Milyen egy szálloda, ha alvásbarát?

Rovat

Megosztás

A 2017. évi Alvás Világnapja magyarországi rendezvényén adták át a Sleepfriendly, vagyis Alvásbarát Hotel díjakat. A most díjazott szállodákban biztosan kellemes élményekkel ébredhetünk, hiszen tudatosan figyelnek rá, hogy ne csak szépeket álmodjunk, de kipihenten is ébredjünk.

Rengeteg mindenen múlik, hogy szeretünk-e egy szállodát, vagy nem. De az, hogy mennyire pihentető a hotelszobában az alvás, egészen biztosan nem az utolsó szempontok közé tartozik.

Sok utazó járt már úgy, hogy tönkretette a szállodai éjszakáját egy rossz matrac, az utcáról bedübörgő zaj vagy éppen az ablaka alatt részegen dorbézoló turistacsoport. Pedig nagyon nem mindegy, hogyan alszunk, amikor nyaralunk, városnézésre vagy éppen fontos üzleti tárgyalásra készülünk. Nem csoda hát, hogy a turizmusban is egyre jobban felértékelődik a pihentető alvás feltételeinek megteremtése. A szállodák között egyre több az „alvásbarát”. A minősítést a sleepfriendly program keretében kaphatják meg a hotelek.

Az alapfeltétel a szállodavezetés elkötelezettsége az alvás minőségi feltételeinek a megteremtésében. Ez kiterjed a szobákban az alvás alapvető eszközeinek (matrac, ágy, ágynemű) minőségére, a pihentető alvás feltételeinek (hang-, fény- és levegő körülmények), a kiegészítő eszközök és szolgáltatások (füldugó, ébresztési módok stb.) meglétére és minőségére. Az eszközök állapotára, tisztaságára, a vendégek tájékoztatására, a vendégek véleményére, elégedettségük mérésére, a vendégpanaszok kezelésére.

A minősítési követelményeket rangos magyar szakmai bizottság dolgozta ki és értékeli. A minősítés így a bizalom és a megbízhatóság jele: azt üzeni a reménybeli vendégeknek, hogy álmukat semmi nem fogja zavarni az alvásbarátnak minősített szállodákban. Amelyek nemzetközi és magyarországi listája igazán illusztris: olyan hotelek vannak rajta, mint például a londoni Ritz, a réunioni Hotel Saint Alexis, a bangkoki Orange Mandarin Hotel, a Four Sasons Hotels and Resort vagy a tavalyi egyik nyertes, az ibis, amely az első hotelmárkaként állt elő egységesen tervezett saját, egyedi fekhely-koncepcióval – ennek kialakításában szakemberein túl szociológusok és orvosok is részt vettek.

Dr. Kiss Róbert Richard, a SleepfriendlyHotel International Program vezérigazgatója adta át az idei díjakat azoknak a hoteleknek, akik a legtöbbet tettek azért, hogy a vendég ne karikás szemmel ébredjen reggel. Egyre több szálloda ismeri fel, hogy a hotel nemcsak „alvóhely”, hiszen az elégedettségi listákon egyre fontosabb szerepet játszik az alvás minősége. Ráadásul az emberek egyharmada küzd alvási problémákkal.

DSCF0032

A SleepfriendlyHotel minősítés a pihentető alvás feltételeinek sokoldalú felmérését jelenti, amely kiterjed a szobákban az alvás alapvető eszközeinek (matrac, ágy, ágynemű) minőségére, a pihentető alvás feltételeinek (hang-, fény- és levegő körülmények), a kiegészítő eszközök és szolgáltatások (füldugó, ébresztési módok stb.) meglétére és minőségére. Az eszközök állapotára, tisztaságára, a vendégek tájékoztatására, véleményére, a vendég elégedettség mérésére. Így, a szálloda ebben a tekintetben is élményforrás.

DSCF0029

A díjak odaítélése ezeknek az objektív feltételeknek a teljesülése és természetesen helyszíni tapasztalatszerzés után történik. Ma már legalább olyan rangot jelent, mint a csillagminősítő rendszer. Ráadásul, ha egy-egy szálloda megszerzi az elismerést, melyet feltüntethet minden anyagában és honlapján.

Az idei díjazottak sokat tesznek és tettek a pihentető alvás feltételeinek megteremtéséért – mondta Dr. Kiss Róbert Richárd. 2017-ben a külföldi szállodák közül a horvátországi Mali Losinj szigetén működő Hotel Bellevue érdemelte ki a Sleepfriendly Hotel címet, melyet Skenderovics Marin, a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi vezetője vett át. A magyar turisták körében is kedvelt hotel nemcsak fekvésénél fogva nyújt élményt, hanem igazán kellemes körülményeket teremt a kellemes éjszakai feltöltődéshez. A hazai szállodák közül vidéken az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resorts és a budapesti Mamaison Hotels & Residences Isabella kapott SleepFriendly Hotel minősítést.

DSCF0124

Fotók: Konkoly-Thege György

Borítókép: Huffingtonpost.com

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta