Videó- és fotópályázat egymillióért!

Rovat

Megosztás

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták részére a karácsonyi, újévi és farsangi ünnepkörök színes bemutatására. A fődíj egymillió forint!

Télen az év végéhez közeledve nem csak a természet, de mi, emberek is utolsó energiatartalékainkat éljük fel. Ilyenkor hajlamosak vagyunk bezárkózni, ezen sajnos a járványhelyzet miatti korlátozások sem segítenek. A Rákóczi Szövetség azonban lehetőséget kínál a fiatalok számára, hogy megmutassák egymásnak és a világnak, hogy ez az időszak is lehet élettel és vidámsággal teli.

A Szövetség eddigi legnagyobb felkínált nyereményével szeretné ösztönözni a középiskolásokat és egyetemistákat, hogy színes és izgalmas módon mutassák be a közelgő ünnepek világát és helyi szokásaikat.

A pályázat célja

A fiatalok buzdítása, hogy bemutassák a téli időszak helyi magyar szokásait, ezzel erősítve a Nemzeti Összetartozás Évében, hogy minden régiónak megvannak a saját hagyományai, tradíciói, amit a fiatalok tisztelnek és őriznek. Pályázni fotóval és videóval lehet. A nyertes pályázók elektronikai eszközökre fordítható pénznyereménnyel gazdagodnak.

A pályázat tárgya

A téli ünnepkörökkel (karácsony, szilveszter, farsang) kapcsolatos helyi szokások, ételek, hagyományok, különleges történetek bemutatása.

A pályázók köre

Kárpát-medencei és a diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták.

A pályázatban be kell mutatni

1. egy-egy jellegzetes helyi hagyományt, ételt, különleges történetet, vagy

2. a magyar kultúra téli ünnepkörére jellemző szokást, vagy

3. a Rákóczi Szövetség középiskolai szervezeteit

5. A pályázat nyereménye

Nyeremények

Videó:

1. helyezett: 1.000.000 forint (csapattagok létszámától függően arányosan oszlik el)

2. helyezett: 500.000 forint (csapattagok létszámától függően arányosan oszlik el)

3. helyezett: 300.000 forint (csapattagok létszámától függően arányosan oszlik el)

Fotó:

1. helyezett: 300.000 forint

2. helyezett: 200.000 forint

3. helyezett: 100 000 forint

A pályázatok elbírálása

A Rákóczi Szövetség által kinevezett zsűri 2 kategóriában (videó, fotó) dönt a beérkezett pályázatok nyerteseiről.

A fotópályázatra egyéni jelentkezők pályamunkáit várjuk. A videó elkészítésénél csapatok közös pályamunkáira számítunk, de videóval egyénileg is pályázható.

Fontos szempont, hogy minél több személy szerepeljen a videóban/képen, többletpont jár, ha közösségek, tanárok is szerepelnek a felvételeken.

A pályázat időtartama: 2020. december 3. – 2021. január 31.

A pályázat beküldési módja, helye és ideje:

Az alkotásokat ERRE felületre kell feltölteni 2021. január 31-ig. Az alábbi adatokat szükséges feltüntetni:

– az alkotó nevét, életkorát, email címét, telefonszámát, középiskolásoknak az osztályt

– az alkotás címét / mottóját

– a pályázati kategóriát (fotó, videó)

Pályázaton való részvétel

Egy személy vagy csapat legfeljebb 2 pályaművet küldhet be. Az alkotások jpg, png, pdf vagy mp4 formátumban tölthetők fel a www.rakocziszovetseg.org oldalra. A fotó vagy videó készülhet telefonnal vagy bármilyen digitális eszközzel. A videó 2-10 perc hosszúságú lehet. A pályázaton való részvétel ingyenes.

Bővebb információ

A pályázatokat a témához való kapcsolódás, az ötletesség és a technika sajátosságainak alkalmazása alapján a szervezők és az általuk félkért zsűri, külső szakértők bírálják el. Fontos szempont, hogy minél több személy szerepeljen a videóban/képen, többletpont jár, ha közösségek, tanárok is szerepelnek a felvételeken.

Az 5 legjobb fotón is videóban szereplő fiataloknak Kárpát-medencei jutalomkirándulást ajándékozunk.

Az első három helyezett 2 kategóriában (fotó, videó) pénznyereményben részesül, melyet elektronikai eszközök (telefon, laptop, tablet, fényképezőgép, kamera, hangszóró és kiegészítők) vásárlására használhat fel, valamint részt vehet a jövő évi nyári táboraink valamelyikében.

A pályázó jelentkezésével beleegyezik abba, hogy a Rákóczi Szövetség közzéteszi és publikálja pályamunkáját.

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a palyazat@rakocziszovetseg.hu email címen.

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele a legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,839RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta