Újabb internetfight: Bodony Barbi Instagram-oldala háborús fronttá változott!

Rovat

Megosztás

2017. július 19. /szerda/

Szabyest és Szalay Ricsi óta nem volt akkora internetfight, mint ami mostanában kerekedett. Bodony Barbi Instagram-oldalán kezdődik a történet, amikor a lány egy képet posztolt önmagáról, a baj pedig Vitó Zsombor kommentjével indult, és természetesen a rajongók is hangot adtak véleményüknek a nyilvános vitában. S a résztvevők száma itt még nem ér véget.  

“Fenét az alapozóba…ki akar tökéletes arcbőrt ilyen melegben?”

– szól a feltehetően költői kérdés Barbitól az alábbi kép társaságában, mellyel arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy az esetleges arcon megtalálható bőrhibák elrejtése nem szükségszerű, ahogyan a bulvármagazinok címlapjain látható ‘tökéletes’ lányoknak való megfelelés is érdektelen.

Vitó Zsombor indította hát el a lavinát, ami maga alá temette az egész posztot, benne az összes szereplőt a következő incselkedős megjegyzésével:

A fiatal YouTuber-srác azt kifogásolta a lány posztjában, hogy az nem ‘hiteles’, mert habár alapozó valóban nem található meg a Középsuli-szereplő arcára felhelyezve, de másféle kozmetikai termékek ellenben nagy számban és mértékben igen.

Aki ismeri Barbit, tudja, ő nem kitörli vagy tudomást sem vesz az őt érő kritikákról, hanem inkább még reagál is rá, legalább kétszer olyan hosszan, mint amilyen terjedelemben a kritika megjelent.

A lány a válaszban több dolog ellen is szót emel:

  • szerinte a fiú túl sokat foglalkozik az ő magánéletével
  • felhívja a fiú figyelmét, hogy saját döntése, hogy életének mozzanatait követi-e a közösségi médiában vagy sem, így nem bánja, ha nem teszi, amennyiben az nem nyeri el a tetszését
  • közli vele a poszt valódi célját, amelyet szerinte a srác nem értelmezett helyesen vagy félreértelmezett
  • szót emel azon meglátásának tárgya ellen, miszerint a fiú csupán internetes balhét keres, de a konfliktus természetét a való életben nem hajlandó megtárgyalni vele

 

Ezután a két fél elcsendesedett és a rajongók lőtték egymást egymás után, kapott mindkét fél hideget-meleget, de kár lenne tagadni, hogy Bodony Barbi oldalán a Bodony-tábor volt a nagyobb és erősebb, nem beszélve a védelmi erőiről, ami természetesen nem meglepő. Régi mottó: ha átmész a szomszéd kertjébe megdézsmálni a málnabokrot, ne lepődj meg, ha fejen találnak dobni!

egy Vitó-párti rajongó

Az igazi problémák ott kezdődtek, amikor a rajongók egy nagyobb tűzerőt próbáltak bevetni: a támadó fiú legféltettebb kincsét, barátnőjét kezdték ócsárolni, természetesen teljesen etikátlanul, kedves kommentelők, aki szintén a Középsuli-sorozat szereplője.

Persze ez is annyira eldurvult, hogy aztán az áldozatból támadó effektus lépett érvénybe szinte azonnal.

Aztán még egy kis ideig lőtte egymást a két front, de végül elcsendesedett a harc. Kérdés, hogy nem lehetne-e ezeket a vitákat megbeszélni, az ellentétek és érdekellentétek tisztázása során a verbális alázástól egymást megkímélni és anélkül a konfliktust kezelni, elintézni? Ki hibázott és hol? Te mint kívülálló mit gondolsz a vitáról?

A teljes posztot itt megtekintheted:

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta