Nyelv, kultúra és származás | A Rákóczi Táborban jártunk!

Rovat

Megosztás

Négy kontinens tizenöt országából érkezett Sátoraljaújhelyre az a mintegy 350 fiatal, aki részt vesz a Rákóczi Szövetség tíznapos táborában – számolt be róla a Frissmédia.

2010 óta nagy utat kellett megtenni azért, hogy végre a Kárpát-medencén túli magyar közösségeket is megszólíthassák, és elindulhassanak azok a programok, amelyekkel egyre szorosabb kapcsolatot építhetnek a nyugat-európai és tengerentúli magyar közösségekkel.

Nagyon sok félék vagytok, viszont több dolog összeköt benneteket: a magyar nyelv, a kultúra és a származás is, hisz szülteitek, nagyszüleitek, dédszüleitek valamilyen módon kötődtek a Kárpát-medencéhez

– jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Rákóczi Szövetség nyári diaszpóratáborának megnyitóján a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban, Sátoraljaújhelyen.

A mostani táborba egyebek mellett Észak- és Dél-Amerikából, Ausztráliából, Új-Zélandról, az európai országok közül pedig például Franciaországból, Nagy-Britanniából – összesen 15 országból – érkeztek a 10 és 28 év közötti fiatalok.

Ez is bizonyítja, hogy a magyarok nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a világ számos táján otthon érzik magukat.

A táborban néptánc, anyanyelvi és sporttémájú programokat szerveztek a résztvevőknek. Ezenkívül kirándulnak a Felvidékre, Sárospatakra és megtekintik majd a Parlamentben a Szent Koronát is.

A tábort nagyon jó helyen szervezték meg, ugyanis a vidéken jól megismerhető a magyarság története.

Karosban jelentős honfoglaláskori leleteket találtak, Vizsolyhoz és Károli Gáspárhoz kötődik a Biblia első teljes magyar nyelvű fordítása és kinyomtatása, Sárospatakon született Szent Erzsébet, itt találhatók a Rákóczi-család egykori birtokai, itt tanult Kossuth Lajos, itt reformálta meg a magyar nyelvet Kazinczy Ferenc és a térség bővelkedik várakban is.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta