Ezt nézed:  / Hírek / Tovább szépült a Lupa Beach

Tovább szépült a Lupa Beach

Több mint 3 milliárdos fejlesztéssel a régió egyik legszebb strandjává változtatták az egykori sóderbányát, ahol tilos és veszélyes volt a fürdőzés. A Lupa-tó kristálytiszta, türkizkék vize mellett ma már a karibi szigetvilágot idéző, pálmafás, fehérhomokos “tengerpart” várja megannyi szolgáltatással, sportlehetőséggel és színvonalas gasztronómiai kínálattal a látogatókat. A gyerekekkel érkező családok külön kialakított részen pihenhetnek és idén már egy tó menti glampingben is alhatunk vagy direkt buszjárattal juthatunk ki a belvárosból a Lupa-tóhoz.

 

“A nemrég még sóderbányaként működő bányató, ahol tilos volt a fürdőzés, ma már egy, a karibi szigetvilágot idéző, pálmafás, fehérhomokos “tengerparttá” alakult, koktélbárokkal, éttermekkel és számos szolgáltatással. A strandoláson túl kipróbálható a vízisportok sora és van családi strandrész számos aktivitással” – mutatja be Gerendai Károly “Budapest Tengerpartját”, a Lupát, ami három év alatt rengeteget változott, de elmondása szerint még számos ötlet vár megvalósításra. Felépítettek egy többszáz fős rendezvényházat, ahol Gerendai szerint esküvőktől a céges rendezvényekig bármit meg lehet valósítani, “de az egész Lupa Beachről általánosságban ki merem jelenteni, hogy ma az egyik legszínvonalasabb és legkülönlegesebb rendezvényhelyszín a vízparti bárjaival és beach klubjaival, legyen szó egy homokban táncolós naplemente partyról vagy egy céges családi napról” – teszi hozzá a Lupa megálmodója.

Sport – A Lupa egy egyedülálló élménycentrum, ahol több tucat sport várja a látogatókat is a nyári hónapokban. Egyrészt felvonultat számos rangos versenyt vízen és a parton egyaránt, a sportágak legjobbjaival. Másrészt rendszeres edzéslehetőséget biztosít mind a szabadidős, mind a versenysportolóknak. A kínálat szinte kimeríthetetlen: itt van például a közép-európai régió legnagyobb wakeboard centruma, működik egy búvárcentrum, a kristálytiszta vízben elsüllyesztett tereptárgyakkal, de a SUP és a többi evezős sport vagy vitorlázás és a surf kedvelőinek is kiváló a terep. A bevállalósabbak kipróbálhatják a Flyboardot, vagy szuperhős módjára előtörhetünk a habokból a menő Jetovatorral is. És nem beszéltünk még a változatos beach sportokról, a szabadtéri edzőteremről, a teqballról vagy a strand vízilabdáról, ahogy a nyíltvízi úszásra is nehéz lenne ideálisabb terepet találni.A Lupa nyár az aktív élmények és a versenyek mellett edzőtáborokkal, napközis gyermek sporttáborokkal, sportnapokkal csalogat mindenkit Budapest Tengerpartjára.

Gasztronómia –  A Lupa-tó nem csupán a szabadidős- és sporttevékenységek változatos tárházát nyújtja, de gasztronómiai kínálata is igyekszik minden igényt kielégíteni.  Míg az Öböl Strandon elsősorban hagyományos strandbüféket találunk, a LUPA Beach “gasztrosétányán” egyszerre ott vannak a tipikus strand ételek és a különlegesebb fogások. Az olyan klasszikusok, mint a lángos, palacsinta, hot dog, hamburger, pizza, gyros vagy a hekk mind megtalálhatók, hiszen a két strandon összesen 27 vendéglátóegység nyújt sokszínű kínálatot. De, ha valaki a minőségi étkezés híve, akkor sem kell csalódnia, hiszen az egyik legjobbnak választott hamburgerestől (Rock Burger) a változatos hal és tenger gyümölcseiből készül ételeket kínáló My Fish-ig, kiváló szakemberek készítik el még az egyszerűbb strandételeket is. A vízparti koktélbárok és beach klubok is színes választékot kínálnak, megtalálható itt a Pasarét bisztró kitelepülésétől, a Divino Beach Bárján át a Michelin-csillagos Costes éttermek strandverziója, a Costes Beach Club is. Ha pedig egy holdfényes vízparti vacsorára szottyan kedvünk, a főszezonban csütörtökön, pénteken és szombaton, este 11-ig tartanak nyitva vendéglátók, ráadásul este 8-tól már nem kell belépőt sem kell fizetni. Minden második csütörtökön speciális tematikus gasztro estek is várják a látogatókat, ahol éppúgy lesznek mediterrán vagy borvacsorás estek, mint grillezős vagy bográcsos vacsorák. Ilyenkor azon se lepődjön meg senki, ha zenekarok főznek, vagy színészek csapolják a sört, hiszen a cél, hogy a vízparti esték különleges hangulatát a gasztronómia szerelmesein túl mindenkivel megkedveltessék a szervezők.

Család – A Lupa nagy előnye, hogy nagyon közel, egyenesen a főváros határába hozza a tengerparti életérzést. Különösen kedvező ez a kisgyermekes családoknak, hisz’ nem kell órákon át csomagolni, hogy aztán hosszas autózást követve érjük el a napsütéses vízpartot. Szóval csak egy ugrás, és indulhat a családi strand-program.  A Lupa Beachen belül egyedi, ide gyártott eszközökből álló, hangulatos játszótér, valamint mellette egy, a mélyvíztől elzárt gyerek strand rész, a „Gyerek Beach” várja a kisebb gyerekkel érkező családokat. A családi strandolásra kialakított részen – a játszótéren túl – vízivár, trambulinpark, vízi dodzsem és ugrálóvár is csalogatja az apróságokat. De a jegyárak kialakításánál is gondoltak a családokra, ahogy a Gyerek Beach részen külön gyerek wc található, sőt a családok részére optimalizált partszakaszon a dohányzás is tiltott. A büfék gasztro kínálatban pedig „gyerekes” ételek is várják az éhes szájakat.

Újítások – Az idei újításokról Gerendai elmondta, hogy teljesen megújult az Öböl Strand rész, ami mérsékeltebb jegyárakkal várja a látogatókat. Az Öböl partszakaszát befüvesítették, és a zöld partszakaszhoz zöld szemléletet is társul, ahol szelektíven gyűjtik a szemetet, bevezetik az visszaváltható repoharat, megszüntetik a szívószálat. Egy új vendéglátóegység is beállt a sorba, a közkedvelt belvárosi Dürer kert üzemeltetésében, de teljesen megváltozik az Öböl arculata is, ami színesebb, programokban és szolgáltatásokban gazdagabb lesz, mint korábban. Az Öböl partja mellett felépült egy glamping, azaz egy magasabb színvonalú, ágyakkal felszerelt, nagyméretű sátrakból álló kemping, de megújult a Lupa parkolója is. Látványos idei fejlesztés a Beach részen a Decathlon Strandsport Aréna, aminek homokos pályája és 900 fős árnyékolt lelátója, nemzetközi kupamérkőzések lebonyolítására is alkalmas. Hogy még könnyebb legyen kijutni, idén már direkt buszjárat is közlekedik a belvárosból a Lupa-tóhoz. Izgalmas látvány a tó közepére 500 méter hosszan benyúló Viastein sétány, aminek a két oldalán színvonalas beach klubok és új strandszakaszok várják a látogatókat. A homoknyelvre épített promenád Magyarországon egyedülálló térkőburkolatokat mutat be, mind minőség, mind technikai megoldások szempontjából. Így lehetősége nyílik mindenkinek, megismerkedni álmai térkövével, és akár a nyári strandolás közepette végig sétálni rajta, és kiválasztani mi kerüljön a kertjébe. Az alkalmazott térkövek színvilága tökéletesen illeszkedik a hely hangulatához, továbbá a sétányon kialakításra kerülő Viastein falazó elemekből kiépített pihenők kiválóan alkalmasak meeting point-nak. A sétányt megvalósító Viastein Kft. egész nyáron térkő promóciókkal készül a látogatóknak.

Jövő – Természetesen vannak tervek a jövőre is. Gerendai szeretné a tó északi partjánál található horgász részt is egy kiemelkedő minőségű horgászcentrummá felfejleszteni, illetve a szállás kapacitást bővíteni és a kínálatát színesíteni. “Emellett vannak még elképzeléseink a szolgáltatások vagy az aktivitások bővítésére és a strandsportpályákat is jó lenne téliesíteni. Az elkövetkező évek legfontosabb kérdése számunkra, hogy a szezont valahogy meghosszabbítsuk és az időjárás kockázatokat minimalizáljuk” – mondja.

“Megnyitunk például egy víz fölé belógó szaunaházat is, ami a tervek szerint nem csak főszezonban üzemel majd. Valamint  teszt jelleggel kialakítottunk két, vízen álló, fürdőszobás kisházat s a terv az, hogy a későbbiekben majd összesen tíz ilyet állítsunk fel.”

Közlekedés – Idén már saját, menetrend szerint közlekedő buszjárata is van a Lupának, ami a belvárosból indul és az útba eső forgalmas csomópontokon megállva hozza ki a látogatókat, de a közeli Auchan áruház ingyenes buszjárata is elkanyarodik a tóhoz. A Lupa üzemeltetői a City taxival is megállapodtak, de aki HÉV-vel érkezik, azt a Budakalászi megállótól elektromos kisbusszal szállítják át a strandok főbejáratához. A kerékpárosokat különösen nagy szeretettel és kerékpár tárolókkal várják, valamint jó hír a számukra, hogy idén végre megvalósulni látszik a Lupa-tó mellett elhaladó nemzetközi kerékpárút felújítása.

Környezettudatosság  – Tudomásunk szerint ez ma Magyarországon a legtisztább vizű tó, ami ráadásul észak déli irányban mozog napi 5 métert, a környező sóderen keresztül átszűrődve, ezért komoly öntisztulási képessége van, de ennek ellenére fontos, hogy az egyre jelentősebb számú látogató esetén is megmaradjon a kiváló vízminőség, ezért az élővilág tudatos optimalizálásától a nem elektromotoros vízijárművek tiltásáig sok-sok mindent tesznek a vízminőség megőrzésért. Persze nemcsak a víz megóvása fontos, hanem az is, hogy a környezete se szenvedjen maradandó károkat, ezért a látogatók környezettudatos nevelésére is nagy hangsúlyt helyeznek. Ezt szolgálják a területen belül használt elektromos járművek, vagy a Lupa hulladék minimalizálási programja, aminek lényege, hogy egyre több olyan megoldást alkalmaznak, amivel elkerülhető a felesleges szemétkép zés.

Luxuskörülmények, normál árakon – Természetes, kristálytiszta víz, rengeteg jó minőségű szolgáltatás, a legmenőbb tengerpartokat idéző környezet, azonban mindez nem drágábban, mint a nagyobb budapesti strandokon vagy fürdőkben. Hétfőtől csütörtökig 2900, péntektől vasárnapig 3900 forint a teljes árú jegy, de a gyerek, családi és egyéb kedvezményekkel még olcsóbb. A Sunset jeggyel munka után 17 órától már féláron be lehet jönni, este 8-tól pedig egy vízparti koktélozásra vagy vacsorára már ingyenesen lehet látogatni a területet.

Az Öböl Strand meg kifejezetten olcsón elérhető, hiszen oda a hétköznap vagy hétvégétől függően 1000 vagy 1500 forint a teljes árú belépőjegy.

Aki nem elégszik meg a Lupa Beach alapban nyújtott szolgáltatásaival, az persze bérelhet baldachinos ágyaktól, privát partszakaszig sok extrát, ahogy a normál belépők helyett, VIP jegy is váltható, amiben már a vízen álló VIP stég ágyain túl, a welcome drinktől a törölközőig, sok minden található.

Támadások – Nincs veszélyben az ivóvíz és nem lesznek hangos fesztiválok….

Sajnos vannak, akik nehezen fogadták el, hogy a korábban tiltott, de mégis tömegek által látogatott bányató most már csak belépővel látogatható. Ezért az első időszakban számos feljelentés és vád született a Lupa ellen. Többen még most is zajos fesztiválokat vizionálnak a tó köré ezzel uszítva a Lupa ellen a környező lakosokat. Ezzel kapcsolatban Gerendai elmondta, “Ne felejtsük el, hogy már a harmadik szezon zajlik és még egy dübörgő fesztivál se volt nálunk és bátran kijelenthetem, hogy a továbbiakban sincs tervben sem a Szigetet, sem más hangos tömegrendezvényt idehozni, egyszerűen azért, mert a Lupa nem erről szól, hanem az önfeledt, nyugodt és színvonalas pihenésről. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek időnként programok, csak nem hangos koncertekben vagy diszkóban gondolkodunk, hanem sportrendezvényekben, családi programokban, céges rendezvényekben, esküvőkben, délutáni naplemente pa rtykban, gasztro eseményekben” – mondta a Lupa ötletgazda.

A másik visszatérő vád, hogy a tótól északra található ívóvízkutakat veszélyezteti a Lupa-tó parkolója. Ez azért is nonszensz, mert a parkoló a tó túlsó végén, a kutaktól másfél kilóméterre délre fekszik, miközben a felszín alatt a rétegvíz a Dunával párhuzamosan, azaz északról délre mozog, így fizikai képtelenség lenne a kutakat a parkolóval elszennyezni. Ennek ellenére a folyamatos feljelentések hatására Gerendaiék úgy döntöttek, hogy átadják a parkolót egy kifejezetten parkolók kialakításával és üzemeltetésével foglalkozó cégnek, aki a területet leaszfaltozta és a vízelvezetéstől, a csapadékvíz megtisztításáig, minden a hatóságok által előírt óvintézkedést, a korábbi megoldásokat továbbfejlesztve megvalósított.

Az ötletgazda ezzel kapcsolatban elmondta: „eléggé meglepett, hogy miközben a korábbi áldatlan állapotok, – amikor itt bárki bárhol leparkolt, akár közvetlen a kutak mellett is, – pont azért változtak meg, mert a mi fejlesztéseinknek köszönhetően megszűnt az eddigi környezetszennyezés, mégis minket támadtak meg ezekkel a vádakkal. Ha belegondolunk, itt nem volt se infrastruktúra, se wc, se büfé, se szemetes, se vízimentő, se semmi, csak a sóderbánya és a tava. Na meg annak az illegális használata, ahol a fürdőzés mellet az autómosástól, a folyamatos szemetelésig, a rendszeres balesetektől a mosdók hiányából fakadó szennyezésig minden előfordult, most mégis magyarázkodnunk kell, hogy kulturált és biztonságos körülményeket teremtettünk.” Gerendai elmondta azt is, hogy „a Lupa-tó alapvetően egy kiemelkedő minőségű élményközpont szeretne lenni. Fehér homokos vízparttal, pálmafákkal, türkizkék vízzel, éttermekkel, büfékkel, koktélbárokkal, vagyis egy olyan hely, ahol küllemében és minőségében átélhetjük a távoli tengerpartok nyaralás élményét, valamint ideális otthona a vízi és strandsportoknak. Egyszerre próbál a családoknak és a fiatalabbaknak, vagy a turistáknak és a helyieknek megfelelni, hiszen mindenki megtalálhatja, ami neki kedves és vonzó.”