Nincs több szabad hely a Dal középdöntőjében

Rovat

Megosztás

Szombat este lement a harmadik elődöntő is, ismét megvolt a hat továbbjutó. Jobbnál jobb produkciók voltak, Rúzsa Magdi szerint ez volt a legerősebb mezőny a három közül. Nézzük, kik jutottak tovább?!

Az utolsó elődöntő valóban elég erősnek bizonyult, most volt a zsűri a legbőkezűbb a pontozást illetően. Tatár Csilla ruhája nagyon ütős volt, mivel papírból készült, még a Than Károly Ökoiskolában megtartott, “Hulladékból ruhát” versenyen is indulhatott volna vele.

Visszatérve a Dalra: az utolsó hat elődöntőssel együtt, tizennyolcan jutottak tovább a középdöntőbe, ahonnan majd a legjobb nyolcból választják ki azt produkciót, melyet megismerhet a világ a bécsi Eurovízió keretein belül.

Előző cikkeinkhez hűen összeszedegettük a Facebookon véleményt nyilvánítók kommentjeit, hogy megmutassuk nektek, ők hogyan állnak a versenyzőkhöz.

Az est továbbjutói

Boggie – 46 pont

“Szerintem Bogi dala tényleg kiugró, fontos viszont a képi világ ezen dolgozni kell szerintem, nem elég harmonikus, kicsit túl egyszerű.Amúgy mostmár úgy gondolom neki kell kijutnia.Üdv Erdélyből”

Wolf Kati – 45 pont

“Kedves Kati, nagy ívű, zseniális dal, ezt vártam Tőled! Már a beharangozóban is láttalak… és nem csalódtam! Gratula!!!”

Other Planet – 42 pont

“Gratulàlunk!Nagyon nagyon jól szólt…egy igazàn különleges színfolt vagytok ebben a mezőnyben:)”

Gájer Bálint – 40 pont

” Csak annyi legyen a cél, hagyd, hogy vigyen a szél” 😉

Mujahid Zoltán – 39 pont

“Te voltál a legjobb!a legjobb zene,a legjobb koreografia!a legjobb hang!Csak így tovább! :)”

Spoon – 38 pont – a nézők szimpátiaszavazásának köszönhetően 

” Én nagyon boldog voltan 12 stavazatot küldtem”

 

Akiktől búcsúzunk

Keresztes Ildikó – 37 pont

“Tegnap/SEM/ állt a zsűri a munkája “magaslatán/. Sajnos. Nem vagyok Ildikó fan, de a Wolf Katinál jobb volt! Nem értem miért favorizálják annyira, ezért ki kellett esni a Keresztes Ildinek!? Mint a hangja, mint a dala JOBB volt!!! Nagyon sajnálom, és már nincs annyira kedvem megnézni a többi adást!!!”

Proof of Life – 37 pont

“Nagyon jól toltátok!!! Szégyen, gyalázat hogy nem ti mentetek tovább!! Igazságtalan volt ez az adás részemről. De további sok sikert és csak így tovább!”

Fool Moon – 32 pont

“Fool moon a legjobb!!  Nagyon tetszik ez a műfaj amit képviseltek! Ez az igazi tehetség! Mennyi idő egy ilyen acapellás dalt felvenni? Egy ilyen felvétel, hogy zajlik?”

Péter Barbara – 30 pont

“A NASA-s lány akár az ingyom-bingyom tálibe tutálibe málibe dalt is elénekelhette volna ebben a stílusban és hosszabb lett volna a refrén. Hát igen hallgatjuk inkább az univerzumot ott legalább viszonylag csend honol.”

 

Borítókép: atempo.sk

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta