Utálod a sulit? – Ez nem a világ vége!

Rovat

Megosztás

Nem tudom, ki hogy van vele, de én például nem találkoztam még olyan gyerekkel, aki úgy augusztus végén várta volna a sulit. Van olyan, aki unatkozik – nagyon sokan nem tudnak elmenni nyaralni –, hiszen egész nap lent lógni a haverokkal, vagy ülni a gép előtt azért két hónapon keresztül monotonná válhat. Ettől a gondjától egy csomó gyereket megszabadít az iskolakezdés…

Na, azért annyira nem bírok unatkozni, hogy ODA visszavágyjak, gondolod.

Akkor inkább egész nap ülök a gép előtt vagy bármi, csak iskolát ne lássak.

Pedig az egyszer úgyis eljön – sőt, már egy ideje életed mindennapi része, és ez az állapot nagyjából június közepéig  tartani is fog. Kilenc kemény hónap, de rajtad is múlik, mennyire érzed büntetésnek, vagy egy olyan időszaknak, amelyiknek igenis megvannak a jó oldalai.

Ott vannak például az osztálytársak. Biztosan volt olyan, akit egész nyáron nem láttál, mert nyaralt a családdal, esetleg dolgozott is. A közösségi oldalakon persze, mindig ott vannak, de mennyire más, ha élőben is találkoztok. Lehet, hogy most alakul majd egy új barátság, vagy szerelem köztetek. Jönnek az elsősök, ki tudja, hátha ott van köztük életed pasija/nője, vagy valaki, akiről kiderül majd, hogy pont úgy imádja azt, amit te is ( sport, zene, írás stb.) Légy nyitott az új ismeretségekre….járj el szakkörökre, iskolai rendezvényekre, ne gubózz be…Aztán ott vannak az új tanárok. Hátha kapsz az idén egy jó fej matektanárt, aki úgy tanít, hogy nemcsak elviseled, hanem meg is érted, sőt, talán meg is szereted majd ezt a tantárgyat.

De az is lehet, hogy az idén jössz rá arra mondjuk egy kémiaórán,mi is szeretnél lenni a nagybetűs ÉLETBEN.

Ha már van konkrét célod, akkor arra gondolj, hogy minden nappal közelebb kerülsz hozzá. Na persze, a suli nem strand és önfeledt partizás, de – sajnos- az élet sem az, mondják ugye, a felnőttek. Hidd el, ők is megdolgoztak azért, ahol most vannak.

A végzősöknek ez lesz a nagy változások éve: tételek, szalagavató, ballagás és érettségi, aztán a nagy lépés: az egyetem, vagy a munkahely. Mindegy is, ha érettségi előtt állsz, ne feledd: rólad szól az idén majd a szalagavató, a bál, a ballagás. Sok- sok könny és mosoly, szurkolás és boldog pillanat vár rád idén is, igen, a suliban!

Szoboszlai Ági

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta