A pénz tényleg boldogabbá tehet, csak nem mindegy, hogy hogyan

Rovat

Megosztás

A pénz nem boldogít, állítják sokan, míg mások szerint ezzel csak azok vigasztalják magukat, akiknek amúgy kevés van belőle.

Tíz boldogság vs. gazdagság téma kapcsán megkérdezett emberből öten a boldogságot nevezték meg kapásból, és csak egy valaki a gazdagságot. A maradék négy pedig amellett érvelt, hogy ezt a kettőt nem lehet ilyen élesen elválasztani egymástól, mert ugyan a pénz önmagában ritkán tesz boldoggá, de ha kevés van belőle, az kifejezetten frusztráló, hiszen az életben a boldoguláshoz sokszor pénzre van szükség.

Gyakran nem is konkrétan a pénz mennyisége számít, hanem sokkal inkább mindaz, amit ez az összeg képvisel. Például, ha valaki megkapja a szüleitől a legújabb, legmenőbb, és persze legdrágább okostelefont, akkor meg lehet indokolni, hogy miért pont ez kellett neki, mit tud, mitől más ez, mint az összes többi, de az értékét nem biztos, hogy ez fogja adni. Sokkal inkább az a presztízs, amit az képvisel, hogy valaki megengedheti magának, hogy megvásároljon egy ilyen tárgyat. Azaz ebben a példában a telefon inkább a szülők státuszával függ össze, arról árulkodik, hogy ez a család megteheti, mert telik rá.

money sign

Persze ez a tudat nem von le egy ilyen tárgy értékéből a szemedben, és az esetleges irigységet sem csökkenti, amivel küzdhetsz ilyenkor. Főleg nem azt az érzést, hogy mennyire nem fair, hogy TE nem kaphatod meg, amikor Ő bezzeg igen…? Ezek természetes emberi reakciók, mert az igazságosságba vetett hitét rengetik meg az embernek. Sajnos ezt az egyensúlyt sokszor csak úgy tudjuk visszaállítani, hogy ha azt feltételezzük, hogy a másik biztosan erkölcstelen, netán törvénytelen módon jutott ennyi pénzhez.

Pedig, ha megnézzük a másik oldalról a kérdést, az esetek többségében azt találjuk, hogy a pénz valójában csak akkor tesz boldoggá, ha meg is dolgoztunk érte. Vizsgálatok alapján az anyagiak igazán csak akkor járulnak hozzá ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat tőlük, ha megszerzésüket a saját képességeinknek, befektetett energiáinknak és erőfeszítéseinknek tulajdonítjuk. Azaz egy ideig jó dolog a szüleink pénzét költeni, vagy nagyon tudunk örülni egy nyereménynek is, ami csak úgy az ölünkbe pottyant, de semmit sem tettünk érte. Egyszer azonban eljön az a pont, ami után ezt kevésnek fogjuk érezni.

A boldogság eléréséhez ugyanis önmagunk elfogadásán és értékelésén át vezet az út, azaz az önbecsülés kulcsfontosságú ebben a kérdésben. A gazdagság pedig úgy kapcsolódik ehhez az egészhez, hogy nem is annyira a birtokolt pénz mennyisége, vagy a megvásárolt tárgyak milyensége a lényeg, mert mindez csak a konkrét, tárgyi bizonyítéka annak, hogy követtük az álmainkat, és haladtunk a céljaink felé.

Boldogság vagy gazdagság
Te mit gondolsz erről?

(képek: www.forbes.com , http://www.pachamama.org/)

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta