Ökoiskola…? Ökoiskola!

Rovat

Megosztás

Művészeti iskola, zeneiskola, ökoiskola…álljunk csak meg egy pillanatra!Az első kettőről már mindenki hallott, de Te vajon tudod-e, hogy mi az az Ökoiskola?

 Az első ökoiskolák már 1986-ban megnyitották kapuikat, de Magyarországon csak a kétezres évek elejétől kezdtek csatlakozni a nemzetközi hállózathoz az alapfokú intézmények.

Az ökosulik a fenntarthatóság jegyében születtek, vagyis elsődleges céljuk, hogy az ember  természetre gyakorolt romboló tevékenységét megfékezzék, lelassítsák azokat a folyamatokat, melyek a pazarló és könnyelmű életmód hatásaiból fakadnak.

Az ökosulik a környezeti nevelés köré építik tantervüket és mindennapi életüket. Ennek lényege, hogy a dolgozók, tanárok és diákok nemcsak elméletben, de a gyakorlatban is környezettudatosan élik mindennapjaikat.

Azonban ahhoz, hogy egy iskola elnyerje a megtisztelő ökoiskola címet, több kell annál, mint hogy szelektíven gyűjtsék a szemetet.

A szempontok a következők:

Pedagógiai szinten az ökoiskolák:

  • a komplex, valós élethez közel álló szituációkat előnyben részesítik az előre megtervezett, irányított, tanulási formákkal szemben;

  • az egyes tantárgyak felől a tantárgyközi kérdéskörök felé fordulnak;

  • a passzív szabály- és tudáselsajátítás helyett az aktív, a helyi környezetet felhasználó, a helyi környezetért való cselekvés közbeni tudásszerzésre helyezik a hangsúlyt;

  • a kizárólag felülről lefelé irányuló (tanártól diákig áramló) kommunikáció helyett figyelembe veszik a gyerekek iskolával, tanítással kapcsolatos nézeteit is.

A társas kapcsolatok szintjén az ökoiskolák törekednek arra, hogy:

  • az iskolába ne magányos tanárok tanítsanak magányos gyerekeket, hanem az egész iskolára a csapatmunka legyen jellemző;

  • a társas élet szabályai ne legyenek előre meghatározottak, hanem a diákok felelős részvételével, tárgyalások során formálódjanak;

  • az iskola külső kapcsolatai a kölcsönösség elve alapján alakuljanak, az iskola ne csak befogadója, hanem aktív alakítója, kezdeményezője is legyen az ilyen jellegű kapcsolatoknak.

Technikai/gazdasági szinten az ökoiskolák igyekeznek:

  • takarékosan bánni az energiaforrásokkal;

  • csökkenteni a hulladékok mennyiségét;

  • esztétikusan alakítani az iskola külső-belső környezetét;

  • megteremteni az egészséges munkavégzés, tanulás feltételeit.

(forrás:http://www.ofi.hu/tudastar/kornyezeti-neveles-090617)

hands
Magyarországon ez a hálózat 2000- ben jött létre, akkor még 22 intézménnyel, méghozzá a Országos Közoktatási Intézet Program- és Tantervfejlesztési Központjának (OKI-PTK), valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával. Ma, a hazai iskolák 10%-ka mondhatja magát e megtisztelő cím tulajdonosának.

Az ökoiskolahálózat hivatalos honlapja itt található http://www.ofi.hu/okoiskola.

Innen ráadásul ingyenesen letölthető egy kiadvány, mely útmutatóul szolgál a vállalkozó kedvű ökoiskoláknak:

http://ofi.hu/kiadvany/ut-az-okoiskola-fele-modszertani-segedanyag-es-utmutato-leendo-okoiskolaknak

 

Mi kell ahhoz, hogy akár a Te sulid is ökoiskola lehessen? Elég egy levél az igazgatódtól az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium postaládájába, hiszen évente írnak ki pályázatot leendő ökoiskolák számára. A cél az Örökös Ökoiskola címének elnyerése, melyet azok kapnak meg, akik három alkalommal maradéktalanul megfeleltek a követelményeknek.

A Te sulid vajon képes lenne rá?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta