Szinte mindannyian pocsék technikákkal tanulunk – Van egyáltalán helyes módszer?

Rovat

Megosztás

Pocsék technikákkal tanulunk szinte mindannyian. Erre az eredményre jutott egy 5 amerikai pszichológusból álló kutatócsoport. Ha ez igaz, hogyan érdemes elsajátítanunk az információkat, melyek a legeredményesebb technikák?

A jó módszerek:

– Hatékony, ha nem kampányszerűen tanulunk, hanem beosztjuk az energiáinkat, és szakaszosan próbáljuk elsajátítani az ismereteinket. Az a leghatékonyabb, ha időnként igazán elmélyülünk az anyagban.  Ha hetekig foglalkozunk egy anyaggal, viszont naponta csak 2-3 órát, annál hosszabb ideig fogunk emlékezni rá. A kampányszerű tanulás csak arra jó, hogy rövid ideig emlékezzünk arra, amit megtanultunk. Néha persze már ennek is örülünk…Feltehetően a projektmunkák ezért hatékonyak, mivel ebben az esetben sokféle szempontból, hosszú ideig foglalkozunk egy témával, úgy, hogy nem görcsösen “tanulunk”. A “hosszú időn át, keveset” módszer hatékonyságának egyik titka feltehetően az, hogy nem idegeskedünk tanulás közben. A magas stresszszint csökkenti a koncentrálóképességet.

– Jó úton járunk, ha sok-sok tesztet töltünk ki, ellenőrizzük magunkat. Bizonyított, hogy az információk ismételt előhívása biztosítja azt, hogy sokáig és biztosan emlékezzünk a tanultakra. A memóriakártyák szuper alternatívái lehetnek a teszteknek, hiszen azonos elven működnek. Ha a zsebedben tartassz egy jó adag szókártyát, és néha átnézed, sokat segíthetsz magadon. Online is tesztelheted magad: Itt és itt is találhatsz izgalmas gyakorlási lehetőségeket.

A közepesen hatékony technikák (a kutatók azért minősítették az alábbi technikákat közepesen hatékonynak, mert nincsen elég bizonyíték arra, hogy nagyon hatékonyak.)

– Képek társítása a megtanulandó verbális anyaghoz.

– Segíthet, ha folyamatosan rákérdezünk a megtanulandó anyagra. Miközben a  “miért” kérdésre válaszolunk, belsővé tesszük, azaz interiorizáljuk a tanulnivalónkat. Végső soron a saját gondolatainkat tanuljuk meg így. hasonló okobló hatékony az is, ha elmagyarázzuk magunknak a tananyagot. Mindkét módszer hatékonysága azon múlik, mennyire alaposak a válaszaink.

– Jó módszer lehet, ha együtt próbálunk megjegyezni egymástól eltérő minőségű tudáselemeket.

– Amennyiben szavakat kell tanulnunk idegen nyelven, hasznos lehet, ha az egyes szóalakokat úgy jegyezzük meg, hogy egy hozzá hasonló hangzású magyar szóval együtt tanuljuk meg. Így azonban nagyon sok munkát fektetünk egy-egy szó memorizálásába.

Haszontalan, ám annál népszerűbb technikák:

– A kiemelés, aláhúzás nem hatékony startégiák, mivel ebben az esetben egy-egy részletre figyelünk csak a tanulás közben. A módszer nem segít abban, hogy átlássuk az összefüggéseket, sőt inkább szétzilálja a figyelmünket.

– Nem hatékony az újraolvasás sem. Sok időt vesz igénybe, de nem segít a megfelelő fókuszpontok kialakításában.

– Az összefoglalás és a vázlatírás hatékonyabb módszer azoknak, akik gyakorlottak, de sokan, különösen a fiatalabbak, nem azok.

Tanulási technikák
Te hogyan csinálod?

 

Forrás: Time Magazine

Kép forrása: zedni.com

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta