Mínusz 20 fokban is forgatunk

Rovat

Megosztás

Még sosem jártam Oroszországban, pedig valamilyen furcsa indíttatásból mindig is vágytam oda. Most viszont végre úgy éreztem, mintha én is Moszkva sejtelmes útjain jártam volna, betérve a legnagyobb luxusüzletekbe és megtekintve a leghíresebb nevezetességeket.

Elegánsan, öltönyben indult útnak Oroszország felé Dr. Kiss Róbert Richard, az Inforádió Világszám műsorvezetője. Hamar megtapasztalta ő is, hogy sosem lehet elég melegen öltözni, ha az oroszok felé veszi az ember az irányt, hiszen a hőmérséklet akár egy nap alatt lehűlhet 10-15 fokkal. Az első moszkvai útjainak forgatásai kellően kalandosan indultak, de talán már sokkal jobban odafigyel erre, így remélhetőleg ezúttal nem csak egy vékony kis kabáttal indult neki az útnak.

„Moszkvában az ember első dolga, hogy elmenjen a Vörös-térre”

– szokta mondani a műsorvezető. Megcsodálni a Vaszilij Blazsennij épületét, vagy a Lenin mauzóleumot, melyek nagy turistalátványosságnak számítanak. Néhányan konkrét elképzelésekkel térnek be a GUM és a CUM áruházaiba, ahol olyan luxusmárkák közül válogathatunk, amelyeket itthon talán nem is árulnak. Aztán persze az is előfordul, hogy van, aki száját tátva hagyva sétálgat a sorok között, mert nem hisz az árcéduláknak. Az sem kizárt, hogy egy egész emeletet lezárjanak, ha egy nagyon fontos ember érkezik oda vásárlás céljából.

Moszkva egyébként Európa egyik legdrágább városa. Az sem lehetetlen, hogy valaki milliókat költsön el egy háromfogásos menüért a nevesebb éttermekben, de az ingatlanárak is hamar az egekbe tudnak szökni, ha valaki a vagyonosabb környékeken szeretne lakást vásárolni. Nem kell megijedni, nyilván Oroszországnak is vannak pénztárcakímélő régiói, az azonban tény, hogy az utóbbi években rengeteget fejlődött ez a hatalmas ország, hogy lépést tartson a modernizációval. A piacok viszont még így is nyitva állnak a vásárló turisták előtt, ahol szinte kizárt, hogy ne találkoznánk egy matrjoska babával.

A moszkvai balett világhírű. Nagy vágyam, hogy a Diótörőt viszont lássam az orosz színpadokon. Azt viszont jó tudni, hogy jegyet szerezni közel sem mindig olyan egyszerű dolog. Nyilván, ha az ember nem a leghátsó sorból szeretne részese lenni az élménynek, akkor még időben el kell kezdeni szervezni a jegyvásárlást.

A taxik drágák, hiszen percben mérik a díjat, Oroszországban pedig könnyedén dugóba kerülhet az ember. A metrók jól járnak, de arra érdemes felkészülni, hogy egyes megállók között akkora a távolság, mint nálunk egy fél metróvonal. A buszok pedig még mínusz 20°-ban is tökéletesen járnak.

Éttermek, megannyi múzeum és még állatkert is várja az utazókat Moszkvában. A nevezetességek és a pihentető szállodák mellett az éjszakai élet is egy valódi nyüzsgő forgatag. Bárok, szórakozóhelyek, VIP programokkal. A felhőtlen szórakozás mellett már csak arra kell figyelni, hogy az ember nehogy elverje minden garasát egy este alatt.

Oroszország - Moszkva
Ha Moszkva, akkor...

 

A következő adásban Szentpétervárról hallhatunk! 🙂 Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

 

Fotók: 40.media.tumblr.com, 36.media.tumblr.com, static.tumblr.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta