Sárkányfűárus fogadott minket Pannonhalmán

Rovat

Megosztás

Be a buszba és már indulnak is az újságírók Pannonhalma irányába, ezzel pedig a Juventus RadioTours műsora is veszi a cókmókját, hogy részese legyen egy újabb nagy utazásnak.

Kellemes két órás utazást követően meg is érkezünk Pannonhalma szívébe, amely jó nagy, rendkívül odaadó és lenyűgözően látványos. Elsőként a Pausa Kávéház fogadja vendégeit. Kávéval és süteménnyel kínálnak minket, de nem is akármilyennel. A hely különlegességéről már az is sokat elárul, hogy a fagylalt helyi gyógynövényekből készül. Azt sajnáltam, hogy ezt most nem volt alkalmunk megkóstolni, de helyette tovább vezettek minket az Apátsági Múzeumba.

A régi, hányatott sorsú épület új pompájában ragyog, miután felújították, kicsinosították és valódi turisztikai célponttá varázsolták. A kávéházban forró, vagy éppen hűsítő italt szürcsölhetnek a vendégek, miközben a rendezvényteremben felszólalhatnak a Jazz zene hangulatos számai. A pince a régi jó boroknak ad helyet, miközben a látogatók megtekinthetik a kiállított darabokat játékos programok kíséretében.

„A pince régen betöltötte a pince funkciót is, de a legendák szerint a háborúk idején menedékhelyként is szolgált.”

– mondja nekem Németh Mónika, a Pannonhalmi Főapátság Látogatóközpontjának vezetője.

A pannonhalmi borok egyedi és ötletgazdag fantázianeveit a Regulából kiragadott szavak ihlették. Sok emléket megélt tárgyakat csodálhatunk meg, miközben megpróbáljuk megfejteni, hogy a hatalmas hordókba mennyi bor fér, vagy éppen a palackok milyen illatokat őriznek. A falakon lévő táblák történeteket mesélnek el, többek között Jedlik Ányosról, aki a fröccsivás elterjesztője és a szóda feltalálója volt.

Miután elhagyjuk a kellemesen hűvös pincét, tovább indulunk, ezúttal a Pannonhalmi Főapátság 11 hektárnyi gyógynövénykertje felé. Miközben haladunk az úton, nem lehet nem észrevenni azt a gyönyörűséget, ami elénk tárul. A hatalmas lombok egymásba fonódva érik egymást. A zöldellő fák, a színekben pompázó virágok és gyógynövények egymásba karolnak. Nos, egy ilyen mesebeli kertben vár minket a Sárkányfű árus, becses nevén Potyondi Ákos.

„A „Sárkányfű árus” becenevem a Süsü a Sárkány meséből ered. Egyébként a sárkányfű a tárkonynak egy nagyon szép régi elnevezése. Bárkinek bármi kérdése vagy baja van, akkor hozzám szoktak fordulni.”

– árulja el nekem Ákos nevének eredetét.

A gyógynövényekből készült termékek helyben megvásárolhatóak. Az újságíró kollégák sem tudnak ellenállni a kínálatnak, így van, aki egy nagy szatyrot telepakolva folytatja útját. Programokban sincs hiány, hiszen nyaranta két fontosabb rendezvény is várja a turistákat. A Levendula hetek júniusban és júliusban, a Nagyboldogasszonyok ünnepe pedig augusztusban gondoskodik a jó hangulatról.

A következő úti cél a Viator Étterem és Borbár. Talán sokunk nevében mondhatom, hogy ezt a megállót vártuk a leginkább, csak hogy végre átadjuk magunkat a híres pannonhalmi ízek világának. Elárulom, nem csalódunk. Immáron, az ötödik születésnapjuk alkalmából, nem csak nekünk szerveztek kiváló programot, de a késő délutáni állófogadás is kellően izgalmasra sikeredett. Na de ne rohanjunk ennyire előre.

Miközben elfogyasztjuk ebédünket, elábrándozhatunk két fogás között a gyönyörű tájon, ugyanis az üvegablakokon át tökéletes kilátás tárul elénk, ahonnan még az apátság épületére is rálátni. Ezzel pedig már céloztam is a következő úti célunkra. Az előételt követi a leves, majd a főétel. Mindeközben a főasztalnál Rábai László mesél nekünk bencés diákkori éveiről és a Viator megalapításáról.

„A modern konyhát ötvöztük a klasszikus stílussal. Helybeli anyagokból főzünk, saját fűszerkertünket felhasználva az alapanyagokhoz. Egy-két olyan valóban régi receptet, ami itt még a levéltárban fellelhető.”

– mondja nekem Rábai László.

A desszertet nem itt, hanem a Pannonhalmi Főapátság egyik termében fogyasztjuk el Várszegi Asztrid főapáttal együtt. Közvetlenül, barátságosan fogad minket, nagy szeretettel. Bár jegyzettel készült, hogy miről meséljen nekünk, az újságírók olyan lelkesen kérdezik, hogy háttéranyagra nincs is szükség. Az időt olyannyira elbeszéltük, hogy már késésben is vagyunk, de azért még van alkalmunk megtekinteni az apátság imatermét és a bencés diákok ebédlőjét.

Kissé sietve, de tovább állunk, hogy megtekintsük, miként kerül a Vis Vitalis designos üvegébe a friss pannonhalmi víz, majd ezt követően elérünk utunk utolsó állomásához. A Viator Étterem ünnepélyesen megtartja állófogadását, ahol a beszédeket követően még arra is van lehetőség, hogy személyesen beszélgessünk a főapáttal.

 „Ha a gyerekeket idézem, akkor ők azt mondanák „atya, dög unalmas, ez az a ház ahol nincsen változás.”

–  nevetve mesél nekem Várszegi Asztrid, arról, hogy milyen is valójában a bencés diákok élete.

„Persze ez így nem egészen igaz.” – folytatja a főapát. „A kötött tanórák mellett programokat szervezünk a diákoknak. Moziba mehetnek, filmezhetnek, barátkozhatnak. Éjjelente még nyomkodják a kütyüjeiket, hogy válaszolhassanak az izgalmasabb sms-ekre és üzenetekre.”

szigor az nincs, de rend az van az apátság falai között, ahol a gyerekek sokkal inkább egy családias környezet részei, mintsem egy vaskalapos intézmény tagjai.

Az est további részében átadjuk magunkat a kiváló társaságnak, a finom pannonhalmi ételeknek és italoknak, majd elindulunk haza, de vidáman, új élményekkel gazdagodva egy olyan helyről, ahová még szívesen visszatérnénk. 🙂

 

Ha te sem akarsz lemaradni a következő adásról, akkor hallgasd te is a Juventus RadioTours műsorát a 103,9 MHz-es frekvencián dr.Kiss Róbert Richard műsorvezetésével! Kedd reggel 9:40-től vagy este 19:00 órától.

Fotók: 25.media.tumblr.com, http://194.33.69.87/, crocus-hotel.gere.hu, pctrs.network.hu, c1.staticflickr.com

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta