Színművészeti helyett fügetermesztés Japánban

Rovat

Megosztás

Lassan egy éve él Japánban az a magyar vlogger lány, aki gondolt egy merészet, feladta itthoni életét, és fügetermesztésbe fogott a világ másik felén. Jámbor Aliz japán férjével vágott bele a nagy kalandba, akivel már hónapok óta tanulja a földművelés csínját-bínját. A Japánspecialista munkatársaként hétről hétre osztja meg vlogjában mindennapjait, a japán kultúra szépségeit és rejtelmeit, mindent, amit Japánról tudni kell.

Jámbor Aliz soha nem volt a japán kultúra, a manga, az anime, vagy a japán sport szerelmese, mégis japán szakon kötött ki az egyetemen. A tanulmányaiból előbb vonzalom, majd szenvedély lett, a szenvedélyből pedig egy új élet született.

„Nem vettek fel a színművészetire, így lettem „véletlenül” japán szakos hallgató. Egyetemistaként jártam először Japánban, és amellett, hogy az országba szerelmes lettem, ekkor ismertem meg a férjemet is. Együtt költöztünk haza Magyarországra, de sajnos olyan munkánk volt itthon, ami miatt szinte mindig elkerültük egymást. Így született meg az ötlet, hogy költözzünk vissza Japánba”

– kezdte a fiatal vlogger lány, aki bár Budapesten a Japánspecialista munkatársaként szervezett japán körutakat és üzleti utazásokat egy irodában, ma már a japán földeken dolgozik.

Aliz és férje merészségét sokan irigyelhetik, hiszen egy egzotikus szigeten új életet kezdeni sokak titkos vágya lehet. A kezdeti bizonytalanság és nehézségek ellenére pedig úgy tűnik, a fiatal pár kalandos újrakezdése életre szóló élmény lesz.

„Sokáig agyaltunk, hogy mihez értünk és mit tudnánk kezdeni magunkkal Japánban. Én nem akartam japán cégnél dolgozni, a férjem pedig végül talált egy olyan lehetőséget, hogy a japán állam támogatja azokat a fiatalokat, akik földművelésbe kezdenek. Először azt hittem, hogy csak viccel, hiszen egyikünk se csinált még soha ilyet. Végül megbarátkoztam a gondolattal, főleg, hogy elég nagy vonzerő volt, hogy a szabadban dolgozhatunk, így belevágtunk. Fügét fogunk termeszteni”

– mesélte nevetve Aliz a fügetermesztés történetét.

A fiatal házaspár jövő márciusig fogja tanulni a földművelés rejtelmeit, ami azt jelenti, hogy minden nap elmennek egy fügetermesztő bácsihoz, aki betanítja őket, és csak utána fogják elültetni a saját fügéjüket. És, hogy milyen az élet Japánban?

„Néha még mindig úgy érzem magam, mint Gulliver a törpék birodalmában. A mai napig be tudok menni még úgy egy boltba, hogy tévelygek a polcok között és még mindig fedezek fel új dolgokat. A másik, amit meg kellett szoknom, hogy nem tudtam különbséget tenni az ázsiai arcok között. Ez egyébként fordítva is így van, ők se tudnak minket európaiakat annyira megkülönböztetni. De a férjemet már megismerem”

– nevet Aliz, aki népszerű vlogján mutatja meg, hogyan él egy magyar fügetermesztő és férje Japánban.

https://www.youtube.com/watch?v=UYKZaXfFWaQ

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta