Women of the year 2015 – kikre nézünk föl idén?

Rovat

Megosztás

Idén hetedik alkalommal adták át a Women of the year díjait azoknak a nőknek, akikre érdemes felnéznünk, akik munkájukkal önzetlenül tesznek másokért és olyan ügyekért, melyek előrébb viszik a világot. A díjátadóra az Operettszínházban került sor, ami méltó helyszíne egy ilyen fontos eseménynek.

A gálát a Blahalouisiana nyitotta meg, majd Az év hősnője díjat Maróy Krisztina adta át Bódis Krisztának, aki hosszú ideje az ózdi Hétes telepen élő hátrányos helyzetű gyerekeknek segít. Vannak, akik rossz helyre születnek, így kevesebb lehetőségük van a kitörésre. A Van Helyed Alapítvány modellprogramjával rengeteg ember sorsának javításán dolgozik az író, pszichológus és dokumentumfilmes szupernő.

Az év színésznője ismét Osvárt Andrea lett, aki előre láthatólag megint magyar filmben majd tűnik föl.

Az év énekesnője díjat Hien vehette át a  Metro Gasztroakadémiájának vezetőjétől, Bereznay Tamástól.

Lakatos Márk különös kijelentéssel lépett színpadra:

“A divat halott!”

Ami csak annyit jelentett, hogy oda kell figyelni a fiatal tehetséges tervezőkre is, akik új színt visznek a divatba. Ennek jegyében Az év tervezőjének járó díjat Bódis Boglárka, az Elysian dizájnere vehette át, aki a következő nézetet vallja:

“A ruha önmagában nem elég, kell ember is, aki viseli”.

Milyen igaza van. Sok alkotó esik abba a hibába, hogy nem kíváncsi arra, hogy mire vágynak azok az emberek, akikhez “szólni” kíván, és csak a saját elképzelései szerint cselekszik. Nekik nem kell csodálkozni, ha a várt siker esetleg elmarad.

fotó (1)

Örömmel jelentjük, hogy Az év sportolónője díj visszatért, amit az épp Kaliforniában edzőtáborozó Hosszú Katinka kapott meg. Sajnos csak videón tudott bejelentkezni, amin ő és a háttérben látszódó pálmafák integettek. Szörnyű az élet, igaz? Látjátok, hogy kőkemény munkával hova el lehet jutni? 🙂

Új díjat is behoztak idén, Az év kiegészítőtervezőjének járó elismerést, amit elsőként Ruszkai Orsi kapott meg csodálatos alkotásaiért. Ő csak lélekben tudott ott lenni, mert 3 hete született meg kisbabája, így a díjat barátnője és munkatársnője vette át.

Mit gondoltok, 2015-ben ki lett A legsármosabb pasi? Vagy tudjátok, mert megszavaztátok? 🙂 Elárulom, az író, Lakatos Levente, aki a Kiskegyed főszerkesztőjétől, Bokor Klárától vehette át a díjat.

A színvonalas gála a díjak kiosztását követően is folytatódott, leginkább a táncparketten.

Woman of the year 2015
Te szavaztál?

 

kép: glamouronline.hu

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta