Sebek a csuklón, a karokon, a combokon. Apró, kis vágások, amik nem túl feltűnőek, főleg, ha a tulajdonosuk eltakarja a világ elől. Nem szeretné, ha meglátná valaki. Vagy mégis?
A depresszió egyik kivetüléseként is kezelhető a probléma. De probléma-e valójában? Ha a szenvedő alany szemszögéből nézzük, akkor nem? Inkább egy afféle megoldás? Az vagdosás, mint figyelemfelkeltés, amelyet más néven falcolásnak is nevezhetünk.
De mi késztethet valakit erre?
A sebek és az önvagdosás egy különös segítségérés, hogy vegyék észre, én is itt vagyok, én is létezek és szenvedek. Bántalmazás, kiközösítés, verbális sértések. A legtöbb esetben ezektől alakul ki valakiben olyan késztetés, hogy a keze a penge után nyúl.
A vagdosással nemcsak a belső ingerültséget lehet levezetni, de a végén egy megnyugvást is ad. Egy békés állapot jön el, és úgy érzi magát az ember, végre lecsillapodott. A napközben felgyülemlett feszültséget sokan ezzel vezetik le esténként vagy több alkalommal egy héten. Tulajdonképpen a vágások a belső fájdalom kivetülései. A lelki traumát fizikai szenvedéssel nyomják el, ami akár egyfajta függőséghez is vezethet.
Nem egy ismerősöm jár/járt ezen az úton. Bizonyára ti is ismertek ilyen embert, vagy ti magatok vagytok azok. Azt viszont biztos, hogy nem könnyű megélni, mikor a fürdőszobából kilépve az összevagdosott kezeit meglátod, majd a nehézkes járásából kiderül, hogy a lábait is sebek borítják, melyeket a nadrágja dörzsöl minden lépésénél. Sokkoló tud lenni, mikor a szeretett személyt így látod, és rögtön tudom, hogy mi történt. Ilyenkor jön a fertőtlenítő a sebekre, a csapkodás, a sikítás, de végül tudom, hogy biztonságban van, mert nem fognak elfertőződni. Ez a rosszabbik eset.
Van, amikor időben észreveszem. Ismerem a hangulatváltozásait és ki tudom találni, hogy mire készül. A kád szélén eltöltött hajnali órák szinte beleégtek az elmémbe, miközben lefogtam a kezeit, hogy ne tegye meg.
Nem megoldás, ha elrakod a házban található összes pengét, mert ahogy szokás mondani, az emberi kreativitás határtalan, és sajnos ebben is.
Támogatás és idő. Ezekre van leginkább szükség. Érezze, hogy valaki mellette áll és számíthat rá. A feltétel nélküli szeretet sok erőt adhat. Motiválnunk kell, hogy forduljon szakemberhez, mert a probléma olykor nagyon mélyen gyökerezik. Nem szégyen, ha valaki segítséget kér. Igenis merd felvállalni, hogy szeretnél változtatni! Tudom, sokszor az első lépést a legnehezebb megtenni, de ha elindultál az úton, akkor csak boldogság vár a végén.
Ez olyan dolog, ami nem egyik napról a másikra fog megszűnni. Én csak arra biztatok mindenkit, ha él a környezetében ilyen személy és tud róla, akkor ne az elhúzódás legyen az elsődleges eszköz, ugyanis az csak még jobban tetézi a problémát. Egy kedves mosoly, vagy egy apró bók mindennél többet érhet. És ki tudja?! Talán egy új kapcsolat kezdete lehet mindez. Egy olyan kapcsolaté, amiben bajban ismered meg a másikat és egy életen át tart.
