Rendhagyó karanténdal és ami mögötte van

Rovat

Megosztás

Szájmaszk szépségverseny ihlette a HERSELF legújabb zenéjét, mely nem meglepő módon a Masks címet kapta. Noha a zenekar megfogadta, nem ír karanténdalt, mégis úgy alakult, hogy megszületett ez a mű, melyhez egy impozáns videóklip is társul.

A Masks azonban korántsem csak a pandémiás időszak hullámát akarja meglovagolni; annál sokkal mélyebb identitással és mondanivalóval bír.

Már a szöveg megszületése sem volt hétköznapi. A dal eredeti gondolatmenete ugyanis egy szomorú szerelmi élményhez köthető, mely a totális tehetetlenségérzést ragadja meg. Ez a kilátástalanság idővel a vírushelyzetre való reflektálássá alakult.

A dal persze nem lett vidám, ugyanakkor nem célja a szorongáskeltés, sokkal inkább reményt akar adni a nehéz helyzetben:

,,Az elmúlt közel egy év igencsak próbára tett mindenkit. A nyilvánvaló nehézségeken, veszteségeken és a szorongató bizonytalanságon kívül, azért jó lenne azt hinni, hogy pozitív hozadéka is van ennek az időszaknak…”

– magyarázza Pettenkoffer Zsófi énekesnő.

A dalhoz egy rendhagyó klip is született: a zenekar az 1904-es ’The Impossible Voyage’ című film jeleneteit vette át, mely a Masks dallamával is szövegvilágával teljesen új értelmet nyert.

Bakos Attila, a HERSELF énekese meg is látta a tökéletes párhuzamot a több mint száz éves film és az elmúlt egy évünk abszurditása között.

„Izgalmasnak találom, hogy egy 19. század közepén írt regény alapján készült 20. század eleji filmet össze lehet kapcsolni egy 21. századi élethelyzettel. Persze a filmnek megvolt a maga idejében is a konkrét és a rejtett mondanivalója, de új környezetbe helyezve akár újra is lehet gondolni ezeket. Mi teszünk ezzel egy kósza kísérletet – amúgy is be vagyunk zárva, mi mást csináljunk, nézzük a tévét?”

Főkép: sajtófotó

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

77,232RajongóLike
178,206KövetőKövess be
137,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta