Ezt nézed:  / sport

sport

  • A Diákolimpia döntőjéig jutott a budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola

    A Diákolimpia döntőjéig jutott a budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola

    Veres Krisztiánnal, a budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola végzős diákjával beszélgettem, aki egy olyan futballcsapat kapitánya, amely egy 261 jelentkezőből álló mezőnyben a Diákolimpia döntőjébe jutott. Kérdeztem a csapat vezetőjét a csapattagokról, a futballról mint hivatásról és azt is megtudhattuk, hogy mennyire lehet életcél ma Magyarországon egy tizenéves számára, hogy teljes munkaidős focista

    Olvasd tovább
  • Hogyan gyógyulhatsz ki egyszerűen a betegségekből?

    Hogyan gyógyulhatsz ki egyszerűen a betegségekből?

    Igaz, hogy manapság az “apukatest” a szexi, de tizenévesen még túl nagy luxus erre apellálni. Szerintem később sem érdemes elhagynia magát az embernek, de ezt a kiskaput meg lehet hagyni a kevésbé sportos típusoknak. Persze mindez alkatfüggő is, de egy kis mozgás senkinek sem árthat. Mennyivel erősebb önbizalommal vesszük fel azt a “zsebkendő” nagyságú bikinit

    Olvasd tovább
  • Hatalmas streetball-lázban ég az ország

    Hatalmas streetball-lázban ég az ország

    Hatalmas küzdelmet láthattunk a Népligetben. Az OTP Bank támogatásával megrendezett streetball-bajnokságon összemérték erejüket és tudásukat a legprofibb kosarasok. A szervezők tényleg kitettek magukért, mert ez a nap mindenkiről szólt. Amíg a streetball-pályán küzdöttek a nagyok, addig a kicsik pom-pom piramist építettek, szalagokkal és kuglikkal ritmikus gimnasztikáztak. Pár méterrel arrébb szintén a kicsik döfködték a céltáblát

    Olvasd tovább
  • A rúdtánc mint sport – A rúdtánc mint sport?

    A rúdtánc mint sport – A rúdtánc mint sport?

    Mostanában központi kérdésnek számít, hogy a rúdtánc tulajdonképpen sportnak minősül, vagy sem. A válasz egyszerű: természetesen igen. Először az 1920-as években tűnt fel, amikor cirkuszi táncosok használták a sátor tartórúdját mutatványok kivitelezésére. Később sztriptízbárokban vált ismertté mint erotikus tánc, de mára már elterjedt sportnak számít. A rúdtáncnak két fajtája van: a pole fitness, amiben inkább

    Olvasd tovább
  • Top 7 amazon – Szexi sportolónők

    Top 7 amazon – Szexi sportolónők

    Sportolni nemcsak egészséges és divatos, de vitathatatlanul szexi is.  A pasik vizuális típusok, vagyis  rögtön padlót fognak a feszes és formás idomok láttán. A női sportolóknak nem véletlenül van akkora férfi rajongó tábora. Azt hitted, csak akkor rúghatsz labdába egy fiúnál, ha a nap minden percében hozod a keményvonalas Barbi babát, magassarkúban tipegsz és őrült

    Olvasd tovább
  • A Középsuli hatására hívták randira a sorozat Esztijét [KÖZÉPSULI TV]

    A Középsuli hatására hívták randira a sorozat Esztijét [KÖZÉPSULI TV]

    A Középsuli-sorozat hatására keresték fel Esztit, a szerepe szerinti sportlady-t. A vele és a sorozat Paulájával, vagyis Paolával készített interjúból azt is megtudhatjátok, hogy van-e barátja a sportos alkatú lánynak, de még az is kiderül, hogy mi lenne az a jelenet, amit már nem vállalna be a kubai-venezuelai vérvonalat képviselő leányzó, Paola.

    Olvasd tovább
  • Valóságos lett a varázslók sportja

    Valóságos lett a varázslók sportja

    A Harry Potter könyvek magukkal ragadják az olvasót, ez közismert tény. Azokat az embereket viszont, akikről most írok, olyannyira ragadta magával az iromány, hogy arra sarkallta őket, hogy a varázslók sportját valóságossá tegyék. Ők a legelvetemültebb, legfanatikusabb rajongói a fantasztikus sorozatnak, ők azok akik a kviddicset életre keltették. Mintegy tíz évvel ezelőtt a vermonti Middlebury-ben kitalálták,

    Olvasd tovább
  • A hét tanára: Russay Olivér

    A hét tanára: Russay Olivér

    Ezen a héten a pécsi Városközponti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológia- és tornatanára, Russay Olivér lett a hét tanára cím nyertese. A testnevelés mellett kérdeztem őt arról is, hogy vajon hogyan készít fel az általános iskola a középiskolára, illetve mi módon segítheti egy általános iskolai tanár diákjai szellemi fejlődését. Ön a biológia mellett

    Olvasd tovább
  • Te miben vagy tehetséges? Mutasd meg, vár a nagyvilág!

    Te miben vagy tehetséges? Mutasd meg, vár a nagyvilág!

    Érzed, hogy ott van benned a tudás, amely csak arra vár, hogy utat törjön magának. A külföldi vagy akár hazai nagy versenyek azonban komoly költségekkel járhatnak. A MOL Tehetségtámogató Programjával ezt az akadályt is legyőzheted, és megmutathatod tehetséged a világnak a sport, a művészetek vagy éppen a tudomány területén. Az Új Európa Alapítvány keretében létrejött támogatási

    Olvasd tovább
  • Keresztes Ildikó szerint a kapcsolatok bánják meg a sok kockulást

    Keresztes Ildikó szerint a kapcsolatok bánják meg a sok kockulást

    A mai felgyorsult, XXI. századi világban nagyon megváltozott a középiskolás korosztály viselkedése, a középiskolás szokások, hagyományok. Ma már nem a sport dominál, hanem a számítógép. Megkérdeztem Keresztes Ildikó véleményét is arról, hogy vajon ő milyen különbségeket vesz észre a mai középiskolás korosztály és a saját középiskolás évei között, illetve milyen következtetéseket von le ő ezekből.

    Olvasd tovább
  • Nagy Feró szerint fontos, hogy betartsuk a hierarchiát, még ha piszkosul nincs is igaza a tanárnak

    Nagy Feró szerint fontos, hogy betartsuk a hierarchiát, még ha piszkosul nincs is igaza a tanárnak

    Rengeteget változott az iskolarendszer az elmúlt évtizedekben. Nagy Feró, a Beatrice frontembere nyilatkozott arról, hogy milyen volt egy átlagos iskolás nap, amikor még ő járt középiskolába, valamint arról is beszélgettünk, hogy a tanár-diák kapcsolat mennyiben változott meg az utóbbi időben. Milyen volt egy átlagos nap, amikor Ön járt középiskolába? Szerintem nem sokban különbözött egy mai

    Olvasd tovább
  • Az első összecsapások már elkezdődtek az Arany Glóbusz Kupán

    Az első összecsapások már elkezdődtek az Arany Glóbusz Kupán

    Idén a hetedik alkalommal rendezték meg az Arany Glóbusz  médiakupát, ahol a média képviselői, újságírók és riporterek mérhetik össze foci- és kosárlabdatudásukat. Az ünnepélyes megnyitó beszédet Tuzson Bence tartotta. Az idei versenyen a Best FM, a Világszám, a RiverCast, a Juventus Rádió és a Médiacom Kiadó képviselői is versenybe szállnak a győzelemért. Természetesen, mi sem maradhatunk

    Olvasd tovább
  • Merjünk-e lebukni a víz alá, avagy akár 700 kalória egy óra alatt?

    Merjünk-e lebukni a víz alá, avagy akár 700 kalória egy óra alatt?

    Tudtad, hogy ha az úszást választod, akár 700 kalóriát is elégethetsz egy óra alatt? Az úszás sokkal hasznosabb bármelyik edzőtermi sportnál, vagy akár csapatos labdajátéknál, mivel a medence habjait szelve minden izmodat egyszerre használod, ezáltal azok rugalmassá és tónusossá válnak. És még egy jó hír: az úszás azon sportágak egyike, amelyeknél a legkevésbé valószínű, hogy

    Olvasd tovább
  • A Mary Popkids aranytorkú énekesnője a színpadon dolgozza le a kilókat

    A Mary Popkids aranytorkú énekesnője a színpadon dolgozza le a kilókat

    Megkérdeztük az eklektikus (bluesos, soulos, funkys, elektronikus) indiepopot játszó Mary Popkids énekesnőjét Herrer Sárát, hogyan tartja formában magát. A sok fellépésnek köszönhetően nem kell izgulnia fölös kilók miatt. A mozgás, sport mennyire van jelen az életedben? Időhiány miatt elősorban a színpadon próbálok kilókat ledolgozni, de ha van lehetőségem eljárok mozogni. Mostanában döntöttem el, hogy be szeretném

    Olvasd tovább
  • Táncoskedvű hormonok. Mitől vagyunk olyan boldogok, amikor táncolunk?

    Táncoskedvű hormonok. Mitől vagyunk olyan boldogok, amikor táncolunk?

    A Szerelmparty nem csak a romantikázásról, hanem az igazán belevaló táncolásról is szólt. És bizony az intenzív mozgás, akárcsak a szeretkezés, igazán boldoggá tudja tenni az embert. De mi ennek a folyamatnak a kémiája? A kulcsszó az endorfin. Ez a különleges ingerületátvivő-anyag  minden gerinces állat agyában, így a mienkben is keletkezik, alapvetően akkor, ha fájdalmat

    Olvasd tovább
  • Egységben az erő! Párosan szép a sport

    Egységben az erő! Párosan szép a sport

    Tanulmányok kimutatták, hogy azok a párok, akik közösen sportolnak, sokkal tovább együtt maradnak. Ennek oka talán a mozgás közben termelődő endorfinban, vagyis boldogsághormonban keresendő.  Erősítsétek meg kapcsolatotokat Ti is egy kis közös edzéssel és próbáljátok ki a következő izgalmas sportágak egyikét! 1. Falmászás A szédítő mélység legyőzését ne vállad be egyedül, hiszen mindig jól jön

    Olvasd tovább
  • Top 5 szerelmespár a magyar sportéletből

    Top 5 szerelmespár a magyar sportéletből

    Sikeresek, kitartóak és kiemelkedően teljesítenek nemcsak a sportpályán, de a szerelemben is. Következzen az öt legszimpatikusabb magyar sportolópár! 1.Dávid Kornél és Azari Fruzsina A magyar sportélet egyik kívánatos szőke hercege sajnos már megtalálta azt, akit fehér lován maga mögé ültethet. A szerencsés hölgy nem más,mint a mosolygós kézilabdás lány, Azari Fruzsina. A sportolókat nemcsak a

    Olvasd tovább
instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share