Tudd meg, milyen „borzalmak” várnak rád BME-s gólyaként

Rovat

Megosztás

A papírmunkán túl az első lépés, amit általában az elsőéves egyetemisták megtesznek az nem más, mint az, hogy elmennek gólyatáborba, és jól megismerik egymást.  Hogy megtudjam, ki hogyan emlékszik vissza a táborra, megkérdeztem öt hallgatót, akik a BME-re járnak. Egészen különös beszámolókat hallottam tőlük.

A Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetem minden kara szervez külön gólyatábort, tehát nem lehet egy egészként beszélni a nyolc beavató táborról. Az első meglepő információ számomra az volt, hogy a Villamosmérnöki és Informatikai Karon titoktartási esküt tetetnek le a gólyákkal már az első napon. Ennek több oka is lehet, de hogy ne rögtön valami rosszra gondoljunk, jusson eszünkbe, hogyha kiderülnek a különböző feladatok, megeshet, hogy nem lesznek meglepetés erejűek, illetve eltántoríthatnak valakit attól, hogy egyáltalán kipróbálja a tábort.

A különös hír hallatán rögtön meg is kértem három volt VIK-es hallgatót, hogy a diszkréció megtartása mellett azért mégiscsak meséljenek nekem valamicskét a táborról.

Egy tanulmányait 2012-ben megkezdő fiú teljesen pozitív élményekkel tért haza. Elmondása szerint a négy napig tartó táborban a körülbelül 300 gólya színek szerint volt csapatokra osztva, melyek később meghatározták, hogy a Schönherz Kollégiumban ki melyik szintre fog kerülni. Szerinte a tábor nagyon jó lehetőség a kapcsolatépítésre, ő például végtelen mennyiségű barátságot kötött már ott. A rengeteg buli és feladat mellett neki az egyik legmeghatározóbb élménye az volt, amikor egy egyetemi tanár a szakukkal kapcsolatos sztorikat mesélt nekik rendkívül lehengerlő előadásmódban. Tehát, ha bulizni és alkoholizálni nem is annyira szeretnél, úgy tűnik, akkor is érdemes meglesni, milyen is ez a gólyatábor.

A következő két interjúalanyom szintén fiúk, azonban ők korábban, 2009-ben, és 2010-ben voltak gólyák. Az első fiatalemberrel ellentétben ők már nem élvezték annyira a tábort. Az alapinformációkat ők is hasonlóan mondták el, kivéve, hogy ők inkább 600-800 főre tippelték a gólyák számát. Az idősebbik fiúnak azért nem tetszett a tábor, mert inkább a gimis barátaival lógtak együtt, ezáltal nem ismert meg sok embert. Szerinte leginkább a koliban tudnak kialakulni a jó társaságok, tehát ha nem vesznek fel oda, akkor mindenből kimaradsz. A másik megkérdezett olyannyira nem élvezte a tábor szigorú menetrendjét, hogy ő hamarabb haza is ment. Állítása szerint több volt a Dani, mint a lány. Ez valójában egyáltalán nem lepett meg, hiszen sokszor hallottam már én is azt a viccet, hogy:

-Hány csaj lakik a Schönherzben?

-…

-1024… Kettő a tizediken.

Azonban, hogy ne csak a VIK-es gólyatáborról írjak, két építőmérnök hallgatótól érdeklődtem kicsit, akik 2011-ben voltak gólyatáborban. Csak hogy félreértés ne essék, FYI: az ÉMK, és ÉPK (ami az Építészmérnöki Kart jelenti) egyáltalán nem ugyanaz, sőt egészen sértésnek veszik, ha véletlenül valaki összekeveri őket. Először csak puhatolózni mertem a srácoknál, tekintve a „titoktartási esküre”, azonban egy nagy kacaj után csak pislogtak, mint hal a vízben, hogy már miért is kellene nekik ilyet letenni, hiszen nincs itt semmiféle titkolnivaló. Ez igen érdekes, de visszakanyarodva a fiúkhoz: ők gimiben is osztálytársak voltak, azonban két különböző színű csapatba kerültek, és elmondásuk szerint a tábor is hasonlóan nézett ki, mint a VIK-esnél leírtakban. Mindketten nagyon jól be tudtak illeszkedni, és megfelelő társaságot találtak maguknak külön-külön is. Nagyon élvezték a gólyatábort, olyannyira, hogy később mindketten a szervezői is lettek. Szerintük nagyon jó volt a hangulat, meg a programok is, már amennyire emlékeznek az erősen illuminált állapotoknak köszönhetően.

Az biztos, hogy nem mindenki vélekedik ugyanúgy a gólyatáborokról, illetve ha vevő vagy rá, garantált, hogy torok nem marad szárazon, és unatkozni sem fogsz, ha úgy döntesz, hogy nekivágsz ennek a néhány kalandos napnak. Már csak az a kérdés marad nyitott, hogy mi lehet a titoktartási eskü mögött: talán katonai kiképzőtáborról van szó, vagy fény derül különböző államtitkokra, esetleg űrlényekkel lehet találkozni? Nos, ezt megtudhatod, ha felvesznek a BME VIK-re, és elmész ebbe a különleges gólyatáborba.

Még több sztorit!?
Melyik egyetem/főiskola gólyatáboráról szeretnétek még hallani?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta