T. Dannyinak Kellett a pénz? Vigyázat, bomba twerkelés a videoklipben!

Rovat

Megosztás

Fáj a sikereim az embereknek? Csak irígyek rám! Kevin és T. Danny az álmaikat élik, ám egykor igencsak kellett a spórolás és a nem költés, ők sem éltek mindig így, dúdolják a hazai rapperek!

Én már anno is Megmondtam, hogy híres leszek, de ti nem hittétek el nekem, láss csodát, így is lett. T. Danny a tinik egyik kedvenc énekese, legutóbb a BSW-vel csaptak egy közös dalt, most pedig Kevin közreműködője volt egy klip erejéig, amiben szexi bombanő twerkelésére lehetünk figyelmesek, aki nem is akárhogyan ropja! Dani elég sokat énekelt már magáról, ő a Faszagyerek, akit Utálnak a pénzéért, aki Utoljára sírt egy lányért anno 2018-ban, és akit megkeményítette az élet, mondhatni, Szívtelenné vált.

A videoklip mondanunk sem kell, ismét a skacokról szól, akiket nem érdkeli, mit gondolnak mások, csak élik az álmaikat, mert a céljukat igenis megvalósították, kemény munka áll mögötte, dúdolják a sorok között. Kkevin leghíresebb szerzeménye a Chivas névre hallgat, ahol G.W.M-mel közösen csajoztak, majd megjelent a rossz oldala is egy Ördög formájában, munkássága azóta is töretlen, ahogy láthatjuk, jelenleg a 4. a felkapottak között a Kellett a pénz.

Szeretnéd őket hallani élőben is? A skacok bizony fellépnek az idei EFOTT Fesztiválon, mégpedig augusztus 11-én, szerdán dúdolhatjátok a dalaikat a Pepsi HÖOK Party Aréna előtt, ahol Kkevin 22, T.Danny pedig 23 órától fogja dübörögtetni a közönséget, szóval egy szó, mint száz, jó bulizást mindenkinek!

Képek: Facebook

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,839RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta