A MOL Mester-M Díjjal jutalmazta a kiemelkedő munkát végző tanárokat és edzőket

Rovat

Megosztás

Budapest, 2018. március 5. – A MOL 2007 óta már 95 olyan pedagógust és edzőt jutalmazott a Mester-M Díjjal, akik kimagasló és elkötelezett munkájukkal hozzájárulnak a fiatal tehetségek sikereihez. Az egymillió forinttal járó díjra korábbi tanítványaik jelölhetik mentoraikat, akik közül a MOL Új Európa Alapítványának kuratóriuma választja ki a tíz díjazottat. 

A 2006-ban létrehozott Új Európa Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a fiatal tehetségek támogatására: az elmúlt több mint tíz év során a MOL alapítványa 4000 tehetséget támogatott 587 millió forinttal. A fiatalok mellett az Alapítvány 2007 óta minden évben díjazza a tehetséggondozás terén példaértékű munkát végző utánpótlásedzőket, tanárokat. Az idei 10 díjazottal együtt már 95 pedagógus részesült a Mester-M elismerésben, amely 1 millió forintos juttatással jár.

Az Új Európa Alapítvány kuratóriuma több mint 700 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik átvehetik a Mester-M Díjat.

A budapesti Vigadóban tartott ünnepségen az elismeréseket a MOL vezetői mellett Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Herczig Norbert négyszeres magyar ralibajnok, valamint Hamar Dániel a Muzsikás Együttes alapító tagja adták át.

A díjátadón köszöntőt mondott dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár és Ferencz I. Szabolcs, a MOL-csoport Társasági Kapcsolatok ügyvezetője, az Új Európa Alapítvány kurátora.

„Magyarország a tehetséges fiatalok országa. Évszázadok óta büszkék lehetünk arra az értékre, amelyet a magyar elme, szorgalom és kitartás teremtett. Amikor tehetséggondozásról beszélünk, azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy mit ér a tehetség, ha nem látható, ha nincs kibontakoztatva? A meglévő képességet fel kell fedezni, jól kell használni, és jól kell fejleszteni.  Egy-egy kimagasló teljesítmény, eredmény elsődlegesen kétségtelenül az azt elérő érdeme, de nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akik hozzájárultak a sikerhez. Őket díjazzuk ma” 

– hangsúlyozta Illés Boglárka.

„Nemcsak egyének, hanem a közösség szintjén is a fiatalok mellett áll a MOL. Erről szól a 2007-ben indított Mester-M program, amely keretében azokat a tanárokat és edzőket díjazzuk, akik kiemelkedő munkájukkal segítik a gyerekek tehetségének kibontakozását, kiteljesedését. Olyanoknak nyújtjuk át az elismerést, akik szakmai és emberi nagyságok, Mesterek a szó történelmi értelmében”

– mondta beszédében Ferencz I. Szabolcs.

A 2017. évi MOL Mester-M Díjat olyan kiváló tanárok vehették át, mint Kónya Marianna vegyész, kémiatanár, Simon Péter fizikatanár, Szőllősy László földrajztanár, Varga József matematikatanár, Halászné Veres Zsuzsa zongoratanár, Szücsné Dr. Harkó Enikő magyar nyelv és irodalomtanár, Törökné Csécs Lenke néptánc pedagógus, Haász Katalin műugróedző, Korponai István öttusaedző és Módos János birkózóedző.

Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy számtalan fiatal, tehetséges sportolóval büszkélkedhet. Ahhoz, hogy ezek a fiatalok megvalósíthassák az álmaikat, egy egész közösség összefogása szükséges. Ebben elengedhetetlen szerepe van a mestereknek. Több mint 10 évvel ezelőtt, amikor még nem voltam sem olimpiai bajnok, sem világbajnok, sem ismert sportoló, nekem is volt egy nagyszerű mesterem, Gerevich György, aki segített álmaim megvalósításában. Nélküle nem értem volna el sikereimet, ahogy azok a tanítványok sem, akiknek mestereit ma este díjazzuk.” 

– mondta el a rendezvényen Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó.

A díjátadó esemény keretében az Alapítvány meghirdette az idei pályázati programjait is. Elsők között a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriájára pályázhatnak 2018. március 31-ig azok a 10-18 év közötti fiatalok, akik jó eredményt értek már el országos vagy nemzetközi versenyeken és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. A pályázati információk a www.ujeuropaalapitvany.hu oldalon találhatók meg.

A 2017. évi MOL Mester-M Díj kitüntetettjeinek méltatása:

TUDOMÁNY

Kónya Marianna (1968) – vegyész, kémiatanár, DEBRECEN

A debreceni Vegyipari Szakgimnáziumban fizikai kémiát, műszeres analitikát, laboratóriumi gyakorlatokat és kémiát tanít, igazgatóhelyettesként a szakmai képzés felelőse. Tanítványait a tanulmányi versenyeken, majd a technikusi végzettség megszerzése után a munkavállalásban, elhelyezkedésben is segíti. Egykori diákjai ma a vegyipar és a gyógyszeripar sikeres kutatói, dolgozói. Iskolájában a két tanítási nyelvű oktatás bevezetésében úttörő szerepet vállalt. Az International Baccalaurate System angol nyelvű képzésében a Tóth Árpád Gimnázium tehetséges tanulóinak emelt szintű kémiát tanít nagy lelkesedéssel. Gyógyszeripari szakemberek kérésére kollégáival kidolgozták, majd útjára indították a gyógyszeripari szaktechnikus képesítést. Munkáját Debrecen Megyei Jogú Városa a „Tehetséges tanulókért” díjjal ismerte el.

Simon Péter (1968) – fizikatanár, PÉCS

A pécsi Leőwey Klára Gimnázium fizikatanára, ahol megalapította a matematika-fizika speciális tagozatot. Az iskolát a magyar fizikaoktatás egyik fellegvárává tette, miközben nemzetközi szinten is elismert fizikatanárrá vált. Tanítványai közül sokan miatta választották a természettudományos pályát, többen már PhD fokozatokat is szereztek. Simon Péter pedig jelenleg is résztvevője egy, az Egyesült Államokban folyó komoly kutatásnak. Több, ma is gyakran használt tankönyv és feladatgyűjtemény társszerzője, a Fizikai Szemle folyóirat szerkesztőségi tagja. Tíz éve a fizika OKTV feladatkitűző bizottságának tagja. A Mikola Sándor Tehetségkutató Fizikaverseny főszervezője. A Nemzetközi Fizikai Diákolimpián három diákja képviselte Magyarországot, ahonnan többször arany- és ezüstéremmel tértek vissza.

Szőllősy László (1970) – földrajztanár, SZEGED

A Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium tanára számos tankönyv szerzőjeként a modern földrajzszemlélet meghonosításán dolgozik a magyar közoktatásban, mely a 21. században alkalmazható tudás elsajátítására ösztönzi a tanulókat. Óráit a játszva tanulás jellemzi, rendkívül jó stílusban, humorral fűszerezve éri el, hogy diákjai rá figyeljenek. Megmutatja, hogy a földrajz alapja egy speciális szemléletmód, mely az élet minden területét átszövi. Tanítványai már valamennyi magyarországi földrajzversenyen felállhattak a dobogó legfelső fokára; ketten a Nemzetközi Diákolimpiáról két bronzéremmel és egy dicsérettel tértek haza. Oktató-nevelő munkáját korábban a Pro Geographia-, két ízben Bonis Bona-, valamint a Pro Talento-, illetve a Szeged Ifjú Tehetségéért díjjal ismerték el.

Varga József (1955) – matematikatanár, KECSKEMÉT

1980 óta dolgozik középiskolai tanárként. Varga József a Bányai Júlia Gimnázium regisztrált és akkreditált kiváló tehetségpontjában végzi példaértékű munkáját. Évtizedeken át vezetett szakköröket, valamint több városi, megyei, országos és nemzetközi matematikaverseny szervezője. A Zrínyi Ilona – Gordiusz matematikaverseny feladatainak megalkotásában évente részt vesz. Egyaránt remekül készíti fel diákjait a versenyekre és az életre is. Tanítványai szinte valamennyi számottevő matematikaversenyen álltak már a dobogón. Munkaközösség-vezetőként matematikai szemléletével, pedagógiai módszereivel a teljes munkaközösség munkájára hatással van. Többek között elnyerte már a Kecskemét Oktatásáért díjat és a Bonis Bona-díjat.

MŰVÉSZET

Halászné Veres Zsuzsa (1955) – zongoratanár, BUDAPEST

42 éve tanítja zongorázni a gyerekeket. A Tóth Aladár Zeneiskola tanszakvezetőjét a fővárosi zeneiskolák Zongora Tanszakvezetői Munkaközössége is szakmai vezetőjévé választotta. Tanítási gyakorlatot vezető mentortanárként igyekszik tudását, zenepedagógiai tapasztalatait továbbadni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak, a jövő zongoratanárainak. Számos kiemelkedően tehetséges növendékét indította el a zenei pályán, jelenleg is több egykori tanítványa folytat zenei tanulmányokat itthon és külföldön. Nevéhez fűződik a népszerű “Családi koncertek” hagyománya is, ahol testvérek, szülők, nagyszülők, rokonok, a legváltozatosabb hangszer-összeállításokban élhetik át az együttmuzsikálás örömét. Ez a jó gyakorlat bekerült az újonnan létrehozott Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktárba.

Szücsné Dr. Harkó Enikő (1962) – magyar nyelv és irodalomtanár, DUNAÚJVÁROS

A dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium kutatótanára és igazgatóhelyettese, aki 30 éve van a pályán. Diákjai közül az utóbbi öt évben 32 fő nyert dobogós helyezést és különdíjakat. A tanítás mellett szakmai napokat koordinál, ezeken előadásokat tart, pályaorientációt szervez, amelyre egyetemi képviseletet hív meg. Bírált tankönyveket, gyakorlókönyveket, írt érettségire felkészítő könyveket. Kész tanmeneteket, tanítási ütemterveket szerkesztett magyartanárok részére, digitális, interaktív tananyagokat diákoknak. A „TÁRS-program – önkéntes munka” keretében gimnáziuma mintaiskola lett. Önkéntesként a városi kórházban többek között szemműtött betegeknek olvastak fel tanítványaival. Apáczai Csere János-díjban, MTA – Pedagógus Kutatói Pályadíjban részesült.

Törökné Csécs Lenke (1951) – néptáncpedagógus, DEBRECEN

1965-től kezdődően az ország egyik legrégebbi és legelismertebb néptáncműhelyének, a Debreceni Népi Együttesnek volt táncosa, szólistája, tánckarvezetője, művészeti asszisztense. Vezette az együttes utánpótlás csoportjait, és megalapította az azóta is működő Főnix Néptáncegyüttest. A művészeti vezetőként általa igazgatott együttes számos hazai és nemzetközi szakmai siker mellett, több száz gyermekkel és fiatallal szerettette meg a magyar néptáncot. A Törökné Csécs Lenke által vezetett együttes fennállása alatt elnyerte a legrangosabb fesztiválok díjait, illetve a szakmai minősítő rendszerek elismeréseit. Többek közt Miniszteri dicséretben, Kiváló Szakmai Munkáért díjban, Debrecen város művészeti ösztöndíjban és EMMI – miniszteri elismerés a magyar művészetoktatás szakmai megújításáért díjban részesült.

SPORT

Haász Katalin (1966) – műugróedző, BUDAPEST

Haász Katalin gyerekkorában kezdte el a műugrást és sikeres versenyzőként kijutott a 1988-as szöuli olimpiára is. Ezt követően testnevelő tanári és műugró edzői végzettséget szerzett. Számos versenyzőt kinevelt, akik országos bajnoki címet szereztek, az ifjúsági Európa- és világbajnokságokon eredményesen szerepeltek, majd felnőtt Európa- és világbajnokságon vettek részt. Két versenyzőt is sikeresen felkészített az olimpiára. Tanítványa, Gondos Flóra 2009-ben a Budapesti Ifjúsági Európa Bajnokságon második lett 3 méteres műugrásban. A Kormos Villő – Reisinger Zsófia páros három alkalommal lett bronzérmes felnőtt Európa Bajnokságon szinkron torony számban. 2005-ben megalakította saját egyesületét, a Rugóláb Lendület SE-t, hogy ezzel is segítse a klubba járó gyerekeket, sportolókat.

Korponai István (1957) – öttusaedző, SZÉKESFEHÉRVÁR

Korponai István 1983 óta vesz részt edzőként a Volán Fehérvár Öttusa szakosztály életében. Az évek során bejárta az összes vezetői tisztséget, megkapta a mesteredzői címet. Több mint 30 sikeres tanítványt segített az öttusában, és sportolói több mint 300 világbajnoki és Európa-bajnoki érmet szereztek különböző versenyeken. Napjaink legsikeresebb öttusázói, Kovács Sarolta és Demeter Bence életét a kezdetektől végigkísérte az ifi és junior érmeiktől, az olimpiai szerepléseiken át, Sarolta egyéni világbajnoki címéig. Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó felkészülését szintén a kezdetektől fogva segítette, mindig mellette állt, meglátta benne a tehetséget és elkísérte az olimpiai aranyig. Emellett a Volán mostani edzőállományának szinte egészét segítette már nevelőedzőként.

Módos János (1934) – birkózóedző, SZIGETVÁR

Neve 65 éve egyet jelent a szigetvári birkózással. 1964-ben vette át a sikeres szigetvári birkózó szakosztály vezetését. Azóta több száz fiatalt nevelt saját gyermekeként, óriási sikereket elérve. Nagy kitartással és pedagógiai érzékkel a mai napig, 84 évesen is oktatja a fiatalokat. Sok fiatalt sikerült kiemelni a hátrányos közegből, alternatívát nyújtania számukra, egy nyitottabb, sikeresebb világ felé. Elhivatottan foglalkozik szegény sorsú, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel. 87 országos bajnokot és megszámlálhatatlan érmest, diákolimpiai bajnokot nevelt. Versenyzői 21 érmet szereztek Európa- és világbajnokságokon, valamint olimpián. Fia és unokája is birkózó lett. Fia szintén edzőként eredményes, unokája Módos Péter Londonban olimpiai bronzérmes volt.

A MOL társadalmi felelősségvállalásáról

A MOL mint Magyarország legnagyobb vállalata évente mintegy 1,7 milliárd forintot adományoz a különböző társadalmi kezdeményezések számára. A támogatási portfólióban a kultúra, az egészségügy, az oktatás, a közlekedésbiztonság, a környezetvédelem és a szociális ügyek mindegyike megjelenik. A vállalat társadalmi felelősségvállalásának jegyében hozta létre 2006-ban az Új Európa Alapítványt, amely évente 100 millió forintot fordít a fiatal sportolók, művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ennek eredményeképpen az elmúlt években közel 4500 fiatal sportolót, tudós- és művészpalántát és csapataikat részesítette a MOL Tehetségtámogató Program támogatásban. A MOL Gyermekgyógyító Program keretében 440 projekt nyert el támogatást, akik több mint 96.000 gyermek gyógyulásában közreműködtek. További információ: jovoujratoltve.hu; www.ujeuropaalapitvany.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta