Zsarolás érzelmekkel

Rovat

Megosztás

Játszani mindenki szeret, hiszen kikapcsol, kreatívvá tesz és segít nyitottnak maradni. Azonban vannak illetők, akik nem társasjátékkal, kirakóval vagy pöttyös labdával játszanak, hanem mások érzelmeivel. Neked volt már dolgod érzelmi zsarolóval?

Ha nem tudod miről van szó, akkor szerencsés vagy, de lehet, hogy a környezetedben van olyan, aki minden nap elszenvedi az ilyen fajta lelki terrort, sőt, az is lehet, hogy te magad is, csak még nem is tudsz róla. Az érzelmi zsarolás áldozatai sok esetben ugyanis maguk sem tudnak róla, hogy Ők áldozatok.

Ez a viselkedés bárhol megjelenhet, párkapcsolatban ugyanúgy, mint baráti kapcsolatban, munkatársak vagy rokonok között. Az erősebb fél tudatosan manipulálja a másikat, kihasználja függőségét, sokszor önbizalomhiányát, hogy a saját érdekeit tartsa szem előtt és alakítsa a dolgokat. Amíg az áldozat nem ismeri fel, hogy mibe is csöppent, és nincs elég lelkiereje véget vetni a dolognak, addig folyamatos frusztráció, szenvedés és megaláztatás áldozata lehet.

De honnan tudhatod, hogy érzelmi manipulátorral kell megküzdened? Az érzelmi zsarolóknak is több fajtája van: az ígérgető jutalommal, ígéretekkel próbál célt érni, a mártír látványosan szenved, az önbüntető akár magában is hajlandó kárt tenni, hogy hasson a másikra, a fenyegetőző ijesztgetéssel akar előrébb jutni. Az eszközeik a bűntudatkeltés, az önbizalom megtépázása, áldozat szerep felvétele, mártírkodás, a saját érzéseit rád is kivetíti, visszaél az érzéseiddel. A cél elérni azt, amit Ő akar. A legelkeserítőbb a dologban az, hogy gyakran olyanok teszik ezt, akik közel állnak hozzájuk és akiket szeretnek, így elszakadni igen fájdalmas döntés.

Hogyan tudod felvenni a harcot? Ismerd fel, hogy manipulatív játszmába keveredtél. Az ilyen mondatok, hogy Felőled akár meg is halhatok, Ha nem teszed meg nem is szeretsz, tipikus példái a befolyásolásnak. Szembesítsd a másikat azzal, hogy tisztában vagy azzal mit csinál és mondd el Te hogy érzel és mit szeretnél. Igyekezz megbeszélni a problémát, minden oldalról körbejárni.

 

Olvass még többet a pszicho témában!

 

Zsarolás érzelmekkel
Te a végsőkig kitartasz a szerelmed mellett?

 

Képek: speakforchange, rubmint, askajna

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta