Összefoglaltuk! Ezt kell tudni az iskolaőrségről!

Rovat

Megosztás

Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány! Gulyás Gergely azt mondta, az intézkedés mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola. 

Összefoglaltuk nektek, hogy mit kell tudni erről!

1. Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában.

Tehát azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak, az iskolaőr jelen lesz. Tanítási időben biztosan, hiszen még nem volt szó arról, hogy, mint régen a gondnokot, oda is költöztessék, persze ki tudja, lehet később erről is döntenek.

2. Az iskolaőrök nagyrészt vélhetően korábbi rendőrök lesznek.

Vagyis azt tervezik, hogy ez a posztot korábbi rendőrök töltik majd be, azaz nyugdíjasok, vagy leszereltek. Tegyük hozzá, hogy ha valaki elmegy rendőrnek, és megunja két év után, leszerel, ő is korábbi rendőrnek minősül. Mivel ez csak terv, nem ígérnek biztosat, ezért szerepel a közleményben a “nagyrészt”, és a “vélhetően” is. A jogszabály majd pontosítja.

3. Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála.

Nem fegyvernek, hanem kényszerítő eszköznek minősül többek között, a gázspray, a sokkoló, a gumibot, sőt még a szájkosárral ellátott szolgálati eb is lehet ilyen eszköz a rendőr kezében. Ez erősen kérdéses persze a korábbi rendőrök esetében. A kényszerítő eszközök aduásza a testi erő, amit bevethet az iskolaőr, és még bilincshasználattal is megspékelheti. Ezek után úgy véljük, nem érdemes arra kérni, mutassa be, mégis, hogyan fog rendet tartani.

4. Az erőszak megakadályozása érdekében, lesz intézkedési jogosultsága is.

Ez azt jelenti, hogy az iskolaőrnek közbe KELL avatkoznia, ha úgy véli, hogy erőszakos cselekmény történik. Higgyétek el, minden esetben inkább közbe fog avatkozni, semmint megvárni, hogy vajon erőszakos lesz-e az adott szituáció!

Továbbá kibővítik azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év, és a pedagógusok sérelmére elkövetett összes bűncselekmény ebbe a körbe tartozik majd.

Az államnak feladata, hogy az iskolában a rendet biztosítsa, a pedagógusokat pedig megvédje – jelentette ki Gulyás Gergely, megjegyezve: a legtöbb helyen ilyen problémák nincsenek, de vannak olyan térségek, ahol rendszeresek a fegyelmi gondok, és állandó a tanárokkal szembeni erőszak veszélye, ami tűrhetetlen, megengedhetetlen. Hozzátette, egyeztettek az érintett térségek országgyűlési képviselőivel is, mindannyian támogatták a javaslatot.

 

Amennyiben szükséges, a kormány kész több iskolaőrt is alkalmazásba állítani.

Forrás: MTI

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta