„Mi egy szexi pár vagyunk és egy hasonlóan nyitott lányt keresünk.” Ilyen egy átlagos bemutatkozás napjaink legfelkapottabb társkeresőjén. Az alábbi történettel azonban szeretnék rácáfolni, hogy csak olyanok vannak fenn tinderen, akik egyéjszakás kalandra utaznak – olvasható EgySzoMint nevű felhasználó személyes tapasztalata a tinderről a Publicer.hu Online Hírmagazinban.
Olvassátok el ti is, ezt az izgalmas és tanulságos történetet!
A kérdés már csak az volt, hogy vajon a tetkós, kékhajú rockert, a pitypangot fújó szépfiút vagy az esküvői fotós fiatalembert válasszam a tinderről. Szerencsémre mindegyikük sebes lájkkal viszonozta az érdeklődésemet, és azon nyomban viharos chatelésbe kezdtek velem. Egyiküktől sem vártam csodát, de ezen a héten csak tőlük kaptam visszajelzést.
Valami megfogott abban a kékhajú férfiban. Az izmai, a kék haja, vagy a hatalmas fogsora, nem tudom pontosan. Mindenesetre vonzónak találtam szokatlan bájait, sejtelmes napszemüveges képeit, és hatalmas lelki viaskodás után lemondtam a randevúmat a nős Zolekkal és az érzékeny lelkű Lajossal, aki megosztotta velem, hogy valójában csak a mezei virágok között érzi magát biztonságban.
Róbert volt a neve a férfinak, akire a választásom esett. Chaten nem tudtunk meg egymásról sokat az általános „nekem van kutyám, nekem nincs, amúgy szeretek pizzát enni” szintű bemutatkozáson kívül, mégis minden smile és apró karakter úgy hatolt a szívemig, mint a Cupido tüzes nyilacskái. Éreztem, hogy az életem fordulóponthoz jutott. Egyszerre voltam ideges és boldog. Olyan volt ez, mint mikor egy óra ringlispílezés után nem tudja eldönteni az ember, hogy azonnal szárnyra kap, vagy pedig rögvest elokádja magát. Csak nézegettem Róbert képeit, és lázasan készülődtem az estére. Nem akartam nagyon kihívóan felöltözni, hogy komolyan vegyen, ezért a kisebbik sarkú cipőmet és egy ízlésesen rövid szoknyát vettem fel.
A lakótelepen találkoztunk egy lepukkant romkocsmában. Szerény környezet volt, mégis meghitt! Annyi sikertelen randi után végre újra megcsillant a remény! Úgy tűnt, vége a keserves, néma percek korszakának a kiéhezett, szemtelen férfiakkal, akik ócska, sikamlós poénokkal akartak elcsábítani már az első randin. Biztos voltam benne, hogy Róbert lenyűgöző modorú, érzelmes férfi, aki képes visszaadni a szerelembe vetett hitemet. Igaz, csak napszemüveges fotókat láttam róla, de meggyőződésem volt, hogy ezek a képek is csak a szerénységéről tanúskodnak, mert egyébként egy igazi szívtipró.
Este hét óra múlt, havas eső szitált, és sejtelmes zörejek töltötték meg az egész lakótelepet. Kábult boldogságban vártam Róbertre, s szinte lódobogást véltem kihallani a gépjárművek zajából, annak a fehér lónak a lábdobogását, aki az én hercegemet hozza el a hátán. Fél órát vártam a kékhajú férfira, aki kétség kívül nem volt pontos ember, de természetesen csak azért nem, hogy nehogy elbízzam magamat. Dideregtem, a kezeim egészen összefagytak. De nem bántam. „Ilyen ez a szerelem!”– gondoltam, és szeleburdi mosoly futott át kipirult arcomon.
Hét óra negyven perckor a sarki kocsma előtt egy hatalmas piros furgon fékezett le, majd kisvártatva egy kétméteres, bőrdzsekit viselő férfi szállt ki belőle. Kötött sapkája alól – ami nem igazán illett tekintélyes külsejéhez – egy rakoncátlan kék hajtincs kandikált ki. „Hát itt van, végre megérkezett!” Szívem nagyot dobbant. A férfi odalépett hozzám, széles mosoly jelent meg az arcán, és sietve bemutatkozott. Elnézést kért a késésért, és azzal mentette ki magát, hogy a furgonja lerobbant, és nevetve hozzátette, hogy az audija pedig éppen a szervizben van.
Én persze sejtettem, hogy gazdag. A késés és a furgon is próbatételek voltak csupán, melyeket ki kellett állnom az igaz szerelemért. Róbert udvariasan előreengedett, amikor beléptünk a kocsma ajtaján. Minden fantasztikusan alakult! Beszélgettünk a rockról, a kedvenc ételeinkről, és még azt is elárulta, hogy van két rottweilere. Úgy éreztem, igazán közel kerültünk egymáshoz lelkileg, mert őt is minden érdekelte, amit meséltem magamról. Mint például az, hogy van egy köldökpiercingem, és a hajam eredetileg nem is szőke. Az utóbbi nem zavarta, a piercingemre pedig nagyon kíváncsi volt. Meg is kérdezte, hogy nem mutatnám e meg neki, kicsit nyugodtabb körülmények között. Kicsit zavarba jöttem, de amiért annyira becsületes arca volt, megígértem neki, hogy még az este megnézheti.
A lakása nem volt valami nagy, azonban annál rendetlenebb. Persze az ilyen művészembereknél ez természetes, hiszen képtelenség rendben és tisztaságban alkotni, azt mondta. Egyébként meg biztosan tudtam, hogy van egy szép és nagy háza valahol – mert tinderen volt róla egy kép valami luxusmedence előtt – csak nem akart felvágni a pénzével. A házra persze kétség kívül udvariatlanság lett volna rákérdezi, így csak mosolyogtam, és megdicsértem az Eminemes poszterét, mely az ágya fölötti falra volt felcelluxozva.
A köldökpiercingem nem hagyta nyugodni. Amikor megmutattam neki, egészen elérzékenyült. Azt mondta, ilyen bájos köldökékszert még sohasem látott. Elkezdett csókolgatni. Először az ajkaimat, aztán a hasamat. Én már akkor is tudtam, hogy ő az igazi, így egyáltalán nem bántam. Ittunk még egy üveg bort, és megkért, hogy maradjak nála éjszakára, mert egészen elbűvölte a szépségem, és beleőrülne, ha otthagynám. Képtelenség lett volna ellenállnom szívem parancsának, tehát maradtam.
Reggel korán felkeltett, mert sürgős elintéznivalója akadt. Megkérdeztem tőle, hogy az audiájért kell-e elmennie? Hát persze, hogy oda, meg aztán az unokatestvére is kórházban volt. Ilyen gondoskodó, önfeláldozó férfival igazán nem találkoztam még korábban! Megígérte, hogy még a héten hívni fog. Néhány nap telt el azóta. Változatlanul sokan írnak tinderen, de engem már senki nem érdekel, mert tudom, hogy hamarosan újból együtt leszünk Róberttel! Megtaláltam az igazit!
Foto: kirkwilcox.com, tctechcrunch2011.files.wordpress.com, taxpremium.com, dudesbarbers.com
