“Mindegy, hogy mekkora a feneked vagy a melled…”

Rovat

Megosztás

Pirner Almával, Európa leghíresebb egzotikus táncosnőjével beszélgettem a Dollhouse Boudoir-ban, a rúdtánc, a rúdfitnesz, a nőiesség fellegvárában. Mindez Alma munkája, aki mesélt nekem nőiességről, erotikáról, egészségről. Ez a sport mára hihetetlenül trendivé vált, a jó értelemben: segít előhozni magatokból a nagybetűs NŐT, és higgyétek el, nem csak Ti fogjátok imádni, de a pasitok is maximálisan értékelni fogja az energiabefektetést!

  • 2004-ben honosítottad meg a rúdtáncot, mint fitneszformát Magyarországon. Honnan jött az ötlet?

Az ötlet, mint a legtöbb ötlet általában, az amerikai kontinensről származik. Én már akkor javában turnéztam, jártam a világot a fellépéseimmel. Tizenhat éve dolgozom előadóművészként. A turnék alatt találkoztam azzal, hogy az edzőtermekben, mint edzésforma, ott van a rúdtánc. Ez számomra iszonyatosan furcsa volt, mert mi addig csak a színpadon használtuk a rudat. Amerikában ez akkor már általános volt, a rúdtánc a színpadról a hétköznapi nők életébe is bekerült. Meghonosodott az edzőtermekben, lassan a világ minden táján. Ma már kijelenthetjük, hogy a rúdtánc elismert sporttá vált.

DSC_0067

  • Ettől függetlenül még ma is találkozhatunk negatív asszociációkkal, negatív véleményekkel. Mit lehetne ez ellen tenni?

Azt gondolom, hogy ennek a sportnak nem szabad letagadni a múltját. Nem lehet kijelenteni, hogy ennek a sportnak semmi köze az erotikához, a nőiességhez, hiszen onnan indult. Viszont ha az ember nyitott, és gondolatilag nem szorul be ebbe a pici országba, ahol mindenki mindenkiről mindent tud, akkor el lehet ismerni, hogy ez a sportág mennyit fejlődött. Már közel sincs annyi előítélet, mint 12 éve, mikor megnyitottam az első stúdiót, akkor még nagyon sok falba ütköztem. De ha valaki leül, és megnéz egy versenyt ebben a sportágban, és elvonatkoztat attól, hogy ott van egy krómrúd, rájön arra, hogy ez igenis sport.

  • Mi volt a legrosszabb dolog, amivel negatív értelemben találkoztál?

Az, hogy az emberek nem tudják megérteni, hogy a lányok lenge öltözetben versenyeznek. Én erre azt szoktam mondani, hogy és a birkózók? Ők miért nem melegítőnadrágban vannak? Teljesen egyszerű a magyarázat, úgy hívják, hogy fizika és gravitáció. A bőrfelületnek érintkeznie kell a rúddal, mert akkor jön létre az a tapadás, aminek a segítségével kivitelezhetővé válnak az erőelemek. Ezt melegítőnadrágban nem lehet megoldani, mert balesetveszélyes, és itt négy méteres magasságokról is beszélhetünk. A lényeg, hogy minden sportnak megvan a maga viselete, amit a praktikusság és a funkcionalitás alakít ki.

DSC_0061

  • Kinek ajánlod főként, hogy elkezdje ezt a fajta mozgást?

Én elsősorban mindenben a nőiességet keresem. Szeretném elérni azt, hogy a nők a szabadidejükben meg tudják élni a nőiességüket, hiszen a hétköznapi életben, a munkafronton ez ma már nem nagyon működik. Mivel mindenki küzd a megélhetésért, életünk nagy részét a munka teszi ki, és a nőknek is férfiként kell dolgozniuk, kell a határozottság, az elszántság, a céltudatosság. Annak ajánlom, aki szabadidejében szeretné megélni a nőiességét, szeretne felszabadulni, önmaga lenni, szeretné elengedni a hétköznapok keménységét. Ez persze nem a tingli-tanglit jelenti, itt kemény munka folyik. Nőies, de kemény és hatékony munka.

  • Ha azt mondom, rúdtánc és sport?

Én azt szoktam mondani, hogy a rúdtánc egy grafikon, aminek az egyik végén az előadóművészet áll, a másikon a sport. Az, hogy te hova teszed magad ezen a grafikonon, tőled függ, ahol te jól érzed magad. Van, aki teljesen sportként fogja fel, és azt szereti, mikor feszül a bicepsze. Van, aki magas sarkúban jön, és azt élvezi, mikor szexi csípőmozgásokat csinál. Mindenki feltöltődik tőle, és mikor hazamennek az óráról, sokkal magabiztosabban tudnak kiállni a pasijuk elé, a szinglik felszabadultabban ismerkednek, mert büszkék magukra, a munkára, amit ebbe belefektettek. Sokan szörföznek a grafikonon, és úgy élik át az órát, amire éppen a legnagyobb szükségük van. Hol sportként, hol előadóművészetként.

DSC_0075

  • Különböző óráitok vannak. Mik a különbségek?

A rúdtánc, mint olyan, egyértelműen egy aerob mozgás. A pulzust magasan tartjuk, ismétléseket csinálunk, égetjük a zsírt. Itt szálkásodni és fogyni lehet főleg. A rúdfitnesz órákon egy-egy erőelemet csinálunk teljes erőkifejtéssel, ez inkább egy súlyzós edzéshez hasonlítható. Van külön nyújtás óránk, hiszen nagyon sok elemet nem lehet kivitelezni úgy, hogy nem vagyunk elég hajlékonyak. Nincs olyan korosztály, olyan stílusú ember, aki ebben a sportban ne tudná megtalálni a számára szükséges kielégülést.

  • Az újoncok az első órákon tudják, hogy mire számítsanak?

Ma már sokkal tájékozottabban jönnek az órákra, mint régen. Általában nagyon kíváncsiak és nyitottak, vagy már valakitől hallottak róla, hogy milyenek az órák. Azt látom, hogy elég komoly közvélemény kutatásokat végeznek, mielőtt eljönnének hozzánk.

DSC_0074

  • Átlagkorosztály?

Húsztól negyven éves korig. Van ötven, hatvan éves tanítványunk is, és vannak fiatalabbak is.

A versenyeken kifejezetten van gyerekkategória is, ami a fitnesz részét emeli ki a sportágnak, világszinten pedig régóta folyik az utánpótlás nevelés.

 DSC_0083

  • Vidéken is van termetek?

Szegeden, igen.

  • Hogyan tart nyitva a Dollhouse Boudoir?

Tulajdonképpen heti hét napot. (Itt megnézhetitek az órarendet) A bérleteink átjárhatóak, tehát bárhol felhasználhatóak. Én azt szoktam mondani, hogy adjunk magunknak minimum öt alkalmat, mert mindenkinek vannak rosszabb napjai, és így mindenki kitalálhatja, hogy mi az, ami neki a legjobban bejön.

DSC_0055

  • Miért kell egészségesen élni?

A saját motivációmat mondhatom el. Én elég spirituális vagyok, és úgy gondolom, hogy a testünk a templomunk, amit kölcsönbe kaptunk, és kutya kötelességünk, hogy mindent megtegyünk érte, vigyázzunk rá. Nem táplálhatom rossz dolgokkal. Én mindenkinek azt ajánlom, hogy ne azt akarja elérni, hogy kockás legyen a hasa, vagy feszes legyen a combja, ne kényszerként fogja fel, ne divatként, ami a facebook-on fut, hanem a cél az legyen, hogy egészségesen éljen. Az egészség hihetetlenül nagy kincs, és amíg egészség van, addig minden van. Ennél jobb motiváció nincs!

Alma üzeni nektek:

http://www.youtube.com/watch?v=egb-B_yET4U

képek: Almától

Rúdtánc és rúdfitnesz
Te kipróbálnád ezt a sportot?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta