Privát és közös zenetörténet

Rovat

Megosztás

Jó volna megírni a magyar könnyűzene titkos történetét. Megismerni minden akkordmenet, dobszóló, orgonafutam, s minden egyes dalszöveg háttérsztoriját! Erre tesz kísérletet a Hangfoglaló Program Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja.

Az alprogram 2015-ben, a Várkert Bazárban rendezett Volt egyszer egy Ifipark… című kiállítása az 1961 és 1984 között üzemelő kultikus szórakozóhely, a Budai Ifjúsági Park előtt tisztelgett, igazi poptörténeti kincseket bemutatva. Anyagából egy kötet is született, melynek második kiadása idén szeptemberben jelent meg.

Szintén az alprogram keretében jöhetett létre a “Poptörténeti tanösvény” elnevezésű adatbázis és mobilalkalmazás, amely az egykori fontos koncerthelyszínek, klubok történetét gyűjti össze. Ezek közül tizenháromnak emléktáblát is állítottak – legutóbb a hajdani Eötvös Klub helyszínén.

Első kézből ad ismereteket a hazai pop-rock legendáriumból a népszerű “Azok a régi csibészek” poptörténeti talkshow, mely negyedik évadát kezdte idén ősszel. Többek között Zalatnay Sarolta, Balázs Fecó, Benkő László, Bródy János, Frenreisz Károly, Karácsony János, Szörényi Levente és legutóbb Bornai Tibor avatták be izgalmas sztorijaikba a nézőket, melyek közül néhány az Azok a régi csibészek – párbeszéd a rock & rollról című könyvben is olvasható.

Az Alprogram reflektorfényt irányít azokra is, akik háttéremberként, zenei napszámosként vagy akár kultúrpolitikai döntéshozóként alakították a Kádár-korszak zenei világát. Közel száz interjú készült eddig, melyeknek szerkesztett, lábjegyzetelt változata a Hangfoglaló Program oldalán olvasható. Ezekből szemezget a “Hangok és ütemek – tíz életút zenével” című kötet, melynek hamarosan a folytatása is megjelenik.

A Volt egyszer egy beatkorszak-blog zenekarok, énekesek, klubok és koncertek történetét gyűjti össze, s a Kádár-korszak kulturális jelenségeit vizsgálja szakértők segítségével. SajátBEAT rovatukba az olvasók emlékeit, fotóit is várják.

Az Extázis héttől tízig beattörténeti filmklub korábbi vetítésein a hatvanas évek tvisztelő, stoppoló fiataljai voltak a középpontban, legújabb évadában pedig a magyar underground földalatti figurái árasztják el a filmvásznat.

Az Alprogram három szakmai konferenciát szervezett eddig, melyek anyagából kötetek is készültek. A már említett kiadványok mellett a Jaffa Kiadóval együttműködve publikálták Dénes József „Dönci”, underground gitáros Szökésben című naplóját.

A nagy mű azonban még nincs befejezve: mindig lesz újabb és újabb szólam, amit hozzátehetünk a nagy, közös dalunkhoz. Csak figyelő fülek kellenek, hogy meghallják őket.

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta