Az ölelés a boldog párkapcsolat alapja

Rovat

Megosztás

Állítólag napi négy ölelésre van szükségünk a túléléshez, nyolc ölelésre a boldoguláshoz, és tizenkét ölelésre, ha még fejlődni is szeretnénk.  Ez talán első hallásra soknak tűnhet, de csak addig, amíg nem olvasod el az alábbi cikket!

Az ölelés korántsem csak egy gesztus, amit olyankor gyakorolunk, ha találkozunk valakivel, akit szeretünk. Több kutatás bizonyította ugyanis, hogy az ölelés hozzájárul az egészségünk fenntartásához, sőt gyógyító hatással is lehet a szervezetünkre!

Átlagosan havi egy órát töltünk el az életünkből azzal, hogy megöleljünk valakit, vagy egy ölelést kapjunk valakitől. Ez talán nem tűnik soknak, mégis csodákra lehet képes!

Nézzünk hát néhány érdekességet, amit eddig talán nem tudtál az ölelés fontosságáról!

hugging-permitted

Az ölelés hatására oxitocin szabadul fel a szervezetben. Az oxitocin, vagy más néven szeretet/szerelemhormon egy olyan kémiai vegyület, amely hozzájárul a boldogságérzethez, ellenben csökkenti például a szorongást vagy a depressziót.

A párkapcsolatokban is kiemelt jelentőséggel bír: például szex közben is megemelkedik az oxitocin szintünk, és ez a hormon felelős az orgazmusért is. További érdekesség, hogy kutatók kimutatták, hogy azon párkapcsolatok, melynek tagjaiban a kapcsolat elején nagyobb arányban volt jelen az oxitocin hormon, nagyobb valószínűséggel maradtak együtt fél év múltán is, mint az alacsonyabb hormonszinttel rendelkező társaik.

A rendszeres ölelkezés ezen kívül erősíti az immunrendszerünket is. Az ölelés csökkenti ugyanis a stresszhormonok szintjét a vérben, így kevésbé érezzük feszültnek magunkat és könnyebben megbirkózunk az élet különböző kihívásaival, nehézségeivel. Ezen kívül az ölelésnek pozitív hatása van a szívritmusra és a vérnyomásra is.

Nem véletlen tehát, hogy az ölelésnek már világnapja is van, amit hazánkban július első szombatján ünnepelhetünk. Persze nem kell addig várnunk, kezdjük el már most azzal, hogy alaposan megölelgetünk valakit, akit szeretünk!

Ölelés
Számodra mennyire fontos az ölelés?

(forrás: livescience.com, képek: picsgood.com, patreon.com)

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

77,159RajongóLike
177,760KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta