Mit érünk diploma nélkül?

Rovat

Megosztás

Fél év után ott hagyta az egyetemet, és jógaoktatóként folytatja életét a híres youtuber, aki még nem tudja, mit hoz a jövő, de egy bizonyos számára: Hisz abban, minden okkal történik, kérdezz felelek Emcivel!

„Ha nem is minden, de valami biztos, hogy megvan írva!”

Fél éves egyetemi kurzus külföldön, majd hazatérve jógaoktatóvá vált Emci, aki legújabb videójában válaszol a nézők által feltett kérdésekre a sulis témával kapcsolatban. Elmondása szerint hisz abban, minden okkal történik, nem hiába kellett megtapasztalnia az egyetem negatív hatásait, hiszen most nem tartana ott, ahol. Véleménye szerint amikor a lelkünk leszületik a földre, okkal azt az életet választjuk, amit élünk, mert abban az életben így tudunk tapasztalni igazán, s ezeket saját magunk tűzzük ki célul, reménykedve abban, hogy A-ból B pontba jutunk majd ezáltal.

„Senki sem kevesebb attól, mert nincs diplomája!”

Úgy véli, mindenki egyenlő esélyekkel indul, ami a munkát illeti, nem a diplomától leszünk azok, akik, hiszen van, akit az élet tanít meg bizonyos dolgokra, nem pedig az iskolapad. Ami a jógát illeti, azt állítja, igenis lehet vele fogyni, az oktatója 2 év alatt 20 kg-ot dobott le mindezzel! Megannyi póz, gyakorlatok, egyensúlyozás, erősítés, nyújtás, csavarás, melyeket összességében gyakorolva nagyon szép izmokat lehet felépíteni, ami nemcsak a testalkat formálódásában, de még a menstruációban is segít.

„A gondolatok valóra válnak és folyamatosan teremtődnek!”

Törekszik arra, az esetek 80%-ban pozitív gondolatai legyenek, mert hisz az agy teremtő erejében, és mióta odafigyel tudatosan arra, motiváló emberek, gondolatok vegyék körül, abszolút tapasztalja a hihetetlen változást a környezetében és egyúttal saját magán is. Persze előfordul, hogy ő is vágyik egészségtelen dolgokra, elmesélte, mindenevő, azt eszik, amit megkíván, persze csak mértékkel! Ha éppen egy mekis sajtburit szeretne letolni, akkor a szervezet arra éhezik, ha egy snickers esne jól, miért ne, de nem minden nap, meg kell találnunk az aranyközéputat, vallja, de ez így van jól, ettől érezzük, hogy élünk!

Ezt olvastad már?

Főkép: Facebook

Képek: Instagram

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta