Ezt nézed:  / VOLT

VOLT

  • Idén elmaradnak a nyári fesztiválok!

    Idén elmaradnak a nyári fesztiválok!

    A koronavírus-járvány miatt, a rendezvényekre vonatkozó korlátozások érvényben maradnak, vagyis 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ez az jelenti, hogy elmaradnak a nyári fesztiválok! Ez a korlátozás érinti többek között a VOLT, a SOUND, a SZIGET, és az EFOTT fesztivált is. A Sziget fesztivál 1994 óta tartó

    Olvasd tovább
  • Több mint 50 kedvenc lép majd fel a 2020-as VOLTon

    Több mint 50 kedvenc lép majd fel a 2020-as VOLTon

    A Telekom VOLT – az erős nemzetközi felhozatal mellett – hagyományosan a hazai élvonalban lévő zenekarok és előadók legnagyobb seregszemléje, a most bejelentett nevekkel együtt – csak a két nagyszínpadon – több mint 50 kedvenc lép majd fel a július 1-4-ig tartó soproni fesztiválon. Nézzük a mostani listát, ABC sorrendben. Eszerint a Telekom VOLTra érkeznek

    Olvasd tovább
  • Kész a Telekom VOLT Nagyszínpadának programja

    Kész a Telekom VOLT Nagyszínpadának programja

    Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban – a korábban bejelentett fellépők mellé – a Telekom VOLT Fesztivál idei fellépőinek listájára. Ezzel, valamin a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka & Curtis, a Tankcsapda és még néhány hazai kedvenc bejelentésével –

    Olvasd tovább
  • Tibi élményei a VOLT fesztiválon!

    Tibi élményei a VOLT fesztiválon!

    A Középsuli sorozatban stréber fiút játszó Tibi bizony a való életben nemcsak a tanulás érdekli, hanem szeret bulizni is. A valóságban huszonkét éves srác nem idén járt először a soproni VOLT fesztiválon. Most az idei élményeiről mesélt nekünk. “Ahogy tavaly, idén is sikerült a legjobb napot kifogni a VOLT fesztiválon, és a legkirályabb előadókkal karnyújtásnyira

    Olvasd tovább
  • A Depeche Mode nyitja a Telekom VOLT Fesztivált

    A Depeche Mode nyitja a Telekom VOLT Fesztivált

    Kevesebb, mint három héttel a kapunyitás előtt sok-sok újdonságról adtak hírt a Telekom VOLT Fesztivál szervezői. A VOLT iránti érdeklődést jelzi, hogy van olyan nap, amely már hetek óta teltházas, a többire még korlátozott számban kaphatók jegyek, illetve idén először 3, 4 és 5 napos bérletek is válthatók. Legalább 150.000 fesztiválozót várnak Sopronba június 26-tól, amikor a

    Olvasd tovább
  • Új VOLT Himnusz: Irány Sopron!

    Új VOLT Himnusz: Irány Sopron!

    Elkészült az idén 25 éves, amúgy a sorban 26. Telekom VOLT Fesztivál himnusza a Majka & Curtis duó valamint Pápai Joci kollaborációjában. A friss dalhoz már klip is készült, amit a Blind Media jegyez. Itt meghallgathatjátok Ti is:   “Az elmúlt években olyan VOLT himnuszok születtek, melyek a hazai rádiók játszási listáin azóta is szerepelnek

    Olvasd tovább
  • Petőfi nő volt? Íme, az igazság!

    Petőfi nő volt? Íme, az igazság!

    Petőfi Barguzinban raboskodott, megbukott magyarból, Petőfi nő volt. Csak idézet a butaságig is fajuló legendákból. Most nézzük a valóságot! 1. Petőfi csodaszép szerelmes verseket írt, értett a nőkhöz. Bár versei gyönyörűek, és némelyiket enyhe erotika is belengi, valójában Petőfi ügyetlen, félénk, szerencsétlenkedő udvarló volt. Mogorva stílusa miatt nem kedvelték a nők. Cancrinyi Emíliát, első szerelmét kifejezetten idegesítette, ha

    Olvasd tovább
  • Sopronba érkezik az Avenged Sevenfold és Steve Aoki is

    Sopronba érkezik az Avenged Sevenfold és Steve Aoki is

    Valentin napján – immár hagyományosan – újabb világsztárokkal lepte meg közönségét a Telekom VOLT Fesztivál. Először áll hazai színpadra az amerikai szupersztár csapat, az Avenged Sevenfold, tucatnyi tortával és egy várhatóan gigantikus show-val tér vissza Sopronba az elektronikus zenei élet egyik igazán ikonikus alakja, Steve Aoki, érkezik a The Kills és az X Ambassadors. Az idei VOLTra

    Olvasd tovább
  • A Limp Bizkit és Ákos is fellép a VOLTon

    A Limp Bizkit és Ákos is fellép a VOLTon

    Egy nappal a 60 órás, kedvezményes jegyelővétel indulása előtt újabb nevekkel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. A korábban bejelentett nevek, így például a Depeche Mode és Iron Maiden mellé érkezik a Limp Bizkit és a Skillet, a hazai mezőny legnagyobbjai közül pedig többen már biztosan jelen lesznek Sopronban. Itt mutatja be először új show-ját

    Olvasd tovább
  • Segítség! Gimis leszek, de nem volt még barátom!

    Segítség! Gimis leszek, de nem volt még barátom!

    Elkezded a gimit szeptemberben, de még soha nem jártál senkivel? Eláruljuk, mit csinálj ebben az esetben! Végre valahára vége lett az általános iskolának! Elballagtál, felvettek a gimibe és már alig várod, hogy te is átélhesd kedvenc Középsuli-szereplőid mindennapjait. A barátságokat, és természetesen azt a szerelmet, ami Bende és Barbi között is volt. Nem kell azonban

    Olvasd tovább
  • Bende: nem akarok hazamenni a VOLT-ról

    Bende: nem akarok hazamenni a VOLT-ról

    A Középsuli szereplői is kilátogattak a soproni VOLT-fesztiválra, amely tegnaptól kezdődött, és egészen elsejéig tart. Bendéről már régebb óta köztudott, hogy ő nagyon szereti a fesztiválokat, főként a VOLT-ra megy ki szívesen. Meg is kérdeztük tőle, hogy hogyan érezte magát. “A legjobb az egészben, hogy ezt az élményt most megoszthatom unokatesómmal. Nagyon jól érezzük magunkat, és

    Olvasd tovább
  • Mitől üt egy fesztiválhimnusz?

    Mitől üt egy fesztiválhimnusz?

    Hogyha egy külfölditől megkérdeznénk, mi az, ami eszébe jut Magyarországról, valószínűleg a Rubik kockát és a golyóstollat megelőzően a fesztiválokat említené. Bizony, kis országunk hatalmas fesztiválokat tud szervezni, olyanokat, hogy annak az egész világon komoly híre van. Viszont egy fesztiválhoz nem árt, ha tartozik egy reklámként, kedvcsinálóként használható zenés videó is. Igen, ezek a fesztiválhimnuszok! De

    Olvasd tovább
  • Exkluzív dalok és VOLTos sikerek- Új VOLT CD és VOLT himnusz

    Exkluzív dalok és VOLTos sikerek- Új VOLT CD és VOLT himnusz

    Megjelent a 25. Telekom VOLT Fesztivál CD-je, exkluzív dalokkal és számos, örök érvényű sikerrel, amelyek az elmúlt 25 évet idézik fel. Csak ezen az albumon hallható a VOLT Allstars + Zävodi Jelszó: LOVE című dala, amelyet Demjén Ferenc tiszteletére hazai sztárok adnak elő, és a 25. VOLT himnusza, amit pedig a Punnany Massif jegyez. Eklektikus

    Olvasd tovább
  • Újabb világsztárokat igazolt a VOLT

    Újabb világsztárokat igazolt a VOLT

    Valentin nap alkalmából a Telekom VOLT Fesztivál rajongóit egy igazán színes világsztár-csokorral lepték meg a szervezők. Június végén Sopronba érkezik – többek között – az újjáalakult Pendulum live, a Years & Years, a Knife Party, a The Cult, az Of Mice & Men és az Enter Shikari. A korábban bejelentett fellépők közül a legnagyobb érdeklődés

    Olvasd tovább
  • Indul a II. Petőfi Zenei Díj

    Indul a II. Petőfi Zenei Díj

    2016-ban hagyományteremtő szándékkal indult útjára a Petőfi Rádió díjátadó show-ja. A Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján megrendezett Petőfi Zenei Díj gálát a helyszínen húszezren, a több platformon zajló közvetítéseknek köszönhetően pedig közel egymillióan követték figyelemmel. Idén nyáron folytatódik a Petőfi Zenei Díj, ezúttal a VOLT mínusz egyedik napján, június 26-án, hazai és világsztárokkal. A jubileumi Telekom

    Olvasd tovább
  • Hatnapos lesz a VOLT Fesztivál – Indul a II. Petőfi Zenei Díj

    Hatnapos lesz a VOLT Fesztivál – Indul a II. Petőfi Zenei Díj

    2016-ban hagyományteremtő szándékkal indult útjára a Petőfi Rádió díjátadó show-ja. A Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján megrendezett Petőfi Zenei Díj gálát a helyszínen húszezren, a több platformon zajló közvetítéseknek köszönhetően pedig közel egymillióan követték figyelemmel. Idén nyáron folytatódik a Petőfi Zenei Díj, ezúttal a VOLT mínusz egyedik napján, június 26-án, hazai és világsztárokkal. A jubileumi Telekom

    Olvasd tovább
  • Emlékezzünk az ideire, készüljünk a jubileumra!

    Emlékezzünk az ideire, készüljünk a jubileumra!

    Az idei soproni nyári fesztiválhétvége legjobb pillanatait sűrítette össze a Telekom VOLT Fesztivál most elkészült aftermovie-ja. A VOLT azonban csak nyelvtanilag múlt idő: jövőre már a jubileumi rendezvényt ünnepeljük, amire hamarosan kedvezményes jegyekkel és spéci ajándékokkal készülnek a szervezők. Megérkezett az idei VOLT négynapos élményhömpölyét majd’ 5 percbe zanzásító aftermovie-ja, íme, itt látható is:  

    Olvasd tovább
  • 1
  • 2
instagram default popup image round
Follow Me
502k 100k 3 month ago
Share