Tudtad? Veszélyben Európa a radioaktivitás miatt

Rovat

Megosztás

Nem csak a csernobili atomkatasztrófa okozott gondot Európában. Bár, azóta nem tudunk ahhoz fogható mértékű balesetről a kontinensen, ez még nem ad okot a megnyugvásra, hiszen körül vagyunk véve radiokatív „katasztrófákkal” és szennyezőanyagokkal.

Hallottál már a spanyolországi hidrogénbombákról?

136 316

Egészen eddig én sem, pedig három is hullott belőle 1966. január 17-én Palomaresre, egy andalúziai kis halászfalura. A bombákat egy amerikai B–52-es repülőgép szállította, amikor a levegőben összeütközött egy tankergéppel. Az ütközés miatt három hidrogénbomba hullott le a település mellett, amelyekből kettőnek a gyújtószerkezete felrobbant. A detonáció hatására a bombákban lévő radioaktív anyag két négyzetkilométeres körzetben szétszóródott. Ezen a részen voltak lakott területek és paradicsomültetvények is. Az utolsó bombát szerencsére megtalálták, mielőtt az is felrobbant volna, de Palomares még ma is Európa legszennyezettebb települése.

Wales Európa Fukushimája

212

A Nagy-Britanniát atomhatalommá „növesztő” hasadóanyagot Sellafieldben kezdték el gyártani, ahol később egy 2003-ig üzemelő kereskedelmi célokat szolgáló atomerőmű is működött. A helyen most a kimerült fűtőelemeket dolgozzák fel és tárolják. Sellafieldben már száznál is több nukleáris baleset történt, amelyből az egyik Nagy- Britannia legsúlyosabb nukleáris szennyezéseként tartják számon. Az erőmű évtizedeken keresztül szennyezte radioaktív vízzel az Ír-tengert, ami mai napig a világ egyik legradioakítvabb tengere.

48

A rengeteg fűtőelemet, amelyeket az atomerőműből oda vittek, már nem tudta feldolgozni a hely, és egy silóba helyezték, amely a B38 nevet viseli és Európa legveszélyesebb helyeként tartják számon. Sellafield hatása egyenlő Csernobiléval, ugyanis óránként 8 millió liter szennyezett folyadékot juttatnak az Ír-tengerbe.

A Földközi-tenger is veszélyben

Az Ír-tenger mellett a Földközi-tengerben is rengeteg a radioaktív hulladék. Persze ez nem szánt szándékkal került oda, vagyis, ahogy vesszük. Az orosz maffia a ’80-as évektől kezdve előszeretettel süllyeszt el nukleáris hulladékkal megpakolt hajókat a Földköz-tengeren. Több ezer hordónyi radioktív anyag fekszik a tenger mélyén, a partok közelében is, ami óriási kockázatot jelent mindenre és mindenkire nézve.

56

Európában rengeteg működő atomerőmű van, de a legnagyobb károkat nem ezek okozzák, hanem a hulladék szállításakor történő balesetek, vagy a szándékos szennyezés. Nem csak a természet megy tönkre a radioaktivitás hatására, de az emberekre is nagy veszélyt jelent a sok kezeletlen szennyezőanyag, amely évszázadok múlva is képes éreztetni a hatását.

Fotók: érdekesvilág.hu

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta