Tárgyak, amiket tömegével veszünk, mégis hasznavehetetlenek

Rovat

Megosztás

Bizonyára nektek is ismerős a helyzet, hogy megvesztek valamit és aztán pár évvel később egy nagyobb selejtezésnél kerül elő a lomok közül, majd egyenesen a kukában landol, mert semmi funkciója. Nos, ilyen tárgyakat kilószámra árulnak és mi magunk is imádunk ilyeneket vásárolni.

 

Hűtőmágnes

Az egyik leginkább keresett cikknek számít. Mindenféle méretben és formában létezik és minden háztartásban megtalálható belőle legalább egy. Azon kívül, hogy dísz, nem igazán van érdemi funkciója. Bazárokban és vásárokban tömegével lehet látni. Van, aki zsúfolásig telepakolja vele a hűtőjét.

Apró díszek

Figurák, játékok és hasonló mini kis díszek, amik az íróasztalon, vagy a konyhaasztalon foglalnak helyet. Lehetnek kedves és barátságos figurák vagy viccesek. De lényegében haszontalanok. Gyerekjátéknak talán elmennek, de nem igazán lehet őket hová tenni. Ezek is szintén minden háztartásban megtalálhatóak.

Hógömb

Nos, ez a másik nagy sláger. Főleg a tél beköszöntével van rá igazán kereslet. Ajándéknak rengetegen adják, de ez is azok közé tartozik, amikkel nem igazán lehet mit kezdeni azon kívül, hogy dísz. Csak egy tipp: ne ajándékozzatok hógömböt!

Bögre

Idézetes vagy vicces feliratos bögre? Biztosan ismerősek. Ezek is olyan dolgok, amiket, ha megkapunk vagy megveszünk egy ideig még örülünk nekik, de pár hónap múlva csak kacat lesz belőle. Megunjuk és egy selejtezés alkalmával kidobjuk, esetleg valahova elkeveredik és nem is keressük többet.

Tárgyak, amiket tömegével veszünk, mégis hasznavehetetlenek
Szoktál olyan dolgot venni, aminek nincs funkciója?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta