Megkérdeztük a Középsuli című sorozatunk szereplőitől, hogy ők mely állattól félnek a leginkább. Talán nem meglepetésre, de mindenki a pókot hozta fel első számú közellenségként. Zsanettől pedig valami érdekeset is megtudtunk az előző életéről is. 

Juli

“Ez nem kérdés, a pókoktól. Kiskorom óta félek tőlük, annak ellenére, hogy a nagy részük ártalmatlan, legalábbis ami Magyarországon található, szerencsére nem Ausztráliában élek. Ha meglátok egyet, a sírógörcs kerülget. Volt olyan, hogy inkább egész nap bent maradtam a házban, minthogy kimenjek az udvarra és véletlenül találkozzak eggyel. De az az érdekes, hogy inkább undorodom tőlük, mint félek. A legkisebb méretű póktól is rosszul vagyok nemhogy a nagy keresztestől.”

Réka

“Nem vagyok az a félős típus, de régebben kifejezetten féltem a pókoktól . Nem számított, hogy milyen volt , kicsi volt-e, vagy esetleg nagy, én féltem tőle. Akárhányszor megláttam egyet, nem vettem le róla a szemem, és néztem, nehogy véletlen felém közeledjen, mert akkor futás van. De mára már azért megváltoztam én is, és most már kifejezettem bírnám, ha megcsípne egy pók, és pókasszonnyá, SpiderGirllé változnék.”

Zsanett

A pókoktól félek, mert csúnyák, ijesztőek, még az a szerencse, hogy repülni nem tudnak. Ha meglátok egy pókot, akkor próbálok gyorsan elmenni onnan, ha tudom, hogy ott kell aludnom, ahol kitudja hány pók van, pl. erdei iskolában egy faházban  sírok kb. 1 óráig, aztán alvásnál bebújok a halózsákba, felveszek egy pulcsit, magamra húzom a kapucnit, maximum az orrom látszódhat ki, még nyáron 40 fokban is. A másik a Macskanőben a macskanő, mert abban el is játszottam volna a főhőst. Nem tudom miért, ez a film ugrott be rögtön, mikor elolvastam a kérdést. Én hiszek a reinkarnációban, és bár nem a kedvenc állatom a macska, de ha hülyén is hangzik, szerintem én előző életemben macska voltam. Nagyon sokszor veszek észre magamról ilyen furcsa dolgokat, amik inkább macskákra jellemzőek.

Zsófi

“Nem is kérdés, hogy mitől, sőt, a félelem egy enyhe kifejezés. Rettegek. Ez igaz minden ízeltlábúra, bogarakra, de amit a legjobban visszataszítónak tartok, azok a pókok. Az egy dolog, hogy félek tőlük, de olyannyira, hogy le se merném csapni őket sose. Ki kéne lőni az összes rovart az űrbe. Egyedül ebből a szempontból szeretem jobban a telet, mert kb. alig lehet találkozni bogarakkal. Kivéve, ha azok sunyin elbújnak a lakásban.”

Olivér

“Pókok, kígyók, csak a szokásos. Az arachnophobia, az őserdők lakosainál alakult ki legelőszőr, hiszen rengeteg gyilkos mérgű nyolclábú genyógombóc mászkált fel-alá, és ők már tudták, hogy nem jó buli velük spanolni. Ez ugye mindent megmagyaráz. Nyolc láb, nulla kéz, és mellé még összevissza futkorásznak, nem is hagyják, hogy rendesen lefújd őket valami palackos, gyilkos, kéjgázzal. A kígyók meg majdnem ugyanez, bár belőlük csak a mérgeseket utálom, akik összevissza siklanak mint szar a vajon.”

Dominik

Én talán a pókoktól félek a legjobban, de azok közül is csak azoktól, amiknek már ilyen vaskosabb teste van. Egyszerűen undorítóak és félelmetesek, főleg az ilyen marha nagy tarantulák, madárpókok. Kiskoromban álmodtam egyszer egy nagy pókról, aki megmart és ezt is csak a Harry Potter második része miatt álmodtam, mert abban van egy nagy pók, ha jól emlékszem Aragog a neve.

Barbi

“Én nagyon nagyon félek a pókoktól. Nem is az, hogy félek, inkább undorodom tőlük, mint a bogaraktól vagy ízeltlábúaktól. Egyszer történt az, hogy takarítottam a szobámban, nyár volt és a polcon ott volt egy hatalmas bogár…na akkorát sikítottam, hogy szerintem még a szomszéd utcában is hallották.”