Nem sokon múlt a győzelmünk

Rovat

Megosztás

2015. október 29. /csütörtök/

Tegnap este egy újabb kosármeccsen bizonyította be a Középsuli kosárcsapata, hogy egy igazán összeszokott csapat igazán jó eredményeket érhet el. Habár az a kis szerencse, ami a tudás mellé szükséges most nem állt mellénk, nem sokon múlt, hogy ne mi kerüljünk ki győztesen a kosárpályán.

52-47 lett a végső eredmény, az ellenfél, a Magyar Televízió csapatának javára a budapesti Honvéd Sportközpontban. Kiss Judit, egyik újságírónk, a kosárcsapat egyik oszlopos tagja így jellemezte  játékukat.

DSC_0351

“Szerintem a csapatjátékunk fejlődött, igyekeztünk, hajtottunk ,és egészen összeszedett támadásaink voltak. Nekem személy szerint még mindig hiányzik a magas játékos a pályán, aki lepattanót szedne, vagy összerántaná a védekező játékosokat úgy, hogy a többi támadó dobóhelyzethez juthasson. Persze, ettől függetlenül, még mindig van lehetőségünk a győzelemre, és egyre közelebb kerülünk hozzá. Mindenki bizakodva néz a jövőbe, mert sportolni csak így lehet, őszinte örömmel és lelkesedéssel!”

– meséli Judit, aki egyébként fiataloknak is tart kosáredzéseket.

Ahogyan a pontjainkból is kiderült, sikerült is kosarat dobnunk, íme, egy igazi Középsulis kosárdobás.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta