TOP 5 dolog, aminek kedvez a maszkviselés!

Rovat

Megosztás

Már szinte mindenhol kötelező a maszk viselése a fedett és/vagy zárt helyeken, például a közlekedési eszközökön, bevásárlóközpontokban, boltokban, és még sorolhatnánk. A hátrányait – bár hasznos, – ti magatok is tudjátok, most arra keressük a választ, hogy miért is jó ez? Tekintsünk rá másképp!

Azt a cikkünket már olvashattátok, ahol azt boncolgattuk – mennyire veszélyeztetett a 10-18 éves korosztály a koronavírus szempontjából.

Már idegesít a maszk? Úgy érzed, kijött tőle az allergiád is? Mindig elfelejted, hova tetted? Ezek a mindennapi problémák nem csak téged – mindenkit zavarnak, azonban fontos, hogy ebben a helyzetben is megmaradjunk pozitívnak és koncentráljunk inkább a jó dolgokra!

Mik is ezek?

I. NYUGISABB UTAZÁS

Mondhatjuk, hogy nyugalmasabbak az utazások a tömegközlekedési eszközökön, mióta bevezették a kötelező maszk használatot rajtuk. Kevésbé szisszennek fel az emberek, mert senki nem áll senkihez közelebb, mint a megengedett. Persze csúcsidőben előfordul a tömeg, de legalább mindenkin szájmaszk van, így tuti nem lihegnek a nyakunkba.

II. NINCS TELEFONÁLÁS

Mivel maszkban elég nehézkes a beszélgetés, a telefonálás is háttérbe szorult. Kilőve tehát a hangoskodás, ezáltal a számunkra tök érdektelen infók meghallgatása, ami sokszor nemcsak nyomosztó, hanem elég idegesítő is tud lenni. Ez mindenképpen jótékony hatás! 

III. SZÁJSZAG SZÁJKOSÁRBAN

Igen, a közlekedési eszközökön gyakran fordul elő, hogy egy másnaposságtól vagy kellemetlen szájszagtól bűzlő ember áll vagy ül le mellénk. Azonban a maszk ebben az esetben tökéletesen „lefedi” a szagot, s megkímél bennünket a fulladástól. Persze azért nem segít mindenen, a mosakodás ugyanúgy elvárt lehet.

IV. MIMIKA ELREJTVE

Ha esetleg valakin elmosolyodnánk – nincs probléma, mert senki sem veszi észre! Ugyanez vonatkozik a grimaszra is! Előtérbe kerülhet a titokzatos énünk. Ha pedig a telefonunkon látunk valami vicceset, akkor sem kell elrejtenünk érzelmünket mások elől, nyugodtan mosolyoghatunk egy széleset rajta! (Na, nem mintha az utóbbit szégyellnünk kellene!)

V. MEGVÉD A BETEGSÉGEKTŐL

Ez is tagadhatatlan tény. Másokat és magunkat is óvjuk attól, hogy átragasszunk vagy elkapjunk valamit. Igaz, az allergiásoknak ebben az időszakban nehezebb, mert elég csak egyet a maszkba tüsszenteniük és mindenki csúnyán néz, főként azután, ha levesszik a maszkot egy pillanatra, hogy megtöröljék – jobb esetben csak – az orrukat, de legalább nem látják telibe a pofavágásunkat! Ha pedig a másik oldalról nézzük, megkíméljük magunkat a reakcióktól!

GIFek forrása: GIPHY

TOP 5 dolog, aminek kedvez a maszkviselés!
Szerinted fontos hordani a maszkot?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

67,000RajongóLike
165,000KövetőKövess be
162,400KövetőKövess be
360,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta