Popóra pingált pokoli dallamok – Hallgasd meg te is az 500 éves zenét!

Rovat

Megosztás

Több, mint ötszáz éve, Németalföldön élt Hieronymus Bosch (1450-1516), akinek különleges víziói a mai napi egyszerre gyönyörködtetik, és zavarba hozzák a nézőket. Híres szárnyasoltárának, a Gyönyörök kertjének bal szárnya a paradicsomot ábrázolja Istennel, Ádámmal, Évával és az Élet Kútjával, míg a középső táblán a földi élet összetett világa látható, elsősorban az érzékiségre fókuszálva. A tripichon jobb oldalán egy égő város háttere előtt a pokol szenvedéseit érzékelteti a festő.

A pokoli jelenetben pár szereplő hangszerekkel körülvéve, azok súlyát nyögve látható. Egy elkárhozott léleknek csak a popója lóg ki egy jól megtermett húros hangszer alól. Hiába csupasz a szerencsétlen hátsója, Bosch egy kottát azért festett rá. Ezt a dallamot játszotta le egy oklahomai egyetemista, aki abból a feltételezésből indult ki, hogy a korszakban a második vonal számított C-nek.

popó

Ide kattintva ti is meghallgathatjátok a pokoli dallamot.

A mélyen vallásos Bosch képein a korra jellemző, összetett szimbólumokban beszélte el a világot, legfőképpen az emberi gyarlóságot. A képein látható, furcsa, hibrid lényeket sem csupán saját  fantáziájára hagyatkozva hozta létre, hanem a középkor bestiáriumainak hagyományát követte. Ezek a „szörnygyűjtemények” feltehetően Egyiptomból kerültek Európába, valódi és képzeletbeli állatok leírását tartalmazták valóságos és vélt tulajdonságaikkal együtt.

A téma szakértői sem értenek egyet abban, pontosan milyen jelentéseket lehet tulajdonítani  Bosch szimbólumainak. A népi gondolkodás, az alkímia, az asztológia és bizonyos vallásos szekták titkos jelkészlete is hatással lehetett képeire. Vajon milyen jelentősége lehetett a popóra festett dallamnak, egyáltalán a zene szerepeltetésének a pokolban? Nem tudunk egyértelmű választ adni a kérdésre.

Hieronymus_Bosch_030

Íme, néhány a Bosch képein látható szimbolikus megjelenítések lehetséges értelemzéseiből, inkább érdekes játékként, mintsem teljesen hiteles információként:  

1., A bagoly az antik mitológiával ellentétben nem a bölcsesség szimbóluma. Bosch képein olyan szereplőkkel áll kapcsolatban, akik valamilyen alattomosságot eltitkolnak, vagy titokban a hét főbűn egyikének rabjai.

2., A virágszedés (gyümölcsszedés) nemi érintkezést jelent.

3., A nyíl a gonoszságot jelképezi, ha egy férfi hátsó felében van, a romlottságot.

4., A hattyú olykor pozitív jelentésű, Mária tisztaságát, szűziességét szimbolizálja, más képeken viszont épp az ellenkezőjét, a bujaságot, tisztátalanságot jelentheti.

5., A megfeneklett hajó a lezüllött egyház szimbóluma.

Forrás: Múlt-kor, Wikipédia

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta