Kortárs költők sorozatunkban ismét a hölgyeké a főszerep. Ma Szabó T. Anna költészetével ismerkedhettek meg egy kicsit közelebbről.
Szabó T. Anna
Sokan mint Dragomán György feleségét ismerik, pedig Szabó T. Anna már egyetemi évei alatt is több folyóiratba publikált. Első kötete, A madárlépte hó 1995-ben jelent meg, amit még több kötet követett: Nehézkedés, Fény, Rögzített mozgás, Elhagy, Villany, Kerített tér, Senki madara, A fűszermadár. De mint ahogy az manapság a legtöbb szerzőnél lenni szokott, ő sem csak egyetlen műnemben utazik. Az elmúlt években, egészen pontosan 2016-ban és 2018-ban megjelent két novelláskötetével (Törésteszt, Határ) is szép sikereket ért el. Az elmúlt hetekben bemutatott Tóth Krisztinához hasonlóan, Szabó T. Anna is örömmel ír a legfiatalabb korosztálynak is. A Formák a tubusból , a Kerge ABC, melyet éppen Tóth Krisztinával és Varró Dániellel közösen szerkeszt, de a Holló Lali, a Tatoktatok, a Tükörcicák és a Tükörrobot játszva tanító verseit is ő jegyzi. Szabó T. Anna egyébként fordít is, többek között William Shakespeare, James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker, Cliwe Wilmer, Beatrix Potter gondolatait is lejegyezte már magyar nyelven.
Stílusa
Költészete nem igen sorolható be konkrét stílusirányzatba. Sorait olvasva azt érezzük, valahol a klasszikus és a modern líra határán egyensúlyoz. Kicsit a Nyugatos-Újholdas hagyományokat élteti tovább, de verseiben a témák, a motívumok és a szöveghasználat már egyértelműen 21. századi.
Szabó T. Anna verseiben leginkább az anyag és a látvány elevenedik meg, mely a megismerés csodájára csábítva arra hív, hogy nézzünk, figyeljünk, lássunk és értsük meg a világot.
Műveiben a testekről való beszéd a természetfölöttit, a tárgyakon túlit, a testek mögötti dolgokat szólítja meg. Néhol kissé lehet, hogy nyersen fogalmaz, de a mondanivaló mégis egy érző-érzékelő lélek sóhaja. Verseire bár nem jellemző az önvallomás, mégis gyakoriak a szerepversek, melyek lírai énje többnyire egy mitológiai vagy egy sohasem létező lény vagy tárgy testébe helyezkedve vall az élet dolgairól. Így a művekben a személy és az élmény szorosan összefonódik. Szépséges hétköznapiság és határozott derű sugárzik Szabó T. Anna verseiből.
Érzékiség és gondolatiság, érzékenység és filozofikum, játékos komolyság, rendkívüli zenei és kimért önreflexió jellemzi művészetét.
Versei
Nehézkedés (1998)
Egy könnyű kaland
Én mindig úgy szerettem volna élni:
karddal osonni sűrű éjen át,
kutatni új kalandok illatát,
és mindig máshol nyugovóra térni
de úgy esett, hogy nem lehettem férfi,
ki minden nőben önmagára lát,
s tökéletesnek tudja önmagát,
mivel az ágyak fortélyait érti
én nő vagyok, de nem vagyok tükör,
kit minden férfi ökle összetör
náluk a kulcs, de nálam van a zár.
Szép Don Juan, én több vagyok tenálad:
nem nagy dicsőség feltörni a zárat,
mert az én ajtóm mindig nyitva áll.
Elhagy (2009)
Elhagy
Elárul és elhagy.
Kilök magából és elhagy.
Önmagát adja ennem és elhagy.
Ringat és elhagy.
Talpam simogatja, fenekem törüli,
hajamat fésüli, elhagy.
Orrom az illatát issza, ölel:
„Soha nem hagylak el!” Elhagy.
Áltat, mosolyog, súgja: „Ne félj!”
Félek és fázom, és elhagy.
Este lefekszik az ágyra velem,
azután kioson és elhagy.
Nagy, meleg, eleven, fészekadó,
csókol és dúdol és elhagy.
Cukorral tölti a két tenyerem,
tessék, ehetem: elhagy.
Sírok és ordítok, úgy szorítom:
foghatom, üthetem, elhagy.
Csukja az ajtót és hátra se néz,
nem vagyok senki, ha elhagy.
Várom, ahogy remegő kutya vár:
jön, ölel, símogat, elhagy.
Ő kell, mert nélküle élni halál,
felemel, melegít, elhagy.
Ketrec a karja, de ház az öle,
vágynék vissza, de elhagy.
Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,
idegen, idegen, elhagy.
Ott a világ, lesz más, aki vár!
Lesz majd benne, kit elhagyj.
Csukd be az ajtót, vissza se nézz:
várni a könnyebb, menni nehéz,
lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul,
mindig lesz, aki vár, aki fél,
mindig lesz, aki vissza se tér,
megszül, és meghal, és elhagy
Kerített tér (2014)
Au Lecteur
Te
olvasó,
ki fürdesz a szavakban,
és spórlásból vagy éppen kényelemből
más használt vizében mosod magad,
a nyelv őseleméből kiszakított,
tűrhetően szűk térben
nem feszengsz?
Mit remélsz?
Felfrissülést?
Tisztaságot?
Ha kellemesen melenget,
elég?
Elnyúlsz benne,
és kitöltöd egészen.
Ha kád a vers – kilépve
meztelen vagy.
Alibi hat hónapra – kutyák, macskák (Antológia 2015.)
Hízeleg. Könyörög.
Macska, te selymes őrület, te kúszó
törleszkedés a nálad nagyobb testhez,
visszhangvadász, te hosszan kiterült
olvadt rugó, tükrös szemedben lámpa
fénykörét köddé oldó üres nézés,
kurrogó, berregő forró torok,
tüskefogsor, mely cafatokra tép,
hasfelhasító görbetőr karom,
macska, te alvó, kilencmilliárd
élet tudója, aki a kapun túl
lelkeket ítélsz álmodban, miközben
hűs bundádon egy gyerekkéz simít,
a patkány képében a túlvilágra
megérkezők torkát átharapod,
és érdes nyelvvel lenyalod a vért,
visszalökve őket új földi húsba,
ott macskaőr a sötét folyosón,
itt simulékony plüss-szobacica,
te szó nélkül is szóló, síró-rívó,
ki megérted az embernyelveket,
és kiharapod azét, aki gyáva,
hogy visszaköpd az álmodban egy másik
gyerek szájába, aki hirtelen
felébred álmában, felül, beszél –
te puha vadság, koncentrált halál,
élet, ítélet, feszült figyelem,
napjaim tükre és tudója, jöjj,
ülj az ölembe, nyugtass meg, hogy élek,
nem álmomban ölellek, simogatlak,
hogy ember vagyok még s te macska vagy,
hogy még, még, még, még, még – hogy ne küldj vissza,
engedj át mégis, ha patkány leszek.
