Vissza a 60-as évek iskoláiba, avagy így tanultak anyáink.
Fél évszázaddal ezelőtt még teljesen más volt az oktatás, mint napjainkban: a politika határozta meg a tananyagot, hogy mit viseljenek vagy éppen mit énekeljenek a diákok- és hogy fokozzuk a sort: szombaton sem volt lazulás!
Oldalunk megkért pár régi diákot, meséljenek iskolás éveikről.
Etelka 1958-ban kezdte meg tanulmányait. „Akkoriban nagyobb volt az osztályok létszáma, nálunk 38-40, mégis fegyelem és rend volt az órákon. Igaz, nagyobb is volt a szigor, néha egy-egy körmöst is kaptunk…”
Az akkori politikai viszonyok nagyban befolyásolták az oktatás rendszerét. Egyetlen idegen nyelvet tanulhattak a diákok, ez pedig az orosz volt. A tanulók, a társadalmi normáknak megfelelően úttörőmozgalomhoz csatlakoztak. Etelka erre így emlékezett vissza: „Alsós koromban kisdobos voltam, felsősként pedig úttörőnek álltam. Adott, pontokba szedett szabályok szerint viselkedhettünk, mint például: >> Az úttörő ahol tud, segít, és önként szolgálja a közösséget.<< Mi többek között idős embereknek segítettünk bevásárolni, fát vágni vagy kiváltani a gyógyszert.”
A tanárok és diákok nem vonhatták ki magukat bizonyos ünnepségek alól. Legfontosabb ezek közül május elseje, a munka ünnepe.
“Minden pedagógusnak és iskolásnak részt kellett vennie a lakóhelye ünnepségén. Az iskolából indultunk, májusfákat, transzparenseket vittünk és munkásmozgalmi dalokat énekeltünk, amíg az ünnepség színhelyére értünk. A karácsony és a húsvét viszont, egyházi ünnep lévén, nem volt jelen az iskolai ünnepek között, hittanra sem járhattak a gyerekek- mi is titokban látogattunk templomba.”
https://www.youtube.com/watch?v=zSQjaHogujs
Nemcsak a diákok, a tanárok feladatköre is eltért a maitól: minden iskolában azonos könyvekből taníthattak, a központilag kiadott Tanterv és utasítás szerint. Kreativitásra nem volt lehetőségük, a tanítás egyhangúbban folyt. Munkájukat tanfelügyelők ellenőrizték s minősítették.
„Első emlékem, ami a gimnáziumhoz kötődik, hogy már beiratkozáskor kaptunk száz matekfeladatot, hogy oldjuk meg a nyári szünetben. (Matektagozatos osztályba jártam.) Nálunk még nem volt divat, ha valaki hanyagolta a tanulást, az osztálytársaim zöme is továbbtanult. Amikor általános iskolás voltam, az osztályfőnököm tanulópárokat jelölt ki. Átmentünk egymáshoz, és közösen tanultunk, de persze azért játszottunk is. Ha valaki beteg lett és nem tudott iskolába jönni, akkor is ez volt a forgatókönyv. Ki gondolt akkor még SMS-re és hasonlókra?!”- mesélte Anikó.
Anikótól azt is megtudtuk, évente egyszer az osztályt gazdasági munkára fogták, egyik novemberben például krumpliszedés volt a feladatuk.
A ’60-as évek iskoláiban sokkal nagyobb volt a szigor, a pedagógusok a neveletlen nebulókat körmössel „jutalmazták”. Ma ezért akár el is bocsájthatják az oktatót.
„Egy pesti szakközépiskolában voltam kollégista, ahol katonás rend uralkodott: hat órakor keltünk, öt perc múlva már a szabadban tornáztunk. Háromnegyed héttől következett a szilencium, azaz a közös tanulás. Nyolctól négyig tanítás, négytől hétig újra szilencium, majd vacsora. Fél tízkor pedig jöhetett a villanyoltás. Elvárták, hogy mindig sorakozzunk, illetve egyenruhát kellett hordanunk: kék köpenyt és papucsot. De azért szerencsére volt, hogy kedveztek a diákoknak. Egyszer versenyt nyertünk és elvitték az osztályt egy kétnapos balatoni útra. Hatalmas élmény volt, akkoriban ugyanis ritkán utaztak az emberek. Egy másik alkalommal Sopronban jártunk, ez a kirándulás meglehetősen emlékezetesre sikeredett: a kékfrankost lelkesebben ittuk a kelleténél, aminek igazgatói intő lett a vége.”-emlékezett vissza László a kollégiumi évekre.
A diák tehát hatvan éve is diák volt, és bizonyára nem tévedünk, ha úgy véljük, újabb hatvan év múlva is azok lesznek.
( Fotók: sarvaranno.hu, emlekkonyv.postr.hu, Youtube)
