Nem rendeznek idén karácsonyi vásárt!

Rovat

Megosztás

Nem rendezik meg idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt. Vendéglátósok nem települnek ki, az még kérdéses: a kézművesekkel, iparművészekkel mi lesz.

A vásár november 20-án nyílt volna meg. A Napi.hu-nak az egyik érintett arról beszélt, hogy a szervezők egy kisebb lakás árát elkérték volna a terület pár hetes bérleti díjaként, miközben a Belvárosban külföldi turistát mutatóba sem lehet látni, és félő, hogy a helyzet karácsonyig sem nagyon változik.

A Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ (BFTK) később közleményt adott ki.

Ezzel magyaráztak, hogy idén nem lesz vásár!

A koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni (…) A fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve azt a felelős döntést hozta meg a cég vezetése, hogy az idei vásár a járványhelyzet miatt elmarad, tekintettel arra, hogy a vásár megtartása az azon résztvevők életét, egészségét vagy testi épségét veszélyeztetné.

 

Faix Csaba, a BFTK ügyvezetője közölte, hogy a szervezet kampányt szervez a hazai kézművesek megsegítésére.

Főkép: Facebook

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta