiában.

–          A férfiak sokkal gyakrabban próbálják ellopni a másik partnerét, mint a nők.

–          A csábítók általában extrovertált emberek, akik társaságkedvelőek, sok barát veszi őket körül, szeretik az izgalmakat és a      kockázatot.

Forrás: www.returnofkings.com
Forrás: www.returnofkings.com

Hogy miért nem érdemes elszeretni más partnerét?

Főleg egészségügyi okokból. A felszarvazott fél könnyen dühbe jöhet, nekünk pedig bizonyára nem célunk, orrunk ököl általi plasztikáztatása.

Annak is fennáll a veszélye, hogy esetleg pletykálni kezdenek rólunk, és ha kapcsolatok szétrobbantójaként emlegetnek minket, az egyáltalán nem tesz jót a hírünknek.

Mindemellett pedig azon is érdemes elgondolkodni, hogy ha miattad otthagyja valaki a párját, akkor téged is valószínűbb, hogy otthagy majd valaki más miatt. Persze mindig vannak kivételek!

Miért próbáljuk ellopni a másik szerelmét?
Neked tetszett már valamelyik barátod/barátnőd párja?

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta