A zöld ötven árnyalata

Rovat

Megosztás

Az Inforádió Világszám műsorvezetőjének, dr. Kiss Róbert Richardnak Írországba is volt alkalma ellátogatni az utóbbi években. Élményeit ismét felelevenítette a hallgatók számára.

Miről is híres Írország fővárosa, Dublin? Persze a sör mellett, mert arról már hallhattunk rengeteget. Ha nem az italról, hát akkor az ételről.

„Azt hiszem, Schobert Norbi elsírta volna magát, ha tudja, mit és mennyit ettem Dublinban.  Reggelire káposztát falatoztam, bacon szalonnával. Ebédre kolbászt káposztapürével, vacsorára pedig burgonyakrokettet sült sonkával. Durva, de legalább kipróbáltam a nemzeti ételeket.”

 

IMG_7455
nancyhands.ie

 

A világon Dublinban a legnagyobb a lakosságra eső éttermek száma. Rengeteg pub és vendéglő várja az embereket, ahol a helyiek a beszélgetés mellett meccsnézéssel is szeretik eltölteni az idejüket.

A várost turistabuszokkal, vagy úgynevezett Duck-kal is meg lehet ismerni. Ez utóbbi olyan közlekedési eszköz, ami még a vízen is képes járni. A főutcán áll Molly, a legendás halárus kislánynak a szobra, aki a hiedelem szerint egy ártatlan és gyönyörű lány volt, de amint éjszaka lett, démoni nővé változott. Emlékművekből persze nincs hiány, ahogyan híres költőkből sem.

Neves írók, akik Dublinban születtek:

  • James Joyce
  • George Bernard Shaw
  • Oscar Wilde
  • Jonathan Swift, a Gulliver szerzője

Dublin-Image-2
cplhealthcare.com

 

Dublinban mondhatni gyakori az esős időjárás, de részben ennek köszönhetik gyönyörű szép parkjaikat. A nap nem süt sokat, télen azonban nincs olyan hideg és még a havat sem igazán ismerik.

„Állítólag a zöldnek több mint ötven árnyalatát lehet megfigyelni Írországban. Emiatt sokan smaragdszigetnek is nevezik a területet, bár ez nekünk magyaroknak kicsit furcsa, hiszen a görög üdülőparadicsomot, Korfut ugyanígy hívják.”

 

Dublin+School+Catalog+-+Jun+17+2014+-+version+3
static1.squarespace.com

 

Hivatalnok csak az lehet a városban, aki a kelta nyelvet is beszéli, vagy ahogy ők mondják gael (ír) nyelven. A tereken és az utcákon az angol nyelven kívül gael nyelven is kiírják a fontosabb információkat. Ennek ellenére nem sokan beszélik ezt a nyelvet.

Néhány népszerű nevezetesség:

  • Szent Patrik-székesegyház
  • Nemzeti Múzeum
  • a helyi parlament, a Leinster House
  • a Dublinia nevű tárlaton, bemutatják, hogy éltek errefelé a középkorban

 

Hallgasd te is az Inforádió Világszám műsorát az FM 88,1 MHz-es frekvencián dr. Kiss Róbert Richard műsorvezetésével! Péntek este 19:00 órától és szombat délelőtt 10:00 órától.

Borítókép: networkmagazine.ie

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta