Selena Gomeznek öngyilkossági hajlamai voltak

Rovat

Megosztás

A minap Selena Gomez a Rolling Stone nevű lapnak nyilatkozott jelenlegi állapotáról és a múltjáról, s az interjúból kiderült, hogy évekig fontolgatta, véget vet az életének, amikor kiderült, hogy bipoláris zavara van.

„úgy éreztem, egyszerűen sehogy nem tudom irányítani az érzéseimet, akár nagyon jók, akár nagyon rosszak. ”

A világhírű énekes- és színésznőnél korábban lupuszt, majd bipoláris zavart diagnosztizáltak, az utóbbi esetében még kemoterápiát is kapott, ami miatt teljesen visszavonult a nyilvánosság elől. Ahogyan emlékszünk, 2017-ben a betegsége miatt veseátültetésre is szüksége volt, legjobb barátnője, Francia Raisa volt a donorja. Azóta sok minden történt, nem csak fizikai, de lelki betegséget is diagnosztizáltak nála, Selena hol mániás, hol pedig depresszív állapotokkal küzdött.

„Azt gondoltam, a világ jobb hely lesz, ha nem leszek itt.”

Gomez mesélt múltbéli állapotáról. Hol mániákus, hol pedig a mély depressziós állapotok gyötörték váltakozva, melyekre gyógyszeres kezelést kapott. Mára sokkal erősebbnek érzi magát, s azt vallja, nagyon szeretne segíteni azoknak az embereknek, akik hasonló helyzetben vannak. Az interjúból az is kiderült, hogy a mentális állapotokra szedett gyógyszerek miatt nem biztos, hogy természetes úton lehet gyermeke, ami szintén egy hatalmas trauma lehet.

Képek: Selena Gomez hivatalos Facebook oldaláról.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta