Ezt nézed:  / Hírek / Pszicho, szex / Szexfelmérésünk eredménye!

Szexfelmérésünk eredménye!

Pár hete feltettük nektek a kérdést, hogy hány emberrel szeretkeztetek tizennyolc éves korotok előtt. Először a lányok szavazatainak eredményét tudatjuk.

Először is: Lányok! Több, mint 1800-an szavaztatok. Ez óriási, köszönjük! 😉

Több, mint harmadotok vallotta be, hogy tizennyolc évesen szűz még vagy addig az volt. Akiknek viszont eljött addig az életében a szeretkezés élménye, azok közül a legtöbbeteknek egy, esetleg két partnere volt.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy a középsuliban körülötted lévő lányok közül tízből három még nem szerelmeskedett, és négynek pedig egy, esetleg két pasija volt, akivel le is feküdt. A maradék három lányból pedig kettőnek volt három és húsz közötti partnere, egynek pedig több, mint húsz. De itt egy táblázat, hogy jobban lásd, mi is az eredmény.

girly-tabla

Négy, öt partnere ugyanannyitoknak volt, és hasonló mennyiségű szavazat érkezett a 6-10 partnerre is. Azonban ez nem jelent túl sok embert, legalábbis az előzőekhez képest.:)

Tíz és húsz között kevesen szavaztatok, ám minden tizedik lány azt válaszolta, hogy több, mint húsz szexpartnere volt már. Hogy ez valóban így van-e, vagy csak többen közületek vicces kedvében voltak, azt természetesen nem tudjuk, de a számok ezt az eredményt mutatják.

Mit gondoltok, a fiúknál hogy alakult ugyanez a szavazás?

Szexfelmérésünk eredménye!
Mit gondolsz, a fiúk esetében hogy alakult ugyanez a szavazás?

 

Kép: pinterest