Mit olvass idén karácsonykor?

Rovat

Megosztás

Gyermekkorunk kedvenc karácsonyi meséi

Ahogy közelednek az ünnepek, az ember mindent megtesz érte, hogy ráhangolódjon a karácsonyra. Süteményeket készít, ajándékokat vesz, és kidekorálja otthonát – rengetegszer terül a szemem elé fényárban úszó, csillogó-villogó házak látványa. Érdekes: ki a házát, ki a lelkét öltözteti ünnepi díszbe. Ha te utóbbiak táborát erősíted, tetszeni fognak a következő karácsonyi történetek.

Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül?

Jókai 1856-ban írta ezt a történetet, melynek minden korban van üzenete. A csizmadia János özvegyen marad kilenc gyermekével. Kevéske pénzéből nem tud nekik cukorkababát venni karácsonyra, egyedül egy énekkel kedveskedhet nekik. A népes család fölött tehetős úr lakik, aki arra kéri Jánost, adja oda neki egyik gyereket a kilenc közül, s gazdaggá teszi.

Nem kell ahhoz milliomosnak lenni, hogy boldogan teljesek az ünnepek. Az igazi gazdagságot a családunktól kapott szeretet jelenti – ne felejtsük el egy kedves szóval, öleléssel megköszönni azt!

jokaimor

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Az angol író kisregénye (1843) szintén arra világít rá, a pénz önmagában semmit sem jelent. Erre kell rájönnie a fösvény üzletembernek, Scrooge-nak is. A férfi rideg, akár a hóvihar, nem érdekli más, csak a nyerészkedés, a karácsonyi jókívánságokat hallva pedig gúnyosan nevet. Scrooge az eddigiekhez hasonlóan magányosan töltené ezt a karácsonyt is, ám megjelenik neki négy szellem – az egyik hét éve meghalt kollégája – hogy segítsenek neki jobb emberré válni. A múlt, a jelen és a jövő karácsonyának szellemei felnyitják a szemét, és egy teljesen új személy lesz belőle, szívébe érzelmek költözve, aki ezután már örömmel segít a rászorulóknak.

A szelfi-generáció legszívesebben magát látná mindenhol, s mások csodálatát várja. Pillants fel a mobilod képernyője felől, s nézz körül: te kinek tudnád szebbé tenni a karácsonyát?

covers_18069

Hans Christian Andersen: A kis gyufaárus lány

Gyerekkorom egyik legszívbemarkolóbb olvasmánya ez a mese. A meg nem nevezett kislány szilveszter éjjelén addig gyújtja gyufáit, míg meg nem jelenik előtte halott nagyanyja, s az égbe nem röpíti.

Sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy meleg szobában, szerettei körében tölthesse az ünnepeket. Sok kis gyufaáruslány próbál belesni a párás ablakon, hogy olyat lásson, amiben soha nem volt még része.

TN6_0349000339070G

Eowyn Ivey: A hóleány

Az idős házaspár, Mabel és Jack korábban elveszített egy babát. Kettesben éldegélnek, de a lelkükön ejtett seb azóta sem gyógyult be. Egyik téli délután kislányt építenek a hóból, minek másnap váratlanul nyoma vész. Ajtajukon viszont titokzatos gyermek kopogtat, akiről kiderül: az életre kelt hóleány…

Fantázia, álmodozás, könnyek – ez a regény biztosan téged is meghat.

covers_240755

Linda Jennings: A vörösbegy éneke

Dávid karácsonyra számítógépet kapott, ám nem tud játszani vele, mert szülei kiküldik, söpörje el a havat. Semmi kedve a munkához. Ám feladata közben társa akad: egy vörösbegy röppen az egyik ágra, aki csodás énekbe kezd. A madárka csicsergése felderíti. Miért is lenne szomorú, ha a kis vörösbegynek is ilyen jó kedve van a nagy hidegben?

A mese arra tanít, hogy vegyük észre az élet apró örömeit is, mint amilyen ennek a madárnak az éneke. Rá fogunk döbbenni, nem is olyan elhanyagolható apróságok ezek. A szerző Kedvenc karácsonyi könyvem című kötetében pedig további bájos történeteket olvashatunk.

1505624-nagy

Szerző: Fekete Fanni

Fotók: antikvárium.hu, bookline, mek

Díszbe öltöztetett lélek
Te el fogsz olvasni valamit idén karácsonykor?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta