Milyen elsőnek utazni repülőn?

Rovat

Megosztás

Az első repülős út félelemmel tölthet el sokakat, hiszen nem minden nap repül az ember. Elsőre elképzelni se tudjuk, hogy milyen lehet. A gyomorgörcs szinte velejárója az utazásnak és kisebb pánik is rátörhet az emberre.

Az első repülős élmény furcsa. Ott kezdődik, hogy általában elég korán kell kelni. Bár ez változó. Ha időben oda akarunk érni a célállomásra, akkor bizony korai gépet kell választani. Természetesen az este alig tud aludni az ember, mert már akkor kicsit rátör az izgalom.

Ha végre kiértünk a reptérre, jöhet a becsekkolás. Leadjuk a csomagokat, majd átnézik a holminkat és minket is átvizsgálnak. Fémdetektoros kapun kell áthaladni, így ez egy hosszadalmasabb folyamat. Ezért is érdemes a gép indulása előtt már két órával kint lenni.

Ha mindennel megvagyunk és beszállhatunk, na, innen indul az izgalmas rész. Elfoglaltuk a helyeinket, majd az utaskísérő elmagyarázza a biztonsági előírásokat. Mit tegyünk veszély esetén, hol vannak a kijáratok… stb. Végre eljön a várva várt pillanat és elindul a gép. Lassan kikanyarodik a kifutóra, beáll a megfelelő pozícióba és van fél perc várakozás, mialatt megkapjuk a felszállási engedélyt.

A gép innentől kezdve begyorsít. A hajtóművek felpörögnek, mi pedig egy kicsit az ülésbe préselődünk a nagy gyorsulástól. Érezni lehet, ahogy a kerekek kicsit döcögnek a kifutó betonján, majd lassan elkezd emelkedni. Elsőre olyan érzés lehet, mintha egy részünket otthagytuk volna lent a földön, majd egyre jobban emelkedik, míg végül eléri a kívánt magasságot és vízszintesbe áll.

Innentől kezdve már nem történik semmi izgalmas. Kicsit unalmas lesz. Hosszabb utak esetében elég monoton. Van egy alap zúgása a gépnek, körülbelül akkora, mint egy busznak. Mindenki elfoglalja magát, az utaskísérők körbe járnak, de többnyire így zajlik. Időnként előfordul, hogy a gép veszít a magasságából. Több száz métert is néha, ilyenkor ez érdekes szokott lenni. Olyan érzés, mikor autóval egy emelkedő után hirtelen jön egy leejtő.

Az út végén aztán jön a leszállás. A gép ereszkedni kezd, majd tompa huppanással földet ér. Érdemes a szárny mellé foglalni a helyet, mert kinézve szépen látszik a féklapátok mozgása. Több ezer méter magasan repülni eszméletlen élmény. Maga az élmény nekem hasonlít a buszos utakhoz, de itt a kilátás sokkal szebb.

Milyen elsőnek utazni repülőn?
Repültél már?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta